A Balassa

A kamera nekem kifejezőeszköz, terápia, önismereti tréning, játék, vers a fejemben amit sosem tudtam leírni. Nem gondoltam volna sosem hogy kerülhetek annyira padlóra hogy letegyem, és azt mondjam nem tudom tovább vinni...ami persze szép, de olyan mint visszatartani a lélegzetet...észre sem veszed és a kamera újra a kezedbe simul és te újra képkockákban látod a világot...újra fotókat látsz mindenhol. Aztán jön egy ötlet ami kiszakít a komfortzónádból és újra megindul minden, felpörög a motor és előre látod a fotókat amiket el fogsz készíteni. Arra gondoltam szükségem lesz egy barátomra, és szükségem lesz egy útra vagy többre...útra ami mindegy hova visz igazából nem érdekel csak menjünk. Igy jött az ötlet, hogy beülök a kamionba Jani barátom mellé és vele tartok pár útra...szinte zsibong a fejem a sok gondolattól hogy milyen képeket fogok csinálni, még így is hogy azt sem tudom előre hogy hova fogunk menni...lényegtelen. Ez az út befelé tart, és alig várom hogy belevágjak, és megírj...

Tudjuk mindketten. Megtanultuk a leckét. Kivülállónak kell maradni, a munka az munka, nem az a dolgom hogy segítsek hanem hogy tájékoztassak. Tudom hogy adott esetben a riporter, fotós élete múlhat azon hogy ezt betartja vagy sem. A szakmán belül is heves viták folynak etikai kérdésekről.  Több dolog is van ami miatt nem tehetem meg hogy betartom ezt a szabályt. Természetes hogy mi, akik ilyen körülmények között dolgozunk adrenalinfüggők vagyunk...olyan ez mint a drog, ezt kár is lenne tagadni, de ez még nem jelenti azt, hogy adott helyzetben nem segíthetek annak akinek tudok.  Ki tilthatja meg hogy egy beteg embernek gyógyszert adjak, egy éhezőnek ennivalót, vagy egy családapának egy kis pénzt, hogy el tudjon utazni több száz kilométerre a családjától dolgozni. Útjaink során ha látjuk hogy egy egy családnak valamivel tudunk segíteni azt a következő úton megpróbáljuk elvinni nekik.... Van amikor csak pár kedves szó kell és egy ölelés van hogy a teljes utipénzünke...

Három valóban nagyszerű napot tölthettünk Romániában ahol semmi sem úgy alakult ahogy elterveztük, de pont így kezdődnek a kalandok általában....vagy nem. Valami rejtélyes oknál fogva a határon szolgálatot teljesítő egyébként roppant szimpatikus fiatal ember az egész táskámat atomjaira szedte és eltávolított belőle két imbuszkulcsot, mielőtt még megszállott ikea fanként el nem kezdem repülés közben lebontani a járművet alattunk.  Miután tüzetesen megvizsgálta a fényképezőgépeimet is szó nélkül felengedett a gépre egy kubotan társaságában, mert migrénes vagyok és csak azzal tudom kimaszírozni a fájdalmat a fejemből.  Hurrá repülünk! Azaz repülnénk mert sztrájkolnak a kolozsvári reptéren így késik a gép és ezt az időt a fedélzeten ücsörögve vidám dolgokkal töltöttük el.  Hurrá megérkeztünk! Megjelenik a kis csapat akik mindent elintéztek nekünk és tényleg tény ami tény fantasztikus hátterünk volt társaságukban.  Egyből meg is indultunk Petroz...

A Masterclasst azoknak a fotósoknak találtam ki akik már úton vannak de még pont az a pici hiányzik nekik amitől beindulna  a karrierjük. Kevesen gondolják át tudatosan de szinte minden a vizuális megjelenítésen múlik...az internet hatalmas piac és ha ki akarod aknázni akkor az embereknek fel kell figyelniük rád. Az első benyomás döntő...pár másodperc alatt mindenki elhelyez téged a megjelenésed szerint mind szakmailag, mind árkategóriában egy bizonyos helyre...később ezen változtatni szinte képtelenség. Számtalanszor beszéltem róla mennyire fontos hogy milyen betűtípust használsz és azon belül is milyen szóközökkel, mérettel stb.... A betűtípus amit használsz önmagad prezentálására beszél rólad, és az emberek nagyon jól olvasnak ebben...a megfelelően megválasztott színek hangulatokat keltenek, és ugyanúgy beszélnek rólad. Mindezeket gondosan összeválogatva sokkal könnyebben elérheted a célközönségedet, vagy hogy meg se próbáljanak megkeresni ingyenmunka ajánlatokkal. A maste...

