2017. június 23., péntek

És akkor, ott, abban a pillanatban fotós lettem.

Colint már régóta ismertem. Kevés olyan jó embert ismerek mint ő. Valahogy ismeretségünk első pillanatától fogva akkor bukkant fel amikor segítenie kellett, és ő mindig segített holott tudta nem fogom tudni viszonozni.
Dolgoztam vele egy ideig....mint gipszkartonos. Ő ebben mesteri szinten van, és imádja csinálni. Neki nem gond ha éjjel kettőig dolgozik, csak ne péntek este legyen, mert ha lemegy a nap ő nem dolgozhat többet. Betartja a törvényt. A régit.
Elfelejtettem mondani hogy Colin vallásos. Mélyen és vidáman. Mindent annak a tükrében vizsgál hogy mit mond az írás? Mit szólna ehhez Jézus? Ő már csak iyen figura....
Na de hogy visszatérjek témámhoz, megint vele dolgoztam....na nem azért mert jó gipszkartonos vagyok...nem nem vagyok az viszont tudta mikor van szükségem munkára és nála mindig volt...és valahogy mindig többet kerestem mint más mert tudta hogy szükségem van rá.



Akkor még úgy képzeltem hogy van egy munkám és mellette fotózom míg ki nem vált teljesen....
Este volt már és nagyon untam a munkát...adogattam neki amit kért és hoszasan beszélgettünk Istenről, terveiről, terveinkről, az életről....éjjel hullafáradtan baktattam haza beestem az ágyba és másnap kedvtelenül mentem újra tenni a dolgom.
Leültem munka közben inni egy korty vizet és néztem ahogy teszi a dolgát...fáradhatatlannak tűnt...láttam hogy imádja azt amit csinál....látam hogy tökéletességre törekszik...hogy fárdhatatlan....és hogy boldog mert a helyén van.
Ez volt az a pillanat amikor talán a jóisten egy villanásnyi világosságot gyújtott a fejemben.
Felnevettem és kényelmesen elhelyezkedtem....tudtam hogy többet onnan nem fogok felállni hogy gipszkartonozzak. Órákig néztem ahogy dolgoznak és végig mosolyogtam. Mosolyogtam mert rájöttem milyen ostoba voltam...azt hittem meg kell tanulnom tőle gipszkartonozni hogy legyen pénzem fotózni pedig a jóisten nem azért hozta az életembe ezt az embert hogy megtanuljam tőle a szakmát....azért hozta hogy lássak egy embert aki szerelmes abba amit csinál...aki azért jó benne mert egyszerűen szereti csinálni...aki azért fáradhatatlan mert SZERETI amit csinál. A szeretetet kellett megtanulnom...a fejembe akarta verni hogy csak akkor leszek boldog, ha azt csinálom amit a legjobban szeretek. Csak akkor lehetek a legjobb, ha azt csinálom amibe szerelmes vagyok...mutatott egy embert akiről példát kellett vennem csak lassan jöttem rá mi a cél....megmutatta hogyan lehetek az aminek szánt. Nevetve mentem oda colinhez (kölinnek ejtjük ezért hez) és sosem felejtem el azt amit akkor mondtam.



-Köszönöm! Mindent! Már értem, és csak egy dolgot szeretnék mondani....kibaszottul jobb fotós vagyok mint gipszkartonos te! Most megyek és végre csinálom azt ami a dolgom! Megöleltem és otthagytam.
Mosolygott....
A munkásai mondjuk tuti hogy teljesen hülyének néztek de hol érdekelt engem az....
Azóta is nagyon jó barátok vagyunk. Sokat segített nekem.
Segített helyretenni azt, hogy a nehezebb utat kell választani...hogy van amikor mindent egy lapra kell tenni mert másképp nem megy....hogy csak azzal kell foglalkoznom amibe szerelmes vagyok...a többi csak időpazarlás.

2017. június 22., csütörtök

Samyang F2,8/14mm teszt Balassa módra! :)

A Leitz Hungária egyik legszimpatikusabb mondata az volt hogy a teszt alatt maradj végig önmagad! Iszonyatos megkönnyebbülés volt nekem mert akik ismernek személyesen tudják hogy ami a szívemen a számon és hogy nem tudok kibújni a bőrömből.
Mikor megláttam a 14-es Samyangot az volt az első két gondolatom hogy:
1: Ez nagyon sérülékenynek tűnik a kis domború pofikájával,
2: Na most én mit csináljak ezzel?



