2017. május 17., szerda

Erdély, elhagyott helyek, lincshangulat, avagy épségben hazajöttünk, de.....

Három valóban nagyszerű napot tölthettünk Romániában ahol semmi sem úgy alakult ahogy elterveztük, de pont így kezdődnek a kalandok általában....vagy nem. Valami rejtélyes oknál fogva a határon szolgálatot teljesítő egyébként roppant szimpatikus fiatal ember az egész táskámat atomjaira szedte és eltávolított belőle két imbuszkulcsot, mielőtt még megszállott ikea fanként el nem kezdem repülés közben lebontani a járművet alattunk. 
Miután tüzetesen megvizsgálta a fényképezőgépeimet is szó nélkül felengedett a gépre egy kubotan társaságában, mert migrénes vagyok és csak azzal tudom kimaszírozni a fájdalmat a fejemből. 



Hurrá repülünk!
Azaz repülnénk mert sztrájkolnak a kolozsvári reptéren így késik a gép és ezt az időt a fedélzeten ücsörögve vidám dolgokkal töltöttük el. 
Hurrá megérkeztünk! Megjelenik a kis csapat akik mindent elintéztek nekünk és tényleg tény ami tény fantasztikus hátterünk volt társaságukban. 



Egyből meg is indultunk Petrozsény felé remek kis csapatunkkal és fel is fedeztünk egy fantasztikusan jó és kifejezetten olcsó éttermet. Itt találkoztunk első segítségünkkel aki Bányamérnök és az elhagyatott bányák világába kalauzolt bennünket. Sajnos ő úgy gondolta hogy nekünk kivülről lefotózni a bányákat elég és nem akarunk mászkálni a lerobbant gyárakban stb de sajnos mi szerettünk volna így magánútra kényszerültünk és elindultunk Lupény felé. 


Útközben megállapítottuk hogy az országban random módon elhelyezett lovak száma igen magas! Tehát mész az autóval és -Jé egy ló! Nem hiszem hogy láttam életemben ilyen sűrűségben előforduló ortodox templomokat. 
Megérkezve lupénybe megálltunk a legnagyobb komplexum kapujában hátha beengednek minket! És igen! Hisz a portás egy Magyar néni volt aki boldogan beengedett minket egy kis sétára fotózásra az elhagyott területre. 


Sokadik ilyen területet fotózom és újdonságot ez sem hozott, mindazonáltal volt pár érdekes momentum, és a csapattal is jól esett sétikálni. Volt csepp hiányérzetem de azért teljes volt a dolog. Mielőtt elfelejteném hogy szállásunk fantasztikus helyen volt egy hegyoldalban ahol ez a látvány fogadott minket reggelente...na jó ez mondjuk pont este volt de ezt ti úgysem tudjátok :)


Kolozsvárra visszaérkezve már csak az utolsó állomás várt ránk, Patarét. Patarét nem más mint egy fél falunyi szemétlerakat ami körül, és benne létrejött egy kis cigány falu. Ide mentünk be vezetőnkkel aki maga is bent dolgozik illetve munkát és segítséget ad a helyieknek. Pillanatok alatt körbevettek minket a gyerekek ahogy az lenni szokott mi pedig hol játszottunk velük hol fotóztuk őket hol ők minket. Sajnos kisérőnk nem volt még ilyen szituációban így azt sem tudta kezelni mikor megjelent a falu vezetője és kérdőre vonta hogy mit csinál bent a faluban fotósokkal hiszen ez nem egy állatkert. 
A gond sajnos az volt hogy mi nem tudtunk megszólalni mivel nem beszélünk románul kisérőnk pedig teljesen lefagyott még azt sem tudta elismételni amit én mondtam neki így a vezető körül el kezdtek gyülekezni a kevésbé szipmatikus és sokkal kevésbé kultúrált megoldásra vágyó helyiek. Az első dolgom az volt hogy kivettem a gépből a kártyát és elsüllyesztettem a zsebemben hogy legalább az meneküljön meg ha a gép nem is. 
A vezető végülis a diplomatikus megoldás mellett döntött és kisétáltunk a faluból. A képeket nem használjuk fel ezt megígértük helyi vezetőnknek és meg is tartjuk de azért lesz egy előadás ahol ezekből is fogok válogatni egy szűk közönségnek. Miután végeztünk jött a sör ami virágba borította a napunkat :)


Esténket Bori rokonával Andrással töltöttük egy iszonyat jó Steampunk sörözőben ahol annyi baleset történt hogy Andris mivel 15 éve nem látta borit megölelgette Katát megpuszilta és le Szia Borikázta:) 
Milyen benyomásaim vannak Romániáról? Vegyesek. Picit úgy éreztem magam hogy a Románok azért neheztelnek rám mert Magyar vagyok a magyarok meg azért mert Magyarországon élek ami ráadásul nem is igaz no de mindegy mert öszességében a csapatért nagyon megérte nagyon jól éreztük magunkat velük és talán egyszer még folytatás is lesz de most szemeimet ismét Ukrajna felé fordítom mert ott van dolgunk :) 




És a csapat egyesével....a főnök :D 
A Petya
A Kata



2017. május 10., szerda

Fotófalu 2017

Emlékszem mikor tavaly a tábor végén egy dohányzó női arc sziluettet fotóztam éjjel, az utolsó napon. Azon az estén felóldódott minden, és valami elmosta a határokat valóság és látszat között. Hosszúra nyúltak az árnyékok és bármerre néztem barátokat láttam kissebb nagyobb csoportokban ücsörögni.