Az egész workshop ötlet egyetlen gondolatból eredeztethető.... Nem tudnám megmondani honnan jött...egyszerűen belémhasított, és pár perccel később már az alapokat terveztem...napok teltek el, és felállt körülöttem egy csapat akik mintha csak a megfelelő jelre vártak volna, és azóta is dolgoznak velem fáradhatatlanul. Mi volt a cél? Olyan jó lenne valami fenkölt szarságot írni erre, de nem lenne igaz....márpedig eddig sem ködösítettem és nem most fogom elkezdeni, hisz az őszinte beszéd alapja az egész dolognak amit létrehoztunk.... Igazából mit akartam? Csinálni egy olyan workshopot, ami több a szokásos lehúzásnál és ezzel úgy kollektíve beinteni az egész társaságnak, akik beálltak egy semmire sem jó lehúzós workshoprendszerre...szépen felemelni a középső ujjamat, és olyan mélyen a pofájukba tolni hogy a tarkójukon ragadjon a lenyomata. Ezért volt ingyen...ezért lesz ingyenes a Magyarországi workshop amíg élek. Meguntam a hazugságokat...meguntam hogy hazudnak nekte...

Hogy az ajtó szakadt e szilánkjaira vagy én magam azt nem tudom....a zuhanás nem akar tudni semmit...nem kérdez akarsz-e zuhanni? Nem néz le. Szilánkokra hasadt rend szaggatja elmém kissebb és kissebb darabokra, míg a világ szilánkokká nem válik...céltalan hömpölygő tüsketengerré. A zuhanás hallgat. Mosoly vagy grimasz játszik az arcán? Szilánkokra hasadt a kapu. Keskeny rés, melyen démonok osontak be most sötét szemüreg...kiszaggatot szemekkel bámuló ostoba behemót. A zuhanás fecseg. Megállás nélkül beszél, suttog, és üvölt. Szilánkokra hasadtam. Vagyok a szilánk, és az egység. Az ajtó, és ami bejön rajta. Kéznek látszó faág.

A telet mint már évek óta idén is otthon, Magyarországon töltöm. Persze sok a betervezett munka, és a sorozataimmal is foglalkozni szeretnék. Télre terveztem karitatív munkát is....akik rendszeres olvasói a blognak azok tudják hogy nem szeretem ha ingyen munkára kérnek fel ahogy ezt le is írtam azelött ....az egy másik helyzet ha én ajánlom föl.  Hiszem, hogy azt a tehetséget amik a képeim sava borsát adják, azt ajándékba kaptam. Hogy kit ő l azt mindenkinek a hitére bízom.  Azt is hiszem, hogy nem azért kaptam, hogy felhalmozzak minden vackot életem során és gazdagnak mondhassam magam. Gazdag vagyok a családommal. Ezért szeretném felkérni azokat az alapítványokat, szervezeteket, akik beteg gyerekekkel, mélyszegénységben él ő  gyerekekkel, ne adj isten éhez ő  gyerekekkel kapcsolatosak, keressenek meg. Szép számmal van olyan fotóm amit fel tudnak használni, illetve elég jártas vagyok prospektusok, grafikai anyagok, megtervezésében, arculattervezésében....

