Ugrás a fő tartalomra

A szociofotózás etikai kérdése.

Tudjuk mindketten. Megtanultuk a leckét. Kivülállónak kell maradni, a munka az munka, nem az a dolgom hogy segítsek hanem hogy tájékoztassak. Tudom hogy adott esetben a riporter, fotós élete múlhat azon hogy ezt betartja vagy sem. A szakmán belül is heves viták folynak etikai kérdésekről. 
Több dolog is van ami miatt nem tehetem meg hogy betartom ezt a szabályt.


Természetes hogy mi, akik ilyen körülmények között dolgozunk adrenalinfüggők vagyunk...olyan ez mint a drog, ezt kár is lenne tagadni, de ez még nem jelenti azt, hogy adott helyzetben nem segíthetek annak akinek tudok. 
Ki tilthatja meg hogy egy beteg embernek gyógyszert adjak, egy éhezőnek ennivalót, vagy egy családapának egy kis pénzt, hogy el tudjon utazni több száz kilométerre a családjától dolgozni. Útjaink során ha látjuk hogy egy egy családnak valamivel tudunk segíteni azt a következő úton megpróbáljuk elvinni nekik.... Van amikor csak pár kedves szó kell és egy ölelés van hogy a teljes utipénzünket otthagyjuk valahol mert egyszerűen nagyobb szükség van rá ott. 


Tudom hogy úgy is lehet segíteni, hogy elmeséljük a történeteiket, és felhívjuk a figyelmet rájuk majd megvárjuk míg valaki segít.... Ez így is van hisz mögöttünk is van egy csapatnyi jószándékú ember aki küld dolgokat, de ez nem jelenti azt, hogy az adott helyzetben nekem vagy Katának ne lenne ott a felelősség, hogy akarunk segíteni, vagy elbújunk a szabály mögé. Tisztában vagyunk vele hogy kevesek vagyunk bárki életét megváltoztatni, de azt gondolom, hogy néha egy kicsi segítség is sokat jelenthet, ha mást nem maximum túlélni az adott napot. Míg mi apró jelentéktelen dolgokat tudunk segíteni, a mögöttünk álló csapat hónapról hónapra megmenti egy ember életét gyógyszerrel, kötszerrel, fertőtlenítőszerekkel, segít egy anyának felújítani a kiégett házát, van ahol ablak kellett télire, máshol kilenc gyermek mellett nem ártott az anyagi segítség....


Végső soron én azt gondolom hogy mindenkinek saját dolga eldönteni, hogy kívülálló marad, vagy beleszól a dolgok alakulásába. Nem gondolom, hogy az a helyes döntés amit mi csinálunk. Nem gondolom, hogy aki másképp gondolja rossz ember, vagy ne segítene máshol sokkal többet mint mi. Azt gondolom hogy ebben nekünk nincs választásunk. Mint amikor megkérdezték miért kárpátalján segítünk miért nem itthon hisz itt is van rengeteg hely ahol kellene...és így igaz...mégis valahogy nekünk ott van dolgunk...azokkal az emberekkel.



Megjegyzések

Yeteee üzenete…
„Tombolt a vihar, és több ezer tengeri csillagot mosott partra a tenger. Észrevettem, hogy egy gyönyörű kislány egyenként felszedegette, és kétségbeesetten igyekezett visszadobálni őket a tengerbe. Nem értettem. Ha csak néhányat menthet meg, mi értelme az egésznek? Rám nézett, és azt mondta:
- Annak az egynek igenis számít!
Igaza volt!”

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Ez nem kelet...Ez nem nyugat...Ez Szarajevó!

Ez nem kelet, ez nem nyugat, ez az a pont ahol minden találkozik. Szarajevó városa több szempontból is egyedülálló. A nyugati és keleti vallás, kultúra keresztútjáról beszélünk ahogy egymás szomszédságában áll mecset, ortodox templom, katolikus katedrális, és zsidó zsinagóga. A város története legalább annyira sokrétű mint a lakossága, vagy a látvány amit nyújt. 1914-ben itt gyilkolták meg Ferenc Ferninándot ami kirobbantota az elő világháborút. A második világháborúban Szarajevó az usztasák által irányított független Horvát Államhoz került így a város zsidó, és szerb lakosságának jelentős része a holokauszt áldozatává vált. 1992 április ötödikén egy béketüntetésre szerb orvlövészek sortűzzel válaszoltak, ekkor kezdődött meg Szarajevó 1996-ig tartó ostroma, amiben 12.000 ember veszítette életét.


2018. február 9 Lassan sétikálok a repülőtér körül és próbálom eldönteni hogyan jussak el a szállásomra az óváros részbe...villamost, buszt nem látok, pár taxis lustán dohányzik a kocsinak dőlve v…

Különleges ajándék karácsonyra.

Idén karácsonykor is készülök egy különleges meglepetéssel nektek.  Mint minden művésznek nekem is korszakokra bontható eddigi pályám. Idén az egyik legizgalmasabb korszakból válogattam nektek olyan képeket amik nagyon ritkán, vagy egyáltalán nem voltak publikálva.  Ebben az időszakban kizárólag filmre dolgoztam, és sokszor már az elkattintás pillanatában torzítottam a képeket. Foltokban, vonalakban, tónusokban láttam a világot és sokkal inkább hangulatokat kerestem mintsem dekoratív tartalmat. Az elkészült képekhez a valóság csak vászon volt. Ezekből a képekből választottam ki a kedvenceimet nektek.  Ezeket harminc centis hosszanti oldal méretben lehet majd megrendelni, tízezer forintos darabáron. Természetesen ezek is Hahnemühle papírra készülnek a Pigmenta Art Lab gondozásában. Mindegyik aláírva kerül új tulajdonosához. A meglepetés az, hogy a vásárlók közül kisorsolok egy valakit, aki karácsonyra a vásárolt nyomat mellé megkapja az eredeti negatívot bekeretezve.  A weboldalra a n…

Eugénia, a végzet sertése.

Rendhagyó és csodálatos eseményre hívjuk minden érző szívű embertársunkat. Nevezhetném fotós workshopnak, de a jelen esemény jóval magasabb szinten rezeg, mondhatni már már az élet értelmét fejtegető kissé testszagú filozófus alsógatyáján megkötött és rögzült bizonytalan formájú sárgás folt peremvidékén kapirgálunk csepp zuzmót egy majd éhenhalt jávorszarvasbébinek aki ragyogó szemekkel néz a sarkvidéki fagyott éjszakába, az égre kiáltva az eltelt évmilliók egyetlen valós kérdését.
EUGÉNIA! Ez a név egybeforr mindennel ami a végzet felé halad az entrópia kanyargós ösvényén, mindennel ami sorsában hordja végzetét ami halálra született az első perctől fogva, és ennek tudatában járja az élet ösvényét a szenvedés szilánkjaitól felszaggatott lábakkal, vérző tagokkal, összeszorított foggal várva azt, ami végre megszabadíthatja e világban való kínjaival terhes létezésétől.
Ne hagyjuk hogy az empátia apátiába fordulva eltakarja szemünk elől minden érző létező árnyat vető lény szenvedését.