A tűz még ropogott csendesen, és én arra az egy éjszakára újra szemlélődő gyermek lehettem. Sokáig beszélgettünk és bámultuk az eget...milliónyi ragyogó pontból választottunk melyik csillag melyik bolygó, és hosszan beszélgettünk a kvantumfizikáról, hisz miért is ne ebbe a táborba belefér ez is.
Azt hittem egy fotós táborba megyek tanítani, de egy olyan helyen jártam ahol egy teljesen másfajta szellemiséget tapasztalhattam meg, ami sokkal közelebb állt hozzám mint gondoltam volna.



Szerettem hogy sört csapoltunk Czangival mint a telep cigányai, szerettem hogy Mariannal órákat tudtunk ülni a fűben beszélgetve a majdnem semmiről,



szerettem hogy körbevettek a kollégák és mindig volt valaki aki hátbavert, és végül szerettem hogy sok sok éve végre egyedül maradtam egy zongorával és amikor mindenki elment zenélhettem kicsit...



Én nem vagyok egy túl okos ember de azt tudom hogy kevés helyen éreztem magam ennyire otthon ennyire jó emberek közt mint a fotófalun és alig várom hogy újra ott lehessek...lehessünk....és te? Te is jösz? Gyere nyugodtan ez egy elvarázsolt hét. Ha csak egy helyre tudsz elmenni az évben .... akkor ez legyen az!



Természetesen én is készülök, és nem is mindennapi programmal....nézd meg ha érdekel...

2017. április 26., szerda

A szerelem illata

Negyvenedik születésnapom alkalmából sok különleges ajándékot kaptam most mégis kiemelek egyet egy pillanatra. Zólyomi Zsolt barátom egy olyan dologgal lepett meg ami sokkalta több mint egy illat....azt említettem párszor hogy bizonyos illatok nagyon erős hatással vannak rám, és ez a mostani azt hiszem felülmúl minden eddig ismert kompozíciót.
Nehéz megfogalmazni mert kocsiban ülve végignevettem egy egy órás utat attól az érzéstől amit kiváltott....Mondhatnám a szerelem illata és valóban az, de nem egy nő felé irányuló érzelemről beszélünk, hanem az élet felé irányuló szenvedélyes szerelemről. Nyári hőségben vibráló levegő, egy mediterrán ligetben, lágy bőr, picit fás, de számomra sokkal összetetebb mint az alkotóelemei.
Ez a gazdagság illata....ugyan ...nem gondolok pénzre....gazdagság mint egy friss szilva íze egy árnyas fa alatt....a gondtalanság érzése. Az érzés hogy igen...iszonyat jó életem van.
Olyan illat ez ami elemeiben rengeti meg a világodat és minden a helyére kerül...kisimulnak a gondolatok, eltünnek az aggodalmak, középonttá válsz önnön magadban. 

2017. április 10., hétfő

Az első lélegzet

Több projekten is dolgozom amik fedik egymást. A National Geographicnak dolgozni egyszerre kihívás és büszkeség. Kihívás mert életem legjobb fotóit kell hoznom hisz a cél az, hogy az anyag az Amerikai újságba is bekerüljön de természetesen nagyon boldog vagyok hogy a Magyar szerkesztőségnek dolgozhatok. Természetesen az Újszülött életmentő klinikákon is dolgozom tovább ahol hol jó napom van, hol pokoljárás az egész. 
Legnagyobb hatással az a sorozat volt rám amiből itt láthattok egy képet. Az első lélegzetet lefotózni felelősség. Egy új élet első pillanatainál jelen lenni megtiszteltetés.
Nagyon boldog vagyok hogy ilyen projektekben részt vehetek! Boldog vagyok hogy a fotográfia azon területén dolgozhatok ahol a szív lakik. Jó hogy tudok segíteni azoknak akik a piciken segítenek. A helyemen vagyok. 


2017. február 18., szombat

Vallomás.


-Oda kell figyelned arra hogy milyen képet mutatsz az embereknek magadról! Figyelj oda milyen ruhában látnak, lássák hogy trendi vagy, adsz a minőségi dolgokra és megengedheted magadnak azokat!