Sally Mann a kedvenc fotóművészem. Természetesen én is a családi képeivel ismertem meg munkásságát...csodálatos munkák amik mellett nem lehet szó nélkül elmenni... A Body Farm úgyszintén egy olyan sorozat ami mellett nem lehet szó nélkül elmenni. Hallottam embert aki méltatlankodva magyarázta, hogy nem szereti az ilyen fotosoppolt dolgokat....nem akarok senkit sem kiábrándítani de a Body Farm is filmes munka, ami teljesen mellőzi a ps-használatát. Miért akar valaki halottakat fotózni? Kérdezték tőlem is páran a patológián tett látogatásaim után. Hát mert közelebb akar kerülni a halálhoz. Mert látni akarja. Látni és elfogadni. No de térjünk vissza Sally sorozatához. A Body Farm olyannyira nyers, amennyire csak lehet egy ilyen téma....nem szépít, nem rejt el semmit, meglepően intim. A testek, a bomlás különböző szakaszaiban hevernek árokparton, mezőn, fák közt. Nem magasztalja a halált, nem is körítí semmilyen ideológiával. Olyan amilyen. Amilyen valójában...itt nincs helye a m...

Mindannyian ahányan csak vagyunk annyi féleképpen látjuk a világot. Van akinek az eső halk melankólia van akinek örömünnep....az alternatív valóságok közti esemény, miszerint víz potyog egy felhőből teljesen elveszik. Amikor valaki kamerát ragad akkor semmi egyéb nem történik csak elhatározza hogy megmutatja a világ egy szegletét, az ő valóságán keresztül. Épp ezért meglehetősen intim dolog ez hisz nem akarunk feltétlenül mindenkit beengedni a világunkba. Természetesen vannak nagy illuzionisták is, akik világokat teremtenek beköltöznek egy egy kép erejére, de ők ugyanúgy csak vendégek ott mint a néző. Mikor tudosan fotózunk már a kamera elkattintása előtt szerkesztjük a képet és a keresőben már nem azt látjuk ami a valóság, hanem azt amivé válni fog rajtunk keresztül. Éppannyira önismereti kirándulás ez mint kiáltás a világnak. A kamera remek segédeszköz ebben, és egyre többen fedezik ezt fel. A keresőbe nézve maketté válik minden. Átgyúrhatóvá a világ. Alakíthatóvá. Kiragadhatu...

Valamiért nagyon szeretek lyukkamerákkal fotózni. Szeretem az egész világát és mi más biztosítana 500-as rekeszt nekem! :) Pár szóban a lyukkameráról...voltaképp bármilyen elsötétíthető dobozból vagy akár egy szobából is készíthető lyukkamera. Egy lyukkamerában a kép minden szeglete éles. Az expodiciós idő pedig az emulzió függvényében akár egy év is lehet ! Az egyetlen dolog ami nehéz lehet a lyukméret...ugyanis a tökéletes fotóhoz ki kell számolni pontosan a lyukméretet! Természetesen ennélkül is lehet szép fotókat készíteni de a pontosság meghálálja magát! Például lehet használni egy ilyen kalkulátort! Vagy lehet venni kész lyukkamerát! Itt jön be a képbe a Zeroimage. Ez egy kínai cég de ne asszociáljatok a Kínai tömegcikkekre...ezek bizony alapos gondossággal elkészített több rekeszt is tartalmazó profi lyukkamerák akár 4/5-ös méretben!!!! Sean Depuydt És hogy milyen képeket csinál? Hát ilyeneket méghozzá filmre... Voltam olyan szerencsés hogy dolgoztam ilyen géppel és...

Pár perce, beszélgetek a Mogáccsal....régóta jó barátságban vagyunk, ismerem az egész családját így viszonylag kötetlenül beszélgetünk, neki elnézek dolgokat.... Megdícsér hogy milyen jó fotót csináltam magamról az üveggel....megdícsérem, hogy nem látta hogy azt a fotót a Csikós csinálta nem én.... Beszélgetünk emberekről, szóba kerül a Vágó Pista, majd azt mondja nekem: -Te voltaképp a Liberális csapathoz tartozol legalábbis úgy látszik -teszi hozzá zavartan. Ezen meglepődtem...magán azon hogy szóbajött a politika, és azon a megállapításon hogy a Liberális csapathoz tartozom.... Minap mikor fotóztam a Tomcat-et mindenki a másik csoporthoz próbált illeszteni valamiért.... Az én alapelvem az hogy gyárilag az összes politikust, és oldalt rühellek.... Liberális vagyok, mert sok dologgal egyetértek velük, de nem mindenben. Baloldali vagyok, mert sok dologgal egyetértek velük, de nem mindenben. Jobboldali vagyok, mert sok dologgal egyetértek velük, de nem mindenben. Nem szeretem a...