Első körben kimentem kék órában a dunapartra hogy na akkor most aztán megcsináljuk a tipikus kékórás lánchidas parlamentes förtelmet mert bizony ez erre való! (NEM!) Igazából nem is volt kedvem elővenni és akkor jutott eszembe hogy maradjak önmagam...
Jó de akkor mi a fészkes fenét kóválygok a dunaparton mint gólyafos a levegőben ahelyett hogy mennék a dolgomra!
Én megrögzött szociofotós vagyok. Arcokkal, történetekkel dolgozom. És még valami! Folyamatosan azt tanítom hogy hacsak nem igazolványképet csinálunk akkor mutassunk meg minél többet az alanyunk hátteréből környezetéből mert az fog mesélni első körben. Tudom én hogy ezt az optikát csillagfotóval, tájképpel, városképpel kell, illetve szokás bemutatni tesztelni csakhogy engem az nem érdekel...engem az érdekel én hogyan tudnám használni! Ó bárcsak ne tudtam volna meg....ez egy olyan cucc ami minden emberekkel foglalkozó fotós alapfelszerelése között ott kellene hogy legyen! Szerelem az első kattintásra!
Ma voltam olyan vakmerő hogy elvittem magammal a szentendrei postás strandra és két gyermekemet maximálisan kihasználva leteszteltem a Samyang 14/2,8-at.
Az első kép elkattintása után kollégám csak annyit kérdezett:
-Jöhet Ukrajnába?

Nekem ezt az optikát a jóisten is szocióra teremtette. Természetesen manuális ez is de ekkora látószögnél nem jelent gondot élességet állítani egy pillanat alatt. A képek 2,8-as rekesszel készültek. Figyelembe véve a látószöget a torzítás igencsak minimális! Természetesen a sarkoknál van életlenedés és pici torzítás de ezt csak 2,8-as rekesznél vettem észre.


Meglepően éles képeket produkál és súlya is igencsak kicsi nem beszélve az áráról
Úgy játszottam vele egész nap mintha megint gyerek lennék, egyszerűen imádtam! 


Kicsit tartottam tőle hogy igen rendben van szép a kép jót rajzol de mi lesz ha belenagyítunk mert nekem nem kevésszer méteres vagy anál nagyobb nyomatok kellenek de ezen a területen sem okozott csalódást!


Kezdem elég kellemetlenül érezni magam de egész nap kerestem a legapróbb hibát amibe bele tudok kötni de az ég egy adta világon semmit sem találtam. Még a zsák amit adnak hozzá az is igaz egyszerűbb de jobb mint a 24-eshez járó verzió.


Ha nem kellene visszaadnom akkor biztos vagyok benne hogy folyamatosan hordanám magammal mert ilyen látószöggel és rajzolattal szinte minden terepen tudnám használni! Szeretném leszögezni hogy Emmát senki sem bántotta csak lezúgott a hintáról és lezúzta az orrát. Mivel meglehetősen büszke rá így nem távolíthatom e a képről :)
Az utolsó dolog az objektív részletgazdagsága....én nem mondok semmit döntsétek el ti magatok!


Egyszóval azoknak akik természetfotózással vagy városfotózással fotóznak nem kell bemutatnom a Samyang 14/2,8-at viszont megragadnám az alkalmat hogy a szoció, és riportfotósokhoz szóljak....gyerekek ez nagyon jó cucc ha a munkádba egy kis különlegességet akarsz vinni! 

ui: Emma profi, tehát gyakorlatilag pillanatok alatt hozza a nekem kellő kifejezéstelen arcot amúgy végigröhögi az összes fotózást :)


2017. június 21., szerda

Samyang 24/1,4 teszt, és a nagy bejelentés.