Ez volt a jótanács nem is egy, hanem több embertől amit meg kellene tartanom. 
Én komolyan sokat gondolkodtam ezen...ha valaki megtisztel azzal, hogy jótanácsot ad az a minimum hogy átgondolom. Átgondoltam.
Megértem hogy az embereknek ez fontos. Megértem hogy ezek a dolgok nem ellenségek. Mégsem tudok azonosulni velük. Azt sem szeretném hogy hamis kép alakuljon ki rólam...én egy elég egyszerű figura vagyok és tovább egyszerűsödöm mert még ezt is soknak látom. 
Azt mondják az emberek nem vesznek majd komolyan, ha az igazat mondom...én pedig elmondom az igazat. Nem baj ha nem vesztek komolyan...nem is vagyok az...aki ismer tudja hogy egyfolytában a hülyeségen jár az agyam és olyan fekete humorom van mint a képeim. 
Na mindegy vágjunk bele.
Én hosszú évek óta egy egyszerű matracon alszom aminek a rugói mindenki mást nyomnak (Bori próbál néha mellémtelepedni filmet nézni de mindig feladja) van egy kedvenc nyáritakaróm az ikeából attól sem vagyok hajlandó megválni. Nappal a falnak támasztom a matracot és a kis szobám munkaszobává alakul... 
Két hosszúnadrágom van de csak egyet használok...nem is értem minek van kettő? Egy kabátom, egy pulóverem, és öt pólóm van...mind egyszerű márka nélküli jórészt decathlonos darabok. Egyszínűek mert nem szívlelem a feliratokat a ruhákon... Egy karórám van...egy ideig kettő volt de mint a nadrágnál itt is kiderült hogy csak egyet használok így aztán elajándékoztam a szebbiket és megtartottam a praktikusabbat. 
Egy darab martens cipőm van ... vennék másikat de az istennek nem akar szétmenni nagyon jól össze van rakva a piszok! Volt egy régi bakancsom de Bori egyik takarításnál kidobta...Mondjuk azt sajnáltam tizen éve megvolt. Nem hordok ékszert. Mondjuk nincs is...de hosszú évek óta egy egyszerű fakereszt van a nyakamban egy darab madzagon. Nem szívesen veszem le és mást sem szívesen tennék mellé. 
Nincsenek "Művészjelzőim" például sálviselési vagy kalaphordási kényszer, fura járás, gyufarágás, sorolhatnám reggelig nekem ilyen valahogy nincs, sosem éreztem szükségét. Azt hiszem ha mindenképp kellene egy egyedi jelző az talán az lenne, hogy meglehetősen nyers tudok lenni, és mindig van nálam kés de az szinte minden Magyar embernél van....
Tudom én hogy ez így elég szarul hangzik de én boldog vagyok ezekkel a dolgokkal...minden este résnyire nyitom a fejemnél az ablakot és nagyon szeretem a beáramló tengeri levegőt. Ha nem a földön lenne a matracom talán nem is érezném. Én szeretem például a kissebb szakadásokat megvarrni a nadrágomon...a varrás nyugtat, és nem szeretek kidobni dolgokat egy kis hiba miatt hisz ezzel az erővel a jóisten engem is kikukázhatott volna. 
Nem gondolom egy percig sem hogy azok akik másképp csinálják nem okosabbak...tudom én hogy azok, tudom hogy igazuk van...csak valahogy nekem nem megy. Szeretem az egyszerű kiszámítható dolgokat. Nagyon útálok ruhát vásárolni és semmi szükségem ennél többre. Természetesen vannak dilijeim mint a kések gyűjtése....Nem vagyok sem a luxus sem a kifinomult dolgok ellen...nekem csak nincs rá szükségem. 
Ha meghalok és a teremtő elé kell állni...ha odadjutok egyáltalán...így is olyan fejmosást kapok amit nem teszek zsebre...póbálok addig is hálás lenni minden apró dologért...sosem nézem mim nincs..hálás vagyok azért amim van mert így is nagyon sok. Hát összesítve ennyit arról hogy milyen vagyok én. Leírtam mert nem akarok félrevezetni senkit. Bocsánatot kérek azoktól akik segíteni próbáltak nem mindenkin lehet vannak ilyen menthetetlen barmok....

2017. február 17., péntek

Kell e az elismerés?

Régóta érik bennem ez a téma.
Kell e az elismerés mint fotós? Szükségem van e rá érdekel e egyáltalán?  Nehéz lenne példaképet választanom de azt hiszem valahol Tichý és Bresson közé tenném a megfelelő embert....Napi szinten kapom az értesítéseket különféle pályázatokról nagy lehetőségekről, kiállítási ajánlatokról és valahogy mind megnyitás nélkül megy a kukába...
Nincs kedvem pályázni semmire mert igazából nekem semmit sem jelent és minden pályázaton egy hatalmas vergődő tömeget látok ami hajszol valamit...én ezt a valamit nem látom. Talán korcs vagyok és nincs rá szemem. Mikor ezt a tömeget meglátom azonnal megyek tovább. Minél messzebb a tömegtől a nyüzsgéstől a kérdésektől. 

Valahogy nem érzem hogy kell valaki aki azt mondja igen jó az amit csinálsz...az sem érdekel jó e egyáltalán. Csinálom mert nincs más, amit ennyire szeretnék csinálni. Nem mások tükrében akarom igazolni azt hogy amit csinálok ér e valamit vagy sem. Nem akarok A FOTÓS pózban tetszelegni...én csak én vagyok. 
Én nem értem azokat akik folyamatosan azon dolgoznak hogy minden szervezetben ott legyenek minden héten valahol kiállítsanak....minden tiszteletem az övék de engem ez nem érdekel...jobb szeretek elbújni a sötét sarkokban és dolgozni csendben. Kiállítani sincs kedvem mert ugyan mit adna hozzám? Munkáim 90 százaléka amúgy sem kiállítható a nagy publikumnak. 
Én azt hiszem valahogy úgy vagyok vele hogy csak dolgozom mert szeretem csinálni...ha elismerik jó...ha nem akkor is....egész egszerűen hidegen hagy mert nem azért csinálom. Nem tudnám azért csinálni...úgy csak egy munka, egy kolonc lenne a nyakamban az egész....én szerelmes vagyok abba amit csinálok...ez jobb nekem így. Nem szeretek kamerával a kezemben pózolgatni hogy mindenki lássa igen én vagyok a fotós! Én dolgozni szeretek vele leginkább úgy hogy senki se vegye észre...

2017. január 22., vasárnap

Halott gyerekek albuma.

Gyermekkorom óta nagyon melankólikus alkat vagyok. Valahogy sosem voltam nagy társasági ember. Mikor körülöttem bulizni kezdtek kiskorom óta félrehúzódtam. Kerestem a sötét sarkokat. Befészkeltem magam kiélveztem hogy békén hagy mindenki és elővettem azt a dobozt.
Azt a szaloncukrosdobozt ami meghatározta teljes gyermekkoromat.
Tele volt fényképekkel. Régi kartonképekkel, háborús fotókkal, századeleji iskolai osztályképekkel. Nagyanyám mindig írt a képek hátuljára...dátumokat, neveket, helyszíneket....mesélt mellé...
-Látod  Lacika ő a nagymama apukája...már rég meghalt...sofőr volt az Esterházy úrnál....látod az autót? Buick!



