Ugrás a fő tartalomra

Ez nem kelet...Ez nem nyugat...Ez Szarajevó!



Ez nem kelet, ez nem nyugat, ez az a pont ahol minden találkozik.
Szarajevó városa több szempontból is egyedülálló.
A nyugati és keleti vallás, kultúra keresztútjáról beszélünk ahogy egymás szomszédságában áll
mecset, ortodox templom, katolikus katedrális, és zsidó zsinagóga.
A város története legalább annyira sokrétű mint a lakossága, vagy a látvány amit nyújt.
1914-ben itt gyilkolták meg Ferenc Ferninándot ami kirobbantota az elő világháborút.
A második világháborúban Szarajevó az usztasák által irányított független Horvát Államhoz került
így a város zsidó, és szerb lakosságának jelentős része a holokauszt áldozatává vált.
1992 április ötödikén egy béketüntetésre szerb orvlövészek sortűzzel válaszoltak,
ekkor kezdődött meg Szarajevó 1996-ig tartó ostroma, amiben 12.000 ember veszítette életét.



2018. február 9
Lassan sétikálok a repülőtér körül és próbálom eldönteni hogyan jussak el a szállásomra
az óváros részbe...villamost, buszt nem látok, pár taxis lustán dohányzik a kocsinak dőlve
várva a bosnyákul nem beszélő magyar turistára akinek fogalma sincs arról hogyan jusson el
a szálláshelyére….várjatok csak! Ez igazából passzol rám úgyhogy akár szóba is elegyedhetnék vele!
Angolul induló majd végül mutogatásba torkolló rövid beszélgetés után kurta válasz,
- Húsz euró!
Kicsit összehúzott szemöldökkel kérdezek vissza….
-Mennyi?
-Tizenöt!
-Rendben kicsit körbenézek köszönöm!
-Tizenhárom!
-Akkor szerintem induljunk!
Az a fajta ember vagyok aki szeret beszélgetni a taxissal….sok hasznos infót árulhatnak el,
sokszor saját történetük is érdekes, persze mindennek az alapfeltétele a közös beszélt nyelv!
Beszélgetésünk elején még a reptéren tisztázta velem,
-Just little english!
Semmi baj gondoltam, mert igazából spanyolul úgyis jobban beszélek így a taxiban elhaló hangon
megkérdeztem angolul hogy nem e beszél Spanyolul?
Talán utoljára akkor néztek rám így mikor a muzulmán hentesnél sonkát akartam venni de akkor picit
talán elnézőbbek voltak velem, konstatálták hogy hülye vagyok.
Miután sofőrünk újra az útra szegezte tekintetét, én fejemet az ablaknak koppintva bámultam a minket
körülvevő hegyeket, és a hegyek mögötti felhőkben dagadó nap sziluettjét.
-Szép hely ez! -mondtam immár magyarul hisz teljesen mindegy melyik nyelvet nem érti...
cserébe karcos mosoly, és valami morgás szerű válasz amiből én sem értettem semmit úgyhogy
maradt nekem újfent az elsuhanó táj.