Soha egy cég sem keresett meg a fotós cégek közül hogy támogatna a munkámban, vagy hogy fontosnak tartja azt, amit csinálok, csinálunk kórházakban, nyomortelepeken, stb és hozzáteszi azt amivel több, jobb lehetne minden.  Igaz ami igaz én sem kerestem senkit meg. Valahogy úgy voltam vele hogy ha a jóisten úgy látja jónak úgyis megoldodik minden idejében. Mikor elkezdtem a kórházakban dolgozni számtalanszor jeleztem az alapítványok felé hogy a technikai felszerelésem nem feltétlenül elég ehhez a munkához és mivel karitatív munkákat végzek 85%-ban nem tudok csak úgy hip hop frissíteni. Sajnos kérésem teljesen süket fülekre talált így doloztam azzal amim volt úgy ahogy tudtam. Kaptam persze igéreteket innen onnan, de ezek mindig feledésbe merültek, elsüllyedtek.
A legkissebb technikai segítségnek is örültem volna, de álmomban nem gondoltam hogy ekkora segítséget kapok.
Minden pontosan ugyanúgy kezdődött mint a munkám a National Geographicnak. Kaptam egy levelet, és egy olyan ajánlatot amit sosem reméltem.
Nem kissebb cég állt mögém mint a Leica Magyarországi hivatalos képviselete a Leitz Hungaria.
Kiemelt projektjeimhez mint például a koraszülött életmentő klinikákon folytatott munkám biztosítják a technikai hátteret, tehát vihetek magammal olyan fényerejű optikákat amivel könnyedén tudok dolgozni a legváltozatosabb körülmények között is, és ami hab a tortán, a kórházakban használhatok Leica gépeket. Nekem utoljára az egyetemen volt a kezemben Leica egészen pár nappal ezelőttig mikor elém pakolták a palettát és bemutatták a Leica friss választékát. Volt nekem a kezemben a sonytól az fujin át az olimpusig sok kisméretű tükör nélküli gép. Soha egy sem győzött meg teljesen.....mindig találtam valamit amivel nem tudtam vagy nem akartam megbarátkozni. A Leica valami egészen más. Letisztult. Egyszerű. Tökéletes.



Ja és full frame.... ami nagyon feltünő, hogy a spártaian leegyszerűsített dizájn mellett valami olyan hibátlanul ergonómikus, hogy nem szívesen teszi le az ember ha egyszer kézbevette. Nincsenek felesleges gombok, nincs csicsa, nincs céltalan dizájnelem. Egyszerű, csendes, tökéletesség van. Nem tudom semmilyen eddig használt kamerához hasonlítani. Leica...ennyi.
Az hogy mennyire hasznos azon a terepen ahol én dolgozom mondanom sem kell...kicsi, könnyű, full frame, és páratlan képi világa van...még csak steril környezetben használtam de az eddig is feltünt hogy teljesen más logaritmus alapján mér fényt mint a nikon. Jobb....
Az első objektív amit kaptam tesztelésre és projektre egy Samyang 24/1,4 volt nikon bajonettel a d700-ra. Hónapokig próbáltam egy ilyet szerezni hogy be tudjam fejezni a projektemet a National Geographicnak mivel olyan helyen dolgoztam ahol a fény csak látogatóba jár így hihetetlen könnyebbség az 1,4-es fényerő.



Végülis elvittem filmforgatásra is ahol mondhatni extrém terepen próbálhattam ki hisz a fények folyamatosan változnak, a szereplők mozognak, és ugyebár ez a kis csoda manuális! Hála istennek hisz azok a fotósok akik dolgoznak manuálissal, gyorsan rájönnek hogy terepen néha kincset ér az hogy nem kell szórakozni a fókuszpontokkal hanem pillanatok alatt át lehet tenni az élességet a kép másik sarkába egy mozdulattal.
Első benyomásom az volt hogy az optika letisztult, minimalista, nagyon preciz, minden holtjátéktól mentes. A második az hogy basszus iszonyatosan szép rajzolata van!
Na de viccet félretéve semmilyen kompromisszumot nem kötöttek a minőség területén.
Tökéletesen éles a kép a sarkokban is, vignettációval nem találkoztam.
A forgatáson hibátlanul tudtam vele dolgozni és ami a Natgeo projektet illetni ha a kezdetektől ezzel dolgozhattam volna egy hét alatt vidáman végzek! Na de lássunk egy pár példát.



A képre kattintva nagyobban is megnézhetitek hogy bizony részletgazdagságban nincs miért szégyenkeznie a Samyangnak hiszen gyakorlatilag részletgazdagabb képet ad mint a fix 85-ös nikonom.