Valahogy beszippantott ez a világ és én boldogan zuhantam a halottak közé. Újra és újra megnéztem a képeiket...figyeltem a tekintetüket...próbáltam megérteni hogy ők mind mind éltek, terveik voltak, szerettek valakit, küzdöttek valamiért, aztán meghaltak... és sok esetben az utolsó ember aki tudja hogy egyáltalán léteztek én vagyok.
Már csak én tudom a nevüket....már csak én látom az arcukat.
Ahogy teltek az évek a lista egyre nagyobb lett...egyre többen éltek már csak papíron...nagyapám ahogy nyakába veszi anyámat mit sem sejtve arról hogy anyám tönkreteszi majd az életüket...hogy végig fogja nézni ahogy meghal...a képen még boldogan...kortalanul.





Megnézve nagyanyám vagy a Bori nagyszüleinek régi osztályképeit csupa halottat látok. A gyerekek akik reggel már boldogan készülődtek a fotózásra, már túl vannak az életükön...jó esetben megöregedtek és meghaltak...rosszabb eseteben a háború vitte el őket, de egy valami biztos....abból a csapatnyi gyerekből aki boldogan nézett a kamerába mára már egy sem él. Mind halott.


Bori nagymamájának osztálya


Nagyanyám osztályképe.

Mikor átnézegettem ezeket a képeket fájdalmat éreztem. Az élet elvesztése feletti fájdalmat ami elkerülhetetlenségével gyermekként ijesztett.
Az ember persze belenyugszik. Belenyugszik hogy ha szerencséje lesz róla is marad egy fotó ahol maradéktalanul boldog. Ahol bizakodva néz a jövőbe. Ahol még minden előtte van.
Ha valaha kérdezné valaki hogy miért vagyok fotós...hát ezért.
És ez az amiért dokumentálok, a teremtett valóságokkal való játék helyett. Ne értsen félre senki nem nézem le és nem tartom kevesebbre azt a fajta munkát. Nekem egyszerűen más a dolgom. Én életek szilánkjait próbálom összerakosgatni....persze vágnak a szilánkok, és nekem folyamatosan szivárog a vér az ujjaimból, mégis ez az egyetlen dolog amiért kamerát fogok nap mint nap.



2017. január 21., szombat

Bolondok csodája

Elmesélek egy történetet.  
Korán reggel Barcelonába kellett mennem ahol találkoztam egy barátommal. Kicsit sétáltunk a városban bár én nem különösebben rajongok Barcelonáért, így csak délután indultunk haza Lloretbe. Végigvonatoztunk a tenger mellett egészen Blanesig ami a szomszéd falu 8 kilométerre Llorettől. A busz már az állomáson várt a vonattal érkezőkre hogy valamivel több m int egy euroért átfuvarozzon minket a célállomásra. A busz ajtajában azzal szembesültem hogy nincs nálam készpénz csak kártya. Természetesen a buszon nem tudok vele fizetni. Hátrapillantottam barátomra aki lemondóan megrázta a fejét, vissza a buszsofőrre aki megvonta a vállát. 
A legközelebbi automata a városban van a következő busz egy óra...
-Mindegy...szóltam Janinak....-menjünk gyalog.
Az esetről tudni kell hogy Janinak beteg a lába. Általában nem vágott volna bele egy ilyen hosszú útba hát még ha tudta volna hogy emelkedőkben bővelkedik. Elkezdtünk hát sétálni. 
A gyorsforgalmi út mellett elkerülve a várost....
-Te Jani! szólítottam meg... -stoppoljunk? 
Felnevetett....na jó én gyakorlatilag katonai kabátban sapkában a két méteremmel nem voltam valami túl bizalomgerjesztő és igaz ami igaz ő sem kicsi....
Sebaj max röhögünk egyet gondoltam és kitartottam az ujjamat séta közben....
Igazából nem volt hülyeség mert így legalább szélesebb ívben kerültek el az autók több helyet hagyva az egészséges sétának.
-Te Jani! Tudod mi a szerencse? -kérdeztem tőle....
-Mi? -felelte
-Hogy a jóisten sosem ad olyan feladatot amihez ne adna erőt is....tudod mit ez egy jó kaland...hazasétálunk! -mondtam neki miközben már erősen ránksötétedett.
-Ez az igazi camino! -mondta nevetve és nekem eszembe jutott az a nyolcszáz kilométer amit ott legyalogotam tizen éve...
-Csak velünk történhet ilyen baszdmeg! -szóltam nevetve -a két csóró!
Nevettünk....mindenen...az eukaliptuszerdők illatán mellettünk, a minket messze elkerülő autókon, a két hülyén aki a sötétben sétál az út szélén és stoppol....
Kb az út felénél tartottunk és picit már fáradtunk is mikor eszembe jutott valami...ha esetleg levenném a nyakamból a keresztet és a stoppoló ujjam alá lógatnám könnyebben felvenne valaki....de rögtön el is vetettem az ötletet hiszen micsoda gondolat ilyesmire használni egy keresztet...micsoda hitetlenség hisz a jóistennek az a terve, hogy felvegyenek minket akkor úgyis felvesznek, ha pedig úgy akarja akkor sétálni fogunk így is úgy is hazáig és kész! Jót mosolyogtam magamon és sétáltam tovább...egyszercsak Jani felnevetett és előre mutatott.
Egy pici kék twingó az út szélére húzódva várt minket...
-Te Jani aki fel mer venni minket amellé én nem biztos hogy be merek szállni! -mondtam nevetve, de már oda is értünk. 
Hatvanas párocska egy füstös kis autóban mosolyogva integetve hogy pattanjunk be...igazából már az csoda volt hogy befértem hátra egy twingóba....
-Honnan jöttél? -kérdezte mosolyogva a pici nő
-Innen Lloretből...itt lakom.
-Nem úgy! hol születtél? Norvég, Svéd, Lengyel?
Felnevettem....Magyar anya Baszk apa....
Nem bírtam ki hogy ne kérdezzem meg....
Hogy az istenben volt bátorságotok felvenni engem?...Minket?
Felnevetett.
-Kilenc évet éltem egy Lengyel pasival aki hajléktalan volt lengyelországban évek óta karatézom meg tudom védeni magam meg aztán amúgy is meg kell halni valamiben! 
Nevettem.... 
-Háromszor voltam rákos, -mesélte nevetve -két sztrókom volt és semmi bajom...ha ezek nem intéztek el akkor én már nem vagyok hajlandó félni semmitől sem! 
-Van ez a kis autóm amivel körbejárom a hoteleket vendéglőket stb...összeszedem a maradék ételt és elviszem azoknak akiknek nincs mit enniük! -Mesélte
-Vöröskereszt? -kérdeztem óvatosan
-Isten ments -kiabált fel -nincs semmilyen szervezet csak én...én csinálom és kész nem kell segítség van ez a pici vacak autó ameddig gurul addig lesz mit enniük!
Közben kiderül hogy a lánya fotográfiát tanul esetleg segíthetnék neki kicsit...természetesen elvállalom...hazáig sokat beszélünk majdnem a kapuig visz...kedvesen elbúcsúzik és már gurulnak is tovább...
Janival összenézünk....
-Hogy van az hogy mi valahogy mindig ilyen emberekkel futunk össze? -kérdezem
Jani csak nevet....
A hasonló bolondok mindig megtalálják egymást.....

