2010. október 10., vasárnap

Végálomás

-Végállomás...suttogja fülembe, és alig érezhetően megszorítja a kezemet.
Az ablakokon csendesen dobol az eső, kis patakok futnak tisztán,
áttetszően,majd centinként válnak szürkévé, kátrányszerűvé, ahogy az ablak aljához közelednek.
-Miért szállnék le? kérdezem már már dacosan....
Arcán angyali mosoly terül szét.
- Megérkeztünk a végállomásra. Ez a vonat nem megy tovább.
Hacsak nem akarod húzni magad után.... mondja és játékosan rámkacsint.
A vonat egy végső rándulással megáll, és az ajtók kitárulnak.
Tűzszín fürtjei szinte lángra lobbannak, ahogy az ajtó felé suhan.
Halk csengést hoz a szél....

1 megjegyzés:

rajli írta...

Nem csodálom, hogy a kedvenced!