Vignettációval vagy a sarkok életlenedésével nem fogtok találkozni és a torzítás is gyakorlatilag észrevehetetlen, köszönhetően az aszférikus lencsetagoknak. A kromatikus aberráció olyan alacsony szintre van szorítva hogy semmilyen gondot nem okoz.
2,2-es rekeszen nagyon gyenge fényviszonyok közt így működik...



teljesen nyers kép, egy 8 éves D700-as nikon vázon. Igazából nem tudom elképzelni mit művelhet egy ilyen optika egy komolyabb vázon, de egy szó mint száz a többi gyártónak fel kell kötnie a gatyát mert ár érték arányban a Samyang erősen a verhetetlen kategória. A Magam részéről én nagyon szerettem dolgozni vele...nem volt feltünő, kihívó, viszont be tudtam vele két nap alatt fejezni a munkát a National Geographicnak, és a forgatáson is minden igényemnek tökéletesen megfelelt. Azoknak akik nem félnek a manuális objektívektől (tehát a fotósoknak) tiszta lelkiismerettel tudom ajánlani. Kipróbáltam, leteszteltem minden terepen, és sajnos visszaadtam :D
Köszönöm a lehetőséget a Leitz Hungariának és azt is hogy mögémálltak amikor épp senki nem akart még.
Negatívum. Sajnos az is van....a tok amit adnak hozzá....kis bársony zsák...kivülről de belül müanyagszerű valami....könyörgöm egy ilyen optika ennél többet érdemel! :)

2017. június 5., hétfő

SABOTAGE de miért ingyen?

Talán van köztetek ember aki emlékszik a Semmi hatalma előadásra.
Őszintén szólva én nem gondoltam, hogy ez évekre ki fog hatni és még a mai napig kapni fogom a leveleket miatta. A sabotage ennek az előadásnak a következő lépcsője...mondhatnám az ami azóta történt fejezete. Tudom én hogy teljes iparág épül arra, hogy reményt adjanak az embereknek hogy motiválják őket hogy igérjenek nekik valamit, megoldást, kiutat, minden ajtót nyitó kulcsot.
Országos turnék ahol csak húsz harminc ezer forintot kell fizetned azért hogy megtudd minden gondodra a megoldást.
Tudjátok én ezekben nem hiszek.
Én azt gondolom hogy ezek nettó lehúzások, az egy dollárért megmondom hogy légy gazdag kategóriából.
Éppen ezért eszem ágában sincs pénzt elfogadni egy ilyen előadásért mint a Sabotage.
Hogyan is tehetném hisz nekem nincs kulcsom minden ajtóhoz, nincsenek megoldásaim az élet összes kérdésére, nem tudom megoldani senki helyett a gondjait, nekem csak az a saját mintáim vannak amik rám érvényesek. Ugyan miért kérném hogy kövess engem vagy tegyél ezt vagy azt és minden rögtön helyrejön....ez netto hazugság lenne.
A Sabotage egy hosszú éjszakai autózás...hűvös eső utáni illatokkal...a létezés öntudatra ébredése.
Eljöhetsz ha van kedved....


2017. május 25., csütörtök

Négy nap a Hercegasszony birtokon

Aki ismer az tudja hogy nagyon egyszerű figura vagyok, aki egy jógaszőnyegen is elalszik egy nem túl zajos sarokban ha úgy hozza a sors. Az hogy egy olyan helyen pihenhettem ki magam, mint a Hercegaszony Birtok az minden elképzelésemet felülmúlta. 
Gyönyörű tágas aparmant kaptunk külön szobával a gyerekeknek, külön nekünk, mindkét szobában külön szabályozható légkondival ami fantasztikus mert Papa szeret jégveremben aludni :)


Megmondom őszintén hogy a romániai Patarét után két napig olyan térzavarban voltam hogy a wellnessbe be se mertem menni és jórészt a folyóparton üldögéltem vagy gyermekeimmel bírkóztam. Időközönként megjelent egy egy pincér aki megkérdezte nem kérek e valamit de mindezt olyan egyszerűen, kedvesen, hogy egy percig sem éreztem feszélyezve magam. 
Valahogy az ott dolgozó emberek minden merevség nélkül egyszerűen, csak nagyon kedvesek.
Nem tudom eldönteni melyiket szerettem jobban a reggelit, az ebédet, vagy a vacsorát....azt hiszem mindet :) 