Na jó kicsit erős a cím de voltaképp igaz.... Minap beszélgettem Csikós Árpival kötetlenül fotográfiáról és említette hogy volt szerencséje olyan emberhez aki az optikát bekente zsírral hogy lágyítson a képen... Eszembe jutott a Baksai tanácsa hasonló esetekre amit inkább filmes géppel dolgozók tudnak alkalmazni  mivel ps-el azért ez könnyebben megoldható, bár az eredmény a zsírral eredetibb.... Szóval a dolog egyszerű mint a faék...fogod az optikát, veszel egy kis testápolót ami kellően zsíros és szépen bekeretezed vele az optikát, középen egy kb egyforintos nagyságú tiszta részt hagyva... Ha van egy kis eszed is mellé, akkor veszel egy gagyi uv szűrőt és azzal teszed meg ugyanezt....az eredmény ugyanaz...gyönyörű lágy kép kicsit fura rajzolattal... A technika ősrégi és anno gond nélkül alkalmazták is manapság persze bolhafasznyi  semennyi szennyeződés sem lehet az optikán...(persze ez baromság de mindegy) lényeg a lényeg az eredmény kb így néz ki, én ezt a technikát leg...

Természetesen én sem úsztam meg hogy Csikós úr ne kattintson rólam fotót....hozzáteszem a hátam bórsódzik attól ha fotóznak de mivel ő is részt vett a játékban így nekem sem volt sok választásom... Befőttesüveggel..... Az üveg természetesen a Dreamers sorozat miatt került a kezembe...gondoltam ha alulról világít meg az rámdob vagy tíz évet...hát ez össze is jött.... Fura egy dolog hogy míg rengetegen hónapokat várnak mire Árpi kamerája elé kerülhetnek, én szívem szerint eloldalaztam volna előle...de legalább visszakaptam a kabátom :) Mindenesetre egy biztos....jövő hónaptól le kell járnom megint az edzőterembe :)

Árpival elég rég barátok vagyunk...hogy miért? Nos azt nem tudnám megmondani....azt hiszem nincs az életnek olyan területe amiben hasonlítanánk egymásra. Mindazonáltal ez cseppet sem zavar egyikünket sem.... Nem tudom elképzelni hogy Árpinak kb négy éves korától fogva bármikor is piszkos volt a keze...valahogy ő az a pasas akit mindig a szekrényből rántottak ki, ellentétben velem a szakadt pólóimmal stb....épp ezért éreztem szükségét ezeknek a fotóknak....egy pillanatig azt hittem amikor elkezdte összekoszolni a kezeit hogy el fog tűnni meg fog szűnni létezni de állta a sarat és végülis olyan fotók készültek amilyenek róla még nem....persze lehet hogy nem is bánta ezt túlzottan :)

Pár napja felvetettem hogy ha befejezem földi pályafutásomat és van rá előtte módom jómagam, ha nem akkor a jodutódok megsemmisítik az összes fotómat, negatívomat ami maradt utánam. Pár dolgot leírok ezzel kapcsolatban mert érdekes feltételezések kaptak szárnyra.... Páran mondták, hogy az ember dolga hagyni valamit maga után gazdagítani a világot etc etc.... Én azt gondolom hogy ez az Ego nyávogása. Ismert a történet, amikor egy hatalmas uralkodó a világ ura lett és beírhatta a nevét az arany hegybe ami a himalája túloldali megfelelője volt, akkor nem akadt hely ahova írhatott volna hacsak ki nem törli valaki nevét aki előzőleg már odaírta. Akkor ő rádöbbent a dolog hiábavalóságára. Mondhatnám hogy a homokmandalákat mennyi gondal odafigyeléssel készítik és söprik el pillanatok alatt. De mondhatom a saját szavaimmal, hogy egy üresség amit betöltök a képekkel, gondolataimmal, jelenlétemmel, és szándékozom ezt az ürességet visszaállítani az utánam jövőknek. Amit csinálok azt a pilla...

Eljött a pillanat amikor fotóim megvásárolatóak az Etsyn , pár nap múlva a webemen is.