Mecset, mecset, mecset, templom, mecset, felhőkarcoló, mecset, szétlőtt ház, UN autó ensz
katonákkal, mecset, templom, templom. Változatos sorminta egy a háborúból lassan teljesen
feleszmélő város színes palettáján.
Téglából újraépített teraszok a lakótelepi házakon akár hat emeletnyi téglatákolmány a tüzérségi
ágyúk nyomai után. Koszos urnaszerű lakótelepi tömbök roskadásig lövés, és gránátnyomokkal.
Kicsi koszos villamosok, és rengeteg autó.
Szállásom egy kis domb tetején van (de jó lesz ide felsétálni napi szinten) taxi megáll csomagomat
kiveszi, megköszöni a 15 eurót (azért illik kis borravalót is adni hátha vesz belőle egyszer egy taxiórát!)
Szállásadóm már a kapuból integet!
Szimpatikus fiatal srác aki bár szakasztott úgy néz ki mint a mindenki által ismert pattanásos
számitástechnikus meme így is tőle kapom az első őszinte mosolyt, és egyből mutatja az
apartmanomat. Ajtó mellett kis táblára magyarul felírva hogy üdvözöljük, a hűtőben sör, bor,
gyümölcslevek, pulton többféle kávé, csokoládék, fürdőben többféle tusfürdő, zárt csomagolású
fogkefék (ha elfelejtettem volna) és az egész lakásban elhelyezett kedves kis üzenetek.
Tátva maradt a szám….sok helyen jártam már de ilyen vendéglátást még sehol sem kaptam….minden
ami a lakásban van (tehát csoki, üditő, sör, bor ) hozzá tartozik a dologhoz nem kell érte külön fizetni
ez egy kis kedvesség részéről. Kis listát kapok a legjobb helyekről ahol enni inni lehet, mit érdemes
megnézni, mi hogyan van nyitva. Hát akkor nincs más hátra mint előre, kapjuk nyakunkba a várost és
kostóljuk meg mitől jobb a Bosnyák csevapcsicsa mint a szerb! Kaptam egy kedves barátomtól egy
tippet hogy itt mindenképp kóstoljam meg, hiszen teljesen más mint a szerb változat amihez már volt
párszor szerencsém és őszintén szólva nagyon megszerettem!
Az óvárosban már kevesebb épület viselte magán a háború nyomait, de az embereken még itt sem
érződött a kirobbanó európai jókedv. Hirtelen felindulásból elkövetett kávéivás volt az első dolgom
hiszen hajnalban keltem, felszállás, leszállás, taxi, és még nem is ittam kávét úgyhogy beültem az
egyik helyre amit szállásadóm javasolt.



Tört angol, plusz kéz és láb és már jön is a kávém. A pincérnő nem az a mosolygós fajta dehát
istenem mindenkinek lehet rossz napja! A kávéscsészén a gyermekkorom óta nem látott Julius Meinl
logó piroslott. Már majdnem szóltam hogy a mellettem ülő ember rágyújtott mikor jobban körülnézve
feleszméltem...hiszen itt mindenki dohányzik! Legyen szó étteremről, kávézóról itt mindenhol
megengedett a dohányzás! Mérsékelten zavart csak a dolog mikor ebédelni próbáltam és a
körülöttem ülő asztaloknál asztalonként két ember rágyújtott így gyakorlatilag füstglóriába vonva
engem ami kicsit kevésbé volt kellemes mintha Sanghaj késő délutáni füsttengerében végeztem
volna erőnléti edzést 150 centis magasságban.
Kávé után kissé felfrissülve léptem be az egyik legnagyobb szerb ortodox templomba a balkánon,
amit az istenszülő születésének szenteltek. Tehát szűz Mária születésének.



Belépve átható tömjén illata vett körbe, és az a lágy derengés amit a füstölők és az ablakokon
beszűrődő fények játéka csalt elő. Elidőztem a csendben, lassan végignézve az ikonokat, megfigyelve
az embereket ahogy a meggyújtott gyertyákat a vizzel és kaviccsal töltött gyertyatartókba teszik majd
pár imát mondanak rá.



Az idő picit másképp telik az ilyen helyeken így nem tudom megmondani pontosan meddig sétikáltam
bent de azt tudom hogy a gyomrom sokadik jelzésére keresnem kellett egy helyet ahol végre
belevethetem magam a balkáni ízek kavalkádjába!
-Csevapcsicsa van? -kérdeztem boldogan
-Nincs… -hangzott a tömör válasz
-Oké akkor valami olyan dolgot kérek ami Bosnyák és van benne hús!
Mondta is a srác hogy mit hoz de az angolságából kizárólag azt értettem meg hogy van benne
káposzta! Oké ez igy nem is rossz gondoltam magamban, szeretem a töltött káposztát úgyhogy
hozd csak!
Gyakorlatilag kaptam egy gúlyáslevest kevés pirospaprikával, cserébe viszont bele volt főzve egy kis
darab káposzta…. nem is volt semmi bajom vele de kicsit olyan volt mintha otthon ettem volna hiába
no az ember felismeri a hazai ízeket ez pedig határozottan az volt.
Még egy kávé és már úton is voltam hogy felkeressek egy mecsetet.
A Ferhadija Mosque klasszikus oszmán mecsetre esett a választásom.
Cipőimet lassan levettem, és besétáltam a pici de annál szebb mecsetbe.
Bent egy mosoly és egy biccentés fogadott, természetesen azonnal látták hogy nem vagyok
muzulmán de cseppet sem zavartatták magukat.