A mentás kókuszos zöldorsófőzelék abszolút nyertes lett...azt gondolnátok nem lehet jóllakni ilyen kajákkal? Nem a fenéket nem! Mind a legjobb alapanyagokból részben saját kertjükből hozott zöldségekből, gyümölcsökből készülnek, így nem csak iszonyat finomak de kifejezetten laktatóak is!
A házi limonádék is gyorsan kedvencek lettek főleg a mentás!
Bori rábeszélt hogy menjünk el evezni, és milyen jól tette! Rengetek emlék ébredt újra a kisduna partjáról, és iszonyat jó fotótémákat láttam így mikor visszatértünk elkötöttem a hotel egyik saját biciklijét és felfedezőútra indultam...tisztára mint egy gyerek :)





Na itt jött el az a pont hogy bemerészkedtem a wellness részbe és mintha csak rám várt volna elkezdett "forrni" a jakuzzi...na jó röhögjetek ki én nem nagyon ültem még ilyenben de valami isteni érzés volt egy fárasztó nap után. 
Kicsit a gyerekek miatt aggódtunk mert azért mégis egy elegáns helyre megyünk de ez a hely megdöbbentőn gyerekbarát...annyira hogy Emma még rajzolt is valamit kedvenc emberének talán megtisztel egy selfivel a rajzzal akkor ide kerül az is de akárhogy is a gyerekek rendesen zokogtak hogy végetért a négy nap és továbbmegyünk egy hétre a Sun Cityre...
Beni betör a konyhába hogy ugyan mikor lesz kész a főt virsli? :)

Összesítve én még nem voltam olyan helyen ahol ennyire egyben van minden. Észrevettem hogy esténként minden kültéri lámpát áttörölnek hogy ne legyen rajtuk pókháló, a füvet folyamatosan vágják, gondozzák, és a sétányon milliónyi rózsabimbó várja a megfelelő időt hogy vörösbe borítsa az utat...kicsit sajnálom hogy akkor már nem leszek ott, hiszen csodálatos fotótéma lett volna de ha valaki épp olyan szerencsés hogy akkor lesz ott mindenképp fotózza le!




Így a bejegyzés végén már csak megköszönjük ezt a négy napot, a szíves vendéglátást, a kedvességet, na meg a két csónakot amivel kalandoztunk, a biciklit amivel én csavarogtam, a gyerekeknek a két kis minigokartot amivel négy napig randalíroztak. Menjetek bátran gyerekekkel nem fogtok csalódni a helyben! Van rá egy Emma meg egy Beni garanciánk :)






2017. május 24., szerda

Aricia 40 Elkészült!

A negyvenedik év mégiscsak egy lépcső gondoltam én is amikor kialakult bennem egy ötlet amin hónapokig dolgoztunk míg végül tökéletes lett. Több lehetséges változat született míg megállapodtunk a végleges verzióban. Sokat hallgatom minden felől hogy miért nem lehet már venni egy könyvet, albumot a munkáimmal. Azért mert bármit is csinálok szeretném ha lenne súlya. Minden évben kiadni egy könyvet nekem nem célom. Mindenképp azt szerettem volna hogy ez egy vízválasztó dolog legyen a fotográfiámban.
Elkészült tehát az Aricia 40.
Azért választottam ezt a sorozatomat mert ez volt az ami a betegségem után egy újfajta megértés felé mozdított. Ez volt az utolsó olyan sorozatom ahol nem szerepeltek emberek a képeken, itt változott meg minden.
Elképzeltem 40 darab matt fekete dobozt amiken arany betűkkel szerepel a cím.
Kívül  csak a cím és az alcím...a nevem csak belül kerül említésre, jelezve hogy az én munkámat tartod a kezedben. Minden dobozban 16+1 kép van elválatszva papírral, tetején fehér vászonkesztyűvel. Mindegyik doboz sorzámozott, kézzel aláírt.
A nyomatokat a Pigmenta Art Print Lab készítette Hahnemühle Photo Rag Baryta papírra archív pigment print technológiával.
A 40 gyönyörű doboz elkészült.
Julius végéig személyesen veheted át tőlem Budapesten ezután postai úton juttatjuk el azokhoz, akik szeretnék a negyven doboz egyikét.
A dobozok jelképes negyvenezer forintos áron találnak gazdára, kivéve a 40/40-es példányt amit árverésre fogok bocsátani.





