Ugrás a fő tartalomra

A nyúlszar paradoxon.

Szeretném leszögezni az elején hogy én csípem Bear Gryllst. Amit az a fószer végigcsinál az nem semmi! Jeges vízbe ugrálni, minden gusztustalan csúszómászót megenni, elefántszarból folyadékot préselni és meginni, hát ez nem gyerekjáték....
Minap erdőben bandukolt ahol talált egy adag rénszarvasszart. Pici dekoratív csokibogyók.
Ezt a régiek mint a multivitamint fogyasztották! -Közli Bear
Hopp be is kap egyet kettőt belőle miközben kitér arra hogy bizony ezek az állatok gyors emésztéssel vannak megáldva így voltaképp az anyagok nagyrésze (vitaminok, ásványi anyagok) megmaradnak benne ami nekünk segíthet a túlélésben. A Nyulak -magyarázza Bear -minimum egyszer megeszik az ürüléküket hogy a tápanyagokat jobban felhasználják.
Nos itt bennem létrejött egy kis logikai görcs.
Adott egy túlélési helyzet, ahol én mint túlélni vágyó szimbiózisba kerülök egy nyúllal. Nevezzük Dezsőnek.
Na most akkor én honnan tudhatom meg, hogy Dezső elsőre szarja ki, vagy már a második körben? Mert ugyebár ha első körben akkor túlélem, ha másodikban akkor kinkeserves halálom előtt felzabálok egy másfél marék nyúlszart teljesen feleslegesen.
Megoldásnak tűnhet hogy megnézem Dezső szája szélét és ha szaros akkor gyanakodhatok hogy megelőzött. Vagy esetleg szarás után rárohanok a nyúlra és még mielőtt bármit tehetne kizabálom alóla.
Nem tudom.....ötletek?

Megjegyzések

Névtelen üzenete…
Arról nem is beszélve, ha két lépést arrébb megy, akkor azt eszi meg, amit a nyúl szarás előtt... Minek ennék szart, ha ott van az "eredeti" vitaminforrás..??
Névtelen üzenete…
Na már most miért ne enném meg a Dezsőt?
Névtelen üzenete…
A nyulakra jellemző a cökotrófia (álkérődzés) jelensége. A nyulak, és általában a nyúlfélék cökotrófiáját az jellemzi, hogy a bélcsőben kétféle bélsár képződik, amelynek az egyikét az állat rendszeresen elfogyasztja. Az elfogyasztásra alkalmas bélsarat lágy bélsárnak vagy cökotrófnak, amelyet pedig nem vesz fel a nyúl, kemény vagy valódi bélsárnak nevezik. A lágy bélsár 5-10 kicsiny golyóból álló és fürt formájában megjelenő bélsárkonglomerátum, amit vékony nyálkaburok tart össze. A lágy bélsarat a végbélnyílásban való megjelenéskor az állat beszívja a szájába, majd rágás nélkül lenyeli a gyomrába, ami ott önálló golyócskákra esik szét és keveredik a gyomortartalommal. A lágybélsár-evés tulajdonképpen táplálóanyag újrafelvételi folyamat, amely során fehérjéhez, vitaminokhoz és ásványi anyagokhoz jut az állat. A lágy bélsár termelődése a szilárd takarmányra való áttéréssel veszi kezdetét. Ürülése a táplálkozási ritmustól függ. Adagolt takarmányozáskor annak kezdetét, ad libitum etetéskor a fogyasztási csúcsot követő 8-12 óra múlva várható.
gazdászlány üzenete…
hali!

nos a nyúlnál ez úgy működik, hogy a vakbele tárolja ezeket a vitaminokat, cellulózt egyebeket. Az első produktumot úgy tudjuk megkülönböztetni a másodiktól, hogy... nos konzisztenciája kissé más. Puhább, lágyabb és ragacsosabb, míg a második adag a szokványos nyúltermékek állagának felel meg. Magát a folyamatot cökotrófiának hívják és a nyulaknál inkább csak a nagyobb cellulózhasznosításban van szerepe. :)
Balassa László üzenete…
na jó azt hiszem célszerűbb lesz vinnem magammal pár tablettát mintsem Dezső ürülékének nyálkatartalmát vizsgálgatni....miért nem esszük meg Dezsőt? Hát mert ő Dezső...és a Dezsőket nem szokás csak úgy uk muk fuck megenni! :) ergo ha csak úgy nűlszart találok Dezső nélkül akkor azt csak az ízéért fogyasszam..... :)
Unknown üzenete…
Az élet nagy kérdései Laci...:D:D
fotóriporter üzenete…
Bear Grylst sokan nem tartják hitelesnek, mióta pár túlélő helyszínét bemutatták, hogy párszáz méterre autók száguldanak az országúton. Persze ettől még nem biztos, hogy könnyebben elkapod a nyulat, mint a bogyóját.
Balassa László üzenete…
Tudod az egy dolog hogy mennek az autók de hogy engem kalasnyikovval nem kergetnél be a jeges vízbe, vagy vennél rá hogy megegyek nyersen egy csigát nem is beszélve egy birkaszemről vagy medveszarról úgyhogy azt gondolom akit zavarnak az autók az nyugodtan odamehet és kipróbálhatja magát n kihagyom :)
Csikós Árpád üzenete…
Nem vitás, nem vitás, finom a nyúlpaprikás!
Vaffi üzenete…
A nyulat csak sütve, a szarát meg sehogy

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Van Dyke technika....Cianotípia barna változat.

Ismertetek pár technikát azoknak akik foglalkoznak cianotípiával és hasonló eljárásokkal....a Van Dyke technika a cianotípia egy változata ám a végeredmény ez esetben egy barna nyomat. Lényeges dolog amit rengetegen kihagynak az a papír enyvezése. Nyúlenyvvel a papírt lekezeljük majd két napig pihenni hagyjuk. Az enyv hatására a papíron megjelenő fotó jóval sötétebb tónusú, kontrasztosabb lesz. a Recept: ferri-ammónium-citrát  : 9gramm, 33cc desztilláltvízben keverve míg áttetsző zöldes nem lesz. Bórkősav : 1,5gr 33cc desztillált vízben oldva ezüstnitrát : 3,8gr 33c desztillált vízben oldva Elsőnek keverjük a ferri amonnium citrátot a borkősavval....öntsük egybe a két folyadékot és lassú határozott ringatással keverjük el.... Az ezüstnitrátot lassan, óvatosan keverjük hozzá kissebb adagokként, hasonló mód keverve. A végeredmény egy áttetsző zöldes folyadék....ha nem áttetsző akkor valószínűleg kuka..... Fontos! a folyadék nem fényérzékeny amíg meg nem szárad! Ettől füget