Bizalomkeltő stopposok :)


2017. január 19., csütörtök

Út a belső erdőbe.




A minket körülvevő világot leképezni az első lépés egy leendő fotósnak.  Mikor ez már nem elég felmerül egy igény...többet mutatni. Úgy megmutatni egy tájat ahogy te látod.  A benned élő képet elegyíteni a valósággal. Felfedezni magadban a művészt fantasztikus érzés amit sem átadni sem tanítani nem lehet sajnos...az oda vezető utat tudom csak megmutatni neked. Mint írtam már róla az előző bejegyzésemben a tavaszi BWS-en a gyakorlat más lesz mint eddig. Ez a gyakorlat is két napos lesz, kora délelőttől késő délutánig fog tartani és a második nap szakítunk időt a képek átnézésére, értékelésére. Erdőben, természetben fogunk dolgozni, és azokat a technikákat sajátíthatjátok el amivel egy teljesen más megközelítésbe tudjátok helyezni a fotózást. Ennek nem csak technikai hanem lelki ha úgy tetszik érzelmi háttere is van. Hiába a legfejlettem technika ha nincs mellé megteremtve az a nyitott lelki állapot ami megszüli a fejedben a képet. És egyszerűbb géppel is tudsz sokkal jobb képet csinálni ha jelen vagy az adott pillanatban. A gyakorlatra ez esetben 5 ember jelentkezhet.  Amint megvan az öt ember a jelentkezéseket lezárom ezt természetesen jelezni fogom felétek. A kamerádon kívül nyitottságra lesz szükséged, őszinteségre, és alázatra önnön magaddal szemben. Ezt a határvonalat átlépni talán az első lépés afelé hogy a fotó amit készítesz megszólítson embereket. Szeretettel várok öt embert Április 15-16-án és 17-18-án Budapesten egy csodálatos út első lépéseihez.
A részvételi díj 35.000 ft, fejenként.
A jelentkezések ezennel megnyíltak, a gyakorlaton az első öt jelentkező tud részt venni.



Jelentkezni a fotobalassa@gmail.com e-mailcímen tudtok!

2017. január 16., hétfő

Ez nem gyakorlat! Élesben megy.