2017. május 17., szerda

Erdély, elhagyott helyek, lincshangulat, avagy épségben hazajöttünk, de.....

Három valóban nagyszerű napot tölthettünk Romániában ahol semmi sem úgy alakult ahogy elterveztük, de pont így kezdődnek a kalandok általában....vagy nem. Valami rejtélyes oknál fogva a határon szolgálatot teljesítő egyébként roppant szimpatikus fiatal ember az egész táskámat atomjaira szedte és eltávolított belőle két imbuszkulcsot, mielőtt még megszállott ikea fanként el nem kezdem repülés közben lebontani a járművet alattunk. 
Miután tüzetesen megvizsgálta a fényképezőgépeimet is szó nélkül felengedett a gépre egy kubotan társaságában, mert migrénes vagyok és csak azzal tudom kimaszírozni a fájdalmat a fejemből. 



Hurrá repülünk!
Azaz repülnénk mert sztrájkolnak a kolozsvári reptéren így késik a gép és ezt az időt a fedélzeten ücsörögve vidám dolgokkal töltöttük el. 
Hurrá megérkeztünk! Megjelenik a kis csapat akik mindent elintéztek nekünk és tényleg tény ami tény fantasztikus hátterünk volt társaságukban. 



Egyből meg is indultunk Petrozsény felé remek kis csapatunkkal és fel is fedeztünk egy fantasztikusan jó és kifejezetten olcsó éttermet. Itt találkoztunk első segítségünkkel aki Bányamérnök és az elhagyatott bányák világába kalauzolt bennünket. Sajnos ő úgy gondolta hogy nekünk kivülről lefotózni a bányákat elég és nem akarunk mászkálni a lerobbant gyárakban stb de sajnos mi szerettünk volna így magánútra kényszerültünk és elindultunk Lupény felé. 


Útközben megállapítottuk hogy az országban random módon elhelyezett lovak száma igen magas! Tehát mész az autóval és -Jé egy ló! Nem hiszem hogy láttam életemben ilyen sűrűségben előforduló ortodox templomokat. 
Megérkezve lupénybe megálltunk a legnagyobb komplexum kapujában hátha beengednek minket! És igen! Hisz a portás egy Magyar néni volt aki boldogan beengedett minket egy kis sétára fotózásra az elhagyott területre. 


Sokadik ilyen területet fotózom és újdonságot ez sem hozott, mindazonáltal volt pár érdekes momentum, és a csapattal is jól esett sétikálni. Volt csepp hiányérzetem de azért teljes volt a dolog. Mielőtt elfelejteném hogy szállásunk fantasztikus helyen volt egy hegyoldalban ahol ez a látvány fogadott minket reggelente...na jó ez mondjuk pont este volt de ezt ti úgysem tudjátok :)


Kolozsvárra visszaérkezve már csak az utolsó állomás várt ránk, Patarét. Patarét nem más mint egy fél falunyi szemétlerakat ami körül, és benne létrejött egy kis cigány falu. Ide mentünk be vezetőnkkel aki maga is bent dolgozik illetve munkát és segítséget ad a helyieknek. Pillanatok alatt körbevettek minket a gyerekek ahogy az lenni szokott mi pedig hol játszottunk velük hol fotóztuk őket hol ők minket. Sajnos kisérőnk nem volt még ilyen szituációban így azt sem tudta kezelni mikor megjelent a falu vezetője és kérdőre vonta hogy mit csinál bent a faluban fotósokkal hiszen ez nem egy állatkert. 
A gond sajnos az volt hogy mi nem tudtunk megszólalni mivel nem beszélünk románul kisérőnk pedig teljesen lefagyott még azt sem tudta elismételni amit én mondtam neki így a vezető körül el kezdtek gyülekezni a kevésbé szipmatikus és sokkal kevésbé kultúrált megoldásra vágyó helyiek. Az első dolgom az volt hogy kivettem a gépből a kártyát és elsüllyesztettem a zsebemben hogy legalább az meneküljön meg ha a gép nem is. 
A vezető végülis a diplomatikus megoldás mellett döntött és kisétáltunk a faluból. A képeket nem használjuk fel ezt megígértük helyi vezetőnknek és meg is tartjuk de azért lesz egy előadás ahol ezekből is fogok válogatni egy szűk közönségnek. Miután végeztünk jött a sör ami virágba borította a napunkat :)


