Ugrás a fő tartalomra

Bejegyzések

Hazugságok tengere...

Szólok, elpattant a cérna káromkodni fogok... Egyszerűen tele lett a tököm a kikent kifent konzumkurvákból, a hajléktalanból gazdaggá vált bölcsekből meg ebből az egészt kibaszott hóbeleblancból...szajkózzák megállás nélkül ugyanazt a bullshit szemetet, amit max egy fogyatékos imádkozó sáska szintjén lévő valaki tud komolyan venni. Ettől a sok pozitív álszent szarságtól a belem fordul már ki! Legyél mindig vidám, szépen festett, mosolyogj a lányod sírja felett és mesélj róla hogy kell pozitívnak lenni... Meséld el hogy hogy voltál képzelt hajléktalan és hogyan lettél gazdag és ha nincs semmi valós mondandód csak az hogy tizenötezeréé lehet fotózkodni veled akkor pózolj bérelt musztángban, és hitesd el velük hogy ez jár nekik mert neked is jár...a pofád maximum... Na jó...kikiabáltam magam...kezdjük az elején... Figyelj...elárulok egy titkot...nem kell mindig boldognak lennek tudod? Nem kell mindig pozitívnak lenned...összedőlhet a világ és maradhatsz a romok alatt...zokoghatsz,
Legutóbbi bejegyzések

Életem. Rövidített verzió.

Sokszor kérdeznek az emberek fiatal koromról, vagy csak arról, hogy honnan jöttem...legyen nektek egy rövidített verzió itt, bár úgy hiszem részleteiben már megírtam. 1977 ben születtem. Szüleim nem tartottak rám igényt. Anyám kint hagyott a kocsma előtt három hetes koromban a napon, ahonnan a szomszéd vitt haza. Ekkor kerültem nagyanyámékhoz. Anyámmal a kapcsolatom egy katasztrófa volt. Valójában nem szerettem. Dagadt kis buzinak hívott rendszeresen, így nem is adott rá túl sok okot. Alkoholista volt, könnyű drogokkal is élt, és ezek megszerzése érdekében megfordult az utcán is. Gyerekkoromban rengetegszer feltettem a kérdést hogy miért nem kellek sehova...nekem miért nincs helyem? Végül arra jutottam, hogy engem nem lehet szeretni, így ez lett az alapállapot. Rohadt rossz gyerek voltam. Felgyújtottam a garázst, robbangattam, macskákat lövöldöztem csúzlival, rendszeresen belőttem a lakók ablakait, kiszúrtam nagyapám kocsijának a kerekeit, sorolhatnám. Apám sosem élt a jogával hogy

Újra látni.

A kamera nekem kifejezőeszköz, terápia, önismereti tréning, játék, vers a fejemben amit sosem tudtam leírni. Nem gondoltam volna sosem hogy kerülhetek annyira padlóra hogy letegyem, és azt mondjam nem tudom tovább vinni...ami persze szép, de olyan mint visszatartani a lélegzetet...észre sem veszed és a kamera újra a kezedbe simul és te újra képkockákban látod a világot...újra fotókat látsz mindenhol. Aztán jön egy ötlet ami kiszakít a komfortzónádból és újra megindul minden, felpörög a motor és előre látod a fotókat amiket el fogsz készíteni. Arra gondoltam szükségem lesz egy barátomra, és szükségem lesz egy útra vagy többre...útra ami mindegy hova visz igazából nem érdekel csak menjünk. Igy jött az ötlet, hogy beülök a kamionba Jani barátom mellé és vele tartok pár útra...szinte zsibong a fejem a sok gondolattól hogy milyen képeket fogok csinálni, még így is hogy azt sem tudom előre hogy hova fogunk menni...lényegtelen. Ez az út befelé tart, és alig várom hogy belevágjak, és megírj

A talpraállás evangéliuma.

Életem folyamán rengetegszer kerültem padlóra hol anyagi, hol érzelmi szinten de sosem maradtam ott, és amíg élek nem is fogok. Újra és újra talpraállok, és minden ütéstől még ha aljas mélyütés is egyre és egyre erősebb és erősebb leszek. Sokszor csináltam így nagy rutinra tettem szert mint az újra talpraállásban mint a visszaütésben...a talpraállást elmondom nektek hátha akad olyan aki először került padlóra, és úgy érzi örökre ott marad… Nem...nem fogsz ottmaradni, bár az elején valóban úgy tűnik. Első lépés : Gyászold meg amit meg kell gyászolni! Adj magadnak időt, legyél gyenge, hagyd hogy összedőljön a világ hiszen új alapokra kell helyezned mindent ahhoz pedig semmi szükség romokra! Lesz egy pillanat amikor megjelenik egy csepp világosság…. akár egy régi kedvenc sláger, egy találkozás egy régi baráttal, egy jó hosszú út egy éjszakai sztrádán, vagy egy ölelés is hozza meg de ragadd meg és ne engedd! Második lépés: Rakj rende

Ez nem kelet...Ez nem nyugat...Ez Szarajevó!

Ez nem kelet, ez nem nyugat, ez az a pont ahol minden találkozik. Szarajevó városa több szempontból is egyedülálló. A nyugati és keleti vallás, kultúra keresztútjáról beszélünk ahogy egymás szomszédságában áll mecset, ortodox templom, katolikus katedrális, és zsidó zsinagóga. A város története legalább annyira sokrétű mint a lakossága, vagy a látvány amit nyújt. 1914-ben itt gyilkolták meg Ferenc Ferninándot ami kirobbantota az elő világháborút. A második világháborúban Szarajevó az usztasák által irányított független Horvát Államhoz került így a város zsidó, és szerb lakosságának jelentős része a holokauszt áldozatává vált. 1992 április ötödikén egy béketüntetésre szerb orvlövészek sortűzzel válaszoltak, ekkor kezdődött meg Szarajevó 1996-ig tartó ostroma, amiben 12.000 ember veszítette életét. 2018. február 9 Lassan sétikálok a repülőtér körül és próbálom eldönteni hogyan jussak el a szállásomra az óváros részbe...villamost, b

Eugénia, a végzet sertése.

Rendhagyó és csodálatos eseményre hívjuk minden érző szívű embertársunkat. Nevezhetném fotós workshopnak, de a jelen esemény jóval magasabb szinten rezeg, mondhatni már már az élet értelmét fejtegető kissé testszagú filozófus alsógatyáján megkötött és rögzült bizonytalan formájú sárgás folt peremvidékén kapirgálunk csepp zuzmót egy majd éhenhalt jávorszarvasbébinek aki ragyogó szemekkel néz a sarkvidéki fagyott éjszakába, az égre kiáltva az eltelt évmilliók egyetlen valós kérdését. EUGÉNIA! Ez a név egybeforr mindennel ami a végzet felé halad az entrópia kanyargós ösvényén, mindennel ami sorsában hordja végzetét ami halálra született az első perctől fogva, és ennek tudatában járja az élet ösvényét a szenvedés szilánkjaitól felszaggatott lábakkal, vérző tagokkal, összeszorított foggal várva azt, ami végre megszabadíthatja e világban való kínjaival terhes létezésétől. Ne hagyjuk hogy az empátia apátiába fordulva eltakarja szemünk elől minden érző létező árnyat vető lény szenvedését.