A tavaszi Budapesti szabadegyetemen teljesen más gyakorlati foglalkozást fogok tartani mint amit az eddigieken tartottam. Eddig egy átfogó kezdőknek és haladóknak is hasznos dolgot adtam le pár órában naponta több csapatnak. A továbbiakban más vonalon haladunk tovább...pont azért hogy haladjunk. Két vonalon fogunk haladni. Az egyik a természetfotózásnak az a szegmense amit én képviselek ezen a palettán, a másik vonal a terepmunka szoció és dokumentarista vonalon. Most az utóbbiról fogok kicsit beszélni. Ez nem pár órás gyakorlat lesz hanem egy két napos alkalom ahol átveszünk mindent.
Verbális és nonverbális kommunikáció, a figyelmeztető jelek, mikor kell eltenni a kamerát, mikor kell halasztani a fotózást, kihez hogyan érdemes közeledni, etikai kérdések hogy kiből mennyit és hogyan mutatunk meg annak függvényében hogy mi a cél a fotóval.
Mikor foglalt házba lépsz nagyon fontos a gyors helyzetfelismerés, és az annál is gyorsabb döntés hogy hogyan tovább? Nem tudhatod hány ember van bent, mi van a kezükben, barátságosak vagy ellenségesek, így ez a munka nem a félősök terepe.
Munkám során több szempontból is fontos az óvatosság. Az épületek jó része nem stabil tehát fennál a folyamatos omlásveszély, a helyek jó részén laknak tehát ott az emberi tényező, a fertőzésveszély is folyamatos, és itt nem emberekről beszélek hanem rágcsálókról, törött üvegekről stb. Persze ha igazán jó képet akarsz hozni oda is be kell menni ahova másnak eszébe sem jutna, és azokkal is szóba kell állni akik elől más esetleg odébbállna. Ilyen terepen nincs időd szöszmötölni a kamerával itt rutinosnak kell lenned tehát csak olyanokkal fogok dolgozni akik már jól ismerik a kamerájukat, és tudják azt használni. Olyan embereket várok akik el mernek kisérni foglalt házakba, hajléktalanok közé, a nyolcadik vagy a kilencedik kerület bontásra itélt házaiba, erdei kunyhók felderítésére, kibelezett épületekbe, sorolhatnám. Eltekintve a felmerülő nehézségektől ezeken az utakon rengeteg különleges emberrel, sorssal, élettel kerülhettem közelebbi kapcsolatba amik további témákat és inspirációt adtak.






Ez a gyakorlat maximum 4 embernek nyitott.
Április 10-11. Ezt a két napot délelőttől késő délutánig együtt fogjuk tölteni. Első nap délelőtt találkozunk és elméletben átbeszélünk mindent amire szükségetek lehet a munka során, utána A másik nap a képek átnézése mellett dolgozunk tovább újabb helyszíneken.




















Ez a gyakorlat nem félősöknek való, mint ahogy vakmerőknek sem. Mindenki saját felelősségére tartózkodik a terepen. Ilyen terepen dolgozni erőteljes adrenalinlöketekkel jár, az pedig függőséget okoz...tudom benne vagyok én is :) Jó eséllyel egy életre megváltozik a dolgokhoz való hozzáállásod a fotográfia keretein belül.


 

A részvételi díj 35.000 ft.
A jelentkezések ezennel megnyíltak erre a gyakorlatra.
4 ember jelentkezését tudom elfogadni.
Ha úgy érzed szívesen belevágnál egy ilyen kalandba írj üzenetet nekem a Fotobalassa@gmail.com e-mail címre a részletekért.
Helyszín: Budapest

2017. január 6., péntek

A drog amit én használok, de ti is élvezitek.