Esténket Bori rokonával Andrással töltöttük egy iszonyat jó Steampunk sörözőben ahol annyi baleset történt hogy Andris mivel 15 éve nem látta borit megölelgette Katát megpuszilta és le Szia Borikázta:) 
Milyen benyomásaim vannak Romániáról? Vegyesek. Picit úgy éreztem magam hogy a Románok azért neheztelnek rám mert Magyar vagyok a magyarok meg azért mert Magyarországon élek ami ráadásul nem is igaz no de mindegy mert öszességében a csapatért nagyon megérte nagyon jól éreztük magunkat velük és talán egyszer még folytatás is lesz de most szemeimet ismét Ukrajna felé fordítom mert ott van dolgunk :) 




És a csapat egyesével....a főnök :D 
A Petya
A Kata



2017. május 10., szerda

Fotófalu 2017

Emlékszem mikor tavaly a tábor végén egy dohányzó női arc sziluettet fotóztam éjjel, az utolsó napon. Azon az estén felóldódott minden, és valami elmosta a határokat valóság és látszat között. Hosszúra nyúltak az árnyékok és bármerre néztem barátokat láttam kissebb nagyobb csoportokban ücsörögni.



A tűz még ropogott csendesen, és én arra az egy éjszakára újra szemlélődő gyermek lehettem. Sokáig beszélgettünk és bámultuk az eget...milliónyi ragyogó pontból választottunk melyik csillag melyik bolygó, és hosszan beszélgettünk a kvantumfizikáról, hisz miért is ne ebbe a táborba belefér ez is.
Azt hittem egy fotós táborba megyek tanítani, de egy olyan helyen jártam ahol egy teljesen másfajta szellemiséget tapasztalhattam meg, ami sokkal közelebb állt hozzám mint gondoltam volna.



Szerettem hogy sört csapoltunk Czangival mint a telep cigányai, szerettem hogy Mariannal órákat tudtunk ülni a fűben beszélgetve a majdnem semmiről,



szerettem hogy körbevettek a kollégák és mindig volt valaki aki hátbavert, és végül szerettem hogy sok sok éve végre egyedül maradtam egy zongorával és amikor mindenki elment zenélhettem kicsit...



Én nem vagyok egy túl okos ember de azt tudom hogy kevés helyen éreztem magam ennyire otthon ennyire jó emberek közt mint a fotófalun és alig várom hogy újra ott lehessek...lehessünk....és te? Te is jösz? Gyere nyugodtan ez egy elvarázsolt hét. Ha csak egy helyre tudsz elmenni az évben .... akkor ez legyen az!



Természetesen én is készülök, és nem is mindennapi programmal....nézd meg ha érdekel...

2017. április 26., szerda

A szerelem illata

Negyvenedik születésnapom alkalmából sok különleges ajándékot kaptam most mégis kiemelek egyet egy pillanatra. Zólyomi Zsolt barátom egy olyan dologgal lepett meg ami sokkalta több mint egy illat....azt említettem párszor hogy bizonyos illatok nagyon erős hatással vannak rám, és ez a mostani azt hiszem felülmúl minden eddig ismert kompozíciót.
Nehéz megfogalmazni mert kocsiban ülve végignevettem egy egy órás utat attól az érzéstől amit kiváltott....Mondhatnám a szerelem illata és valóban az, de nem egy nő felé irányuló érzelemről beszélünk, hanem az élet felé irányuló szenvedélyes szerelemről. Nyári hőségben vibráló levegő, egy mediterrán ligetben, lágy bőr, picit fás, de számomra sokkal összetetebb mint az alkotóelemei.
Ez a gazdagság illata....ugyan ...nem gondolok pénzre....gazdagság mint egy friss szilva íze egy árnyas fa alatt....a gondtalanság érzése. Az érzés hogy igen...iszonyat jó életem van.
Olyan illat ez ami elemeiben rengeti meg a világodat és minden a helyére kerül...kisimulnak a gondolatok, eltünnek az aggodalmak, középonttá válsz önnön magadban.