Ugrás a fő tartalomra

Bejegyzések

Bejegyzések megjelenítése ebből a hónapból: október, 2010

Csípőmeghúzódásom hiteles története.

Ötvenöt kölyök....ennyi jött aznap éjjel a szállodába...ötvenöt elkényeztetett, semmire se jó, kis seggfej....
Unottan álltam ez egyik pultnál...figyelni kell rájuk amíg eszik a hideg vacsit ami a buszról leszállt friss hús első élménye a szálloda konyhájából...
Moslék...délben is az hát még este a maradék....
Indiaiak rakják össze nekik akik olyan büdösek hogy megállni nem tudok mellettük....egyszer egyik elkérte a rubik kockámat....utána napokig fertőtlenítettem....gombás volt minden körme tövig berohadva...míg egyik kezével a kockát nézegette, a másikon unottan rágcsálta félig lerohadt körmeit....
A kölykök kisebb csapatokban jönnek....az első három szó nélkül megy el mellettem....mintha ott se lennék...
Persze hisz nem is vagyok...a biztonsági őr nekik nem személy hanem valami egzakt tárgy...
-Helló! Köszönök rá angolul....
Összeröhögnek de nem köszönnek vissza.....
Ötvenöt....ötvenöt kis köcsög megy el mellettem így!
Érzem ahogy bizsereg a tarkóm az adrenalintól.....milyen egy el…

A Hangszer

A lámpák felvillanó fénye megcsillantották az arcán lassan araszoló izzadtságcseppet.
A másnapos borosta néhol útját állta, és mint áttetsző gyöngycsepp függött rajta....
A hangszert szájához emelte, és mély levegőt vett. A csend oly gyöngéden szakadt szét az első hangokra, hogy szinte észrevétlen volt.
Az aluljáró megtelt élettel. A csempék repedései közül kiszivárgó istenek lepték el.
Szavakba nem önthető formák, színek, illatok folytak össze egy egész hullámzó egységgé.
Táncuk színtiszta érzelmekből, illatokból állt.
A zenész csukott szemmel játszott, szemernyit sem törődött az egésszel.
Mikor a falak széthasadtak körülötte, meg se rezzent.
Az istenek immár tér, és idő nélkül folytatták a teremtést....teremtést, mert ez történt valójában.
A tánc forgatagában univerzumok, különösebbnél különösebb lények, növények jelentek meg a semmiből, és széledtek szét, hogy benépesítsék a még üres világot.
Egy robbanás rázta meg a harmóniát....a falak újra a helyükön voltak.
A zenész hangosan fe…

Újabb darabok

Végálomás

-Végállomás...suttogja fülembe, és alig érezhetően megszorítja a kezemet.
Az ablakokon csendesen dobol az eső, kis patakok futnak tisztán,
áttetszően,majd centinként válnak szürkévé, kátrányszerűvé, ahogy az ablak aljához közelednek.
-Miért szállnék le? kérdezem már már dacosan....
Arcán angyali mosoly terül szét.
- Megérkeztünk a végállomásra. Ez a vonat nem megy tovább.
Hacsak nem akarod húzni magad után.... mondja és játékosan rámkacsint.
A vonat egy végső rándulással megáll, és az ajtók kitárulnak.
Tűzszín fürtjei szinte lángra lobbannak, ahogy az ajtó felé suhan.
Halk csengést hoz a szél....

Rolleiflex képek Londonból.

Magyar Project: Vágó István.

-Üdvözlöm Vágó úr Balassa László vagyok, megérkeztünk! szóltam a kaputelefonba majd egy vidám -jajdejó után már indultunk is a helyszínre. Alig tettem meg 30 métert mikor az anyósülésről megkérdezte, -Ne vezessek inkább én?
Annyira meglepett a kérdés hogy szó nélkül átadtam a volánt...amúgy sem szeretem a suzukit vezetni mert rohadt pici nekem...
hát így indultunk meg, a közel háromnegyed órás útra, ami idő alatt megismerkedtünk, beszélgettünk s megtapasztaltuk hogy István jól vezet! Istenem mediterrán országban élek én nem vezetek már gyorsan, csak olyan Spanyolosan....
Megérkezvén kihasználtam barátom vendégszeretetét kávé ügyileg, és neki is láttunk a fotózásnak...
Egyetlen szempontból volt nehéz dolgom, az pedig a komor tekintet.... István mosolygós, jókedélyű, így csak sokadszorra kaptam el a számomra szükséges hideg, komor pillantást, de úgy érzem azért sikerült, illetve a mosolyteli képek között is találtam megfelelőt. 
Dolgoztam Rolleiflexxel is, ami Istvánnak meglepetés volt,…