Kevés olyan dolog van amivel könnyebben és hatásosabban lehetne stimulálni az ember gondolatait, érzelmeit, teljes hangulatát mint az illatok. Ez így leírva talán negédesen, túlzóan hangzik mindaddig, míg egyszer úgy nem jársz mint én Barcelonában egy niche parfümériában. Gyorsan tegyük helyre mi is az a niche parfüméria...vannak ugyebár a tömegek által kedvelt márkák mint a Dior, Armani, Fahrenheit, Kenzo stb stb.... Ezek addig érdekesek míg egyszer be nem keveredsz egy niche, azaz művészi illatokat gyártó parümőrők galériájába akik nem reklámra költenek, hanem alapanyagokra. Mikor ez megtörténik, akkor a mainstream parfümök olyanok lesznek mint az öblítőszerek, és kinyílik egy teljesen új világ.
No de térjünk is vissza hogyan jártam én Barcelonában.
Hosszas beszélgetés után az ottani srác egy poharat tartott felém, hogy szagoljak bele mert szerinte ez nekem tetszeni fog. Mikor beleszagoltam két dolog történt amit nem tudtam teljes kontrol alatt tartani...felnevettem (meg nem tudom mondani miért) és le kellett ülnöm mert hirtelen annyi minden bukkant fel képek formályában amit már teljesen eltemettem magamban, hogy nem bírtam a súlyukkal. Kérdeztem a pontos összetételt hogy mi az a hűvös selymes illat amit érzek benne és miért rántotta elő a teljes gyerekkoromat? A Parfüm a Montale Black Oud volt....Mikor sorolta a hozzáadott illatokat azonnal rácsaptam a rózsára. Volt egy rózsabokrunk amit nagyon szerettem, és mindig a tövében játszottam....így a rózsa illata olyan erővel hatott rám hogy azt hiszem ez volt az első szerelem a niche parfümök irányába.
Nekem az illatok képekként jelennek meg. Szét tudom bontani őket valamilyen szinten, de nem alapanyagokra hanem érzelmekre, helyszínekre, színekre. Természetesen nem mint egy parfümőr, mert az egy számomra teljesen felfoghatatlan szintje ennek az érzékelésnek. Érzelmeim alapján döntök egy egy parfüm mellett de nagyon nehezen választottam mást mint Montale-t, mert neki igazán eltalált illatai vannak. Egy illatcsoport van amit kerülök az a citrusos illatok....a hátamon feláll a szőr tőle, viszont erősen vonzódom a nehéz karcos illatokhoz.  A mósusz az szerelem nálam. Az oud musk  egy tökéletes kombináció...mikor azt szeretném hogy figyeljenek rám mindig ezt használom. Ez az amit a legtöbben megkérdeznek hogy micsoda.
Nőkre nagyon intenzív hatása van úgyhogy csak óvatosan srácok :) Mikor ki mertem lépni Montale úr köreiből tallkoztam a Bois d'Ascese illatával Naomi Goodsir remekművével....nehéz szavakba foglalni ezt az illatot mert nagyon különleges...nekem a legjelentősebb pontja az égetett boróka, és a dohánylevelek illata. Ebből még csak mintám van, még csak próbálgatom de sajnos hibátlanul működik a bőrömön így ő lesz a következő...
Utolsó alkalommal mikor ilyen helyen jártam megszagoltam Laurent Mazzone Black aoud parfümjét ami zuhanás volt....mély hűvös sötét helyre. Nekem egy hűvös sötét mélykék táj jelent meg a szemeim előtt...mozdulatlan csend. Annyit tudtam kinyögni hogy ez tökéletes. Na jó majdnem, de nagyon közel van hozzá....az ámbra kis melegséget ad hozzá de hamar lecseng és marad a csend, a tökéletes pillanat. Nem kellett sokat vacilálnom rajta mert egy kedves barátomtól ezt kaptam karácsonyra. Vannak illatok amiktől hideg vizes köveket látok mikor belélegzem, van hogy ázott rothadó faleveleket egy őszi erdőben, előfordul hogy fekete földet, vagy sivatai homokot érzek benne...lehet hogy csak hülye vagyok de nekem rengeteg fotómat illatok teremtették...nálam ez legalább annyira szerves része az alkotásnak mint a megfelelő zene kiválasztása. Nincs annál kiámbrándítóbb mint mikor egy gyönyörű nővel beszélgetsz és ápolatlan illata van. Ne értsetek félre egy sima babaszappannak is remek illata lehet de mindenképp jobb mint a savanyú többnapos verejték illata. Én nőkön a hűvös hideg fehérvirág illatokat szeretem nagyon taszítanak a vattacukor, gyümölcs kombók és a könnyű illatok...szeretem ha egy női parfümben van ámbra...testet ad neki. Na persze magammal gondban vagyok...szegény Zólyomi Zsoltot már molesztálom egy ideje, hogy megtaláljuk a tökéletes illatot...legalábbis nekem, de ez az én esetemben nagyon nehéz feladat...őszintén ...el tudjátok képzelni a Zsoltot meg engem egy szobában akárcsak? Elmagyarázom. Ő egy talpig úriember, végtelenül kedves, minden apró részletre odafigyelő, a ruháján soha egy oda nem illő porszemet nem láttam.
Namost akik ismernek picit azok tudják hogy nekem mindig lyukas a pólóm, kitérdelt a nadrágom, borostás vagyok (jó szakállas) és nyers mint egy kikötői rakodómunkás. Érdekes látvány lehetünk együtt. Igazából pont ezért nehéz nekem megtalálni azt a bizonyos illatot.
Legyen karcos. Legyen benne dohány, mósusz, akár kis aoud de ha ámbra kerül bele az sem gond. Legyen testes nehéz illat, de semmiképp sem egy üzletember illata. Olyan legyen mint egy szecessziós fejsze. Mint egy kalapács aminek gyönyörű harang hangja van. Nem tudom másképp leírni azt a hasadást ami engem jellemez leginkább. Igazából végtelenül élvezem ezt az utat az illatok közt és rengeteg inspirációt ad...pont ezért szeretném Zsoltot az előadók közt tudni a BWS-ben...teljesen új világot mutathat nektek. Ne gondoljátok hogy az illatok csak a parfümöket jelentik, hisz az esőnek is csodálatos illata van, a frissen öntözött termőföldnek is, én szeretem érezni a földeken a szerves trágya illatát, a friss brokkoli illatát, az eukaliptuszt ahogy keveredik a sós tengeri levegővel, a friss marhahús illatát. Rengeteg illat van ami inspirál, feltölt, vagy épp elkedvtelenít. Tudatosan használni ezeket kincs. 

2017. január 5., csütörtök

És te mikor pihensz?



Szokták kérdezni tőlem is ezt "te mikor pihensz?" és én istenemre mondom jót szoktam kacagni rajta...én kb 6 éve nem pihenek olyan értelemben hogy elmennék nyaralni vagy kikapcsolódni. Az igazság az hogy én munkamániás vagyok. Mindig dolgozom, ráadásul nekem nehéz megfelelő helyet mondani pihenésre mert az emberek jórészének az tengerpartos punnyadós ami mind rendben is van de könyörgöm én tengerparton lakom egy üdülőfaluban.
Nekem ennél sokkalta nyugodtabb hely kell.
Olyan hely ahol ha szeretném megáll az idő és én nem vagyok fotóművész csak Laci.
Nincs a közlemben kamera, és teljesen ki tudok kapcsolni...
Sokszor lelkileg megterhelő projekteken dolgozom, (na jó szinte mindig) így képzelhetitek mennyire jól esett, hogy megkerestek a Hercegasszony birtokról hogy pihenjem náluk ki magamat ha úgy érzem jól esne egy kis béke, egy kis kizökkentő nyugalom az életemből. Nem mondom hogy megérdemlem ezt a gesztust amit kaptam tőlük, de mivel voltam a helyen és megtapasztaltam a milyenségét annak a békének (na jó ettem a séf Csécsei László, és Orcsik Edit remekműveiből is és igaz ami igaz a céklalekvárrral meg azzal a vajpuhára párolt borjúhússal megvett kilóra) persze hogy örömmel elfogadom.
Nem gondoltam hogy gyarapodni fog a szponzorok száma, de őszintén szólva nagyon örülök neki mert mintha a jószerencse küldte volna őket. Jót fog tenni időnként egy kis pihenés, főképp olyan szobákban ahol ismerős képekkel találkozom a falakon :)
Egy szó mint száz nagyon köszönöm a Hercegasszony Birtoknak ezt a gesztust és lehetőséget, élni fogok vele :) Laci készülj mert tovább foglak "csesztetni"! :D



