Ugrás a fő tartalomra

Életem. Rövidített verzió.

Sokszor kérdeznek az emberek fiatal koromról, vagy csak arról, hogy honnan jöttem...legyen nektek egy rövidített verzió itt, bár úgy hiszem részleteiben már megírtam.
1977 ben születtem. Szüleim nem tartottak rám igényt. Anyám kint hagyott a kocsma előtt három hetes koromban a napon, ahonnan a szomszéd vitt haza. Ekkor kerültem nagyanyámékhoz. Anyámmal a kapcsolatom egy katasztrófa volt. Valójában nem szerettem. Dagadt kis buzinak hívott rendszeresen, így nem is adott rá túl sok okot. Alkoholista volt, könnyű drogokkal is élt, és ezek megszerzése érdekében megfordult az utcán is. Gyerekkoromban rengetegszer feltettem a kérdést hogy miért nem kellek sehova...nekem miért nincs helyem? Végül arra jutottam, hogy engem nem lehet szeretni, így ez lett az alapállapot. Rohadt rossz gyerek voltam. Felgyújtottam a garázst, robbangattam, macskákat lövöldöztem csúzlival, rendszeresen belőttem a lakók ablakait, kiszúrtam nagyapám kocsijának a kerekeit, sorolhatnám.
Apám sosem élt a jogával hogy meglátogasson, így őt sosem láttam.
Iskolába utáltam járni. Szinte senki nem állt szóba velem, egy két barátom volt de ők is inkább a sulin kívül haverkoztak velem.
13 évesen szúrtak meg először a Ferenc téren, 15 évesen másodszor a Szigony sarkán. Mindkétszer csavarhúzóval. Sokat verekedtünk de ez az én korosztályomban teljesen normális volt. 14 évesen kezdtem el dolgozni, mert nagyszüleim nem tudtak eltartani és anyám is többször kirabolta őket.
16 voltam mikor anyám meghalt rákban. Otthon halt meg, végighallgattam. Nem érdekelt.
18 éves koromtól 26 éves koromig tartó rész olyan elemeket tartalmaz amik nem lehetnek publikusak amíg élek. Természetesen mindent leírtam, így idővel világossá válik az a rész is. Ez a rész leginkább a nőkről, és a pénzről szólt.
Soha nem drogoztam, viszont inni eléggé tudtam. Egy csúnya este után alkoholmérgzéssel kerültem haza, Két üveg viszki, nyolc üveg sör, két üveg pezsgő. Csoda hogy túléltem.
26 éves koromig nem Balassa volt a vezetéknevem. Apám nevét viseltem de azt a nevet nem írom le többet. Nagyapám annyit kért, ha felveszem a nevét mindent változtassak meg, hagyjak fel azzal az életmóddal, és soha többet ne csináljak olyan dolgot, amivel szégyent hozhatok a nevére.
26 évesen megváltoztattam a nevem. Nagyapám már nem élte meg de tartottam a szavam, megváltoztattam mindent.
Abban az évben az Orion oktogonnál dolgoztam és nem fizettek ki rendesen. Akkor loptam el azt a Fujit amivel elkezdődött az az út, amin keresztül ide jutottam ahol most vagyok. Akkoriban valaki összehozott a Fásyval, hogy fotós vagyok...hatalmasat blöfföltem és én fotóztam a szépségkirálynőválogatást pár hét múlva úgy, hogy még egy normális kamerám sem volt nemhogy értettem volna egy bolhafingnyit a fotózáshoz. Viszont mint zsűritag bekerültem a tévébe, bemutattak mint fotóművészt, és megindult minden. Azóta tanulok...folyamatosan.
Idő volt míg rájöttem, hogy van gyomrom olyan dolgokhoz is amitől egy kecske is elokádná magát illetve hogy mivel lelkileg sosem voltam egészséges, nekem teljesen mindegy hány darabra török munka közben, így első körben gyermekonkológia, aztán szépen sorban minden, ahol olyan dolgok történnek amitől normális ember elfordítaná a fejét. Nem azért mert rossz ember lenne, csak egyszerűen nem akar belehalni lelkileg a dologba. Én bele akartam. Segíteni akartam mindenhol ahol csak hasznos tudtam lenni.
Keresztény vagyok. Hívő. Eljárok templomba rendszeresen imádkozok de soha nem kérek semmit magamnak. Csak másért szabad imádkozni, én legalábbis ezt gondolom.
Sokan támadnak a vallás miatt, a válaszom egyszerű.
Nem vagyok jobb ember attól, hogy hiszek istenben, de ő az egyetlen aki elfogad annak, ami vagyok.






Megjegyzések

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Lépésről lépésre....avagy hogyan csináld.

Mielőtt bárki azt hinné ördöngősség végigfotóztam egy tok készítését....láthatóan nem egy lehetetlen dolog....












Leica Q teszt....avagy engem átbasztak....

Azoknak akik tanulnak tőlem, vagy ismernek közelebbről számtalan mondat eszükbe juthat ami renszeresen elhagyja ajkaimat, de az egyik talán leismertebb mondat az, amit arra szoktam felelni mikor valaki megkérdezi hogy milyen géppel dolgozom? Milyennel milyennel hát amilyet a kezembe adnak! Fotós vagyok egy gyufásdobozzal is fotózni fogok persze ez nem teszi alkalmasá a gyufásdobozt mondjuk sportfotózásra... A gép másodlagos. Mindig az számit aki mögötte van...jobb géptől nem lesznek jobb képeid max technikailag. Igazából sokáig vártam hogy egyszer kapok egy levelet a Nikontól, hogy támogatásképp ingyen szervizelik a gépemet ha valami történne vele, de még arra a megkeresésemre sem kaptam választ sosem, hogy vajon miért válik le a gumi boritás a gépemről és mit lehetne tenni ellene.... A dolog igazából érthető hisz az én fotóim még mindig nehezen emészthetőek, olyan tartalommal telítettek, amivel az emberek nagy része nem szeret szembesülni. Nem lehet feltenni őket egy oldalra ahol le…