2017. január 2., hétfő

Koldus Camino



2004 nyarán fogtuk magunkat és sétáltunk egy nagyot....majd 800 kilométert...persze kalandosra sikeredett mint minden eddig az életemben de emiatt sosam fogok panaszkodni szeretem a kihívásokat...hát ez az volt...szinte pénz nélkül mentünk végig, Compostellában kiültem koldulni a katedrális elé a compostellámmal (tanúsítvány az útról)  mire kijött egy pap és a perselyből adott negyven eurót hogy haza tudjunk jönni (Barcelonába) Kérdeztem hova küldhetem vissza mire ő csak azt mondta hogy dobjam be egy katolikus templomba ahol csak szeretném jó helyre megy....persze nem dobtam be. Vissza akartam vinni. Sok év telt el...hol lusta voltam, hol nem volt pénzem, hol elfelejtettem.....
Épp van negyven euróm....nem több...csak annyi. Gondoltam egyet....végülis Spanyolországban maradok, mi bajom lehet? Felülök a biciklimre és megindulok a negyven euróval. Nem izgatom magam hogy mit fogok enni...megoldódik. Nem érdekel hol fogok aludni...megoldódik. Meglátjuk meddig tart....nem izgat... Nem tervezek. 
Nem viszek semmit csak egy váltás ruhát...oda nem kell több...talán egy kamerát. 
Na de mikor menjek? Folyamatosan tanítok, dolgozom stb márciustól Magyarországon vagyok szintre egész nyáron....marad a Február.
A leghidegebb évszak.
A legesősebb.
Amikor a szállások 95%-a zárva van.
Remek ötlet! Menjünk februárban. 
Pamplonáig elvonatozom és megindulok februárban. Napi 60 km a minimum amit mennem kell. Jártam az utat a legnagyobb hőségben, most megtehetem a legnagyobb hidegben. 
Kaland lesz nem akármilyen.
Valahogy nem aggódom semmin. Nem érdekel hogyan lesz. Zarándoknak megyek nem turistának. Lesz ahogy lesz. 

2016. december 20., kedd

Aprók világa.

Reggeli gyógytorna :)
Azt hiszem nem találkoztam még olyan elhivatott emberekkel mint a mostani munkám során. 
Három hetet dolgoztam az Újszülött életmenő, és intenzív osztályokon. Márciusban a munka folytatódik tovább de addig is leírom tapasztalataimat. Egy karitatív projekt révén követem az ott dolgozó emberek mindennapjait a magánéletben, és a munkában. Látom ahogy nap mint nap apró életeket mentenek, mindezt olyan alázattal, csendben amilyet én eddig még nem láttam.  Ha hősöket keresel rossz helyen jársz ők egymásra mutatnak ilyenkor, mert ők biztos nem azok.... 
Ez is olyan munka amiről nehéz beszélni mert ott kell lenned hogy értsd mit mondok...ott lenni mikor a mentőben élesztenek újra egy pici babát, mikor az anyuka ott ül és órákon át fogja a koraszülött baba kezét az ágy mellett, mikor egy lány gitárral ül az alvó babák közt és halkan énekel nekik, ezt nem lehet csak szavakkal elmondani. Képekkel meg fogom próbálni de most még csak csepegtetek hisz ez a dolog nem rólam szól hanem róluk. 

Mamák egymás közt ....

2016. december 3., szombat

Amikor mellédállnak a legjobbak....

Kevés nagyobb elismerés van egy művésznek, mint amikor valaki látva eddigi munkásságodat úgy dönt hogy melléd áll és támogat. Pontosan ez történt velem mikor levelet kaptam a tajvani székhelyű Synology inc, és a lejátszó.hu vezetőitől, hogy látva azt mivel foglalkozom, szeretnének biztosak lenni abban, hogy nem veszítem többet el munkáimat (volt egy 500 gigás adatvesztésem) így megajándékoznak egy nagyteljesítményű, négyrekeszes Nash rendszerrel. A synology magát a rendszert, míg a Lejátszó.hu a két 3 terrás merevlemezt biztosítja a munkáim védelméhez. Valóban fantasztikus érzés, hogy ezek a cégek veszik a fáradtságot és segítenek abban hogy munkáim a legjobb kezekben legyenek, és ne fordulhasson többet elő akár egy fotó elvesztése sem. A lejátszó.hu-val véletlenül kerültem kapcsolatba hiszen akik ismernek tudják hogy nagyon vájtfülű vagyok és folyamatosan keresgélem a különlegesebbnél különlegesebb eszközöket amikkel azokat a fura zenéket amiket hallgatok még különlegesebbé tehetem. Őket a facebook oldalukon keresztül ismertem meg pár barátom ajánlására. Állítom hogy életemben akkorát még nem tágult a pupillám, mint amikor meghallgattam csodát amit a kiállítótermükben őriznek. Mint később kiderült számomra a Synology termékeit is náluk lehet kapni...Tesztelés után a fórum oldalra fogok írni tapasztalataimról benyomásaimról de amennyit eddig megtudtam erről a redszerről őszintén szólva alig várom hogy munkába álljon és minden előnyét használhassam...nagy váltás lesz azt hiszem egy olyan világba amit eddig csak kivülről nézegettem. Végtelenül hálás vagyok ezért a gesztusért. Olyan visszaigazolás ez amit nem minden nap kap az ember! Köszönöm szépen!