Balra idős bácsi térdelt néha előredőlt és halkan imádkozott. Az engem üdvözlő öltönyös korosodó férfi lassú köröket sétált, és egy naptárt nézegetett. Megragadó volt a hely egyszerűsége már már puritánsága. Az őszes férfi néha felpillantott a naptárból, rámnézett majd újra elmerült benne. Természetesen fotóztam, hisz ezért jöttem, de persze ő ebből semmit nem vett észre...lassan rótta köreit míg tekintetét hol rajtam, hol a naptár lapjain pihentette.



Remélem nem lopták el a cipőmet! -gondolkoztam el de el is hesegettem hiszen kinek kell egy ötvenes
cipő? Mondjuk nekem igen úgyhogy elindultam kifelé miután az őszes úrtól biccentéssel elköszöntem.
-Csevapcsicsa van? -hangzott ismét el a kérdés estefelé egy füstös kis helyen.
-Nincs! -jött a válasz ugyanazzal a tömörséggel…
-Na bazdmeg…-csúszott ki a számon
-Magyar! -vigyorgott a pincér és szégyelltem el magam hogy gyönyörű nyelvünk legszebb
kötőszavával mutatkoztam be de sebaj akkor valami helyi kaját kérek ha már itt vagyok úgyhogy
kaptam sült krumplit mexikói öntettel roston sült csirkével, tetején megszórva jalapino paprikával,
így újra rácuppanhattam a multikulti istennő édes, csipős csecseire, mexikói kaját burkolva
szarajevóban a kelet és a nyugat találkozásánál…


Az hogy koránt sincs minden rendben jelezte az a tény miszerint a Jahorinai olimpiai sípályához nem megy busz mert az Szerb fennhatóság alatt van így maradt nekem Bjelasnica ami szintén olimpiai helyszín volt. Reggel indult a busz gondoltam felpattanok rá ha már itt vagyok csak megnézem magamnak….na persze síelni nem tudok de pár órát sétálni fotózni majd visszajönni csak jó móka lesz úgyhogy hajrá!
Mikor megállt a busz gondoltam megkérdem a pilótát hogy mikor indul vissza 11 felé busz végülis
fél kilenc volt még csak.
- Négykor indulunk! -hangzott  tömör válasz
- Értem de a korábbi mikor megy?
- Négykor! Egy busz van!
Bevallom őszintén arcomra fagyott a mosoly...na nem csak a hidegtől, hanem a tudattól hogy délután
négyig itt kell lennem és csak reménykedem benne hogy van elég bár, teázó stb hogy ne unjam
halálra magam.



Volt...sőt gondoskodtak a telefon töltési lehetőségéről is ami igazán példás…
Maga a pálya gyönyörű és botrányosan olcsó!
Négy étteremben teáztam, kajáltam, lógtam, próbáltam múlatni az időt.
Bármilyen kaját kértem valahogy mindig csevapcsicsa lett belőle...igaz különböző formájú de mégis
csevapcsicsa! Jó nem panaszkodom finom volt de különbséget a Szerbhez képest én biza nem
éreztem.
Mikor leszálltam a buszról Szarajevóban észrevettem a Nemzeti Galéria kicsit kócos épületét...
gondoltam egy ilyen sportos nap után rámfér egy kis kultúra!
-Öt márka! - Nézett rám töprengőn a portás….
-Mindhárom szinten van kiállításunk, -magyarázta -a jeggyel mindet végig lehet járni!
A második emelet táján döbbentem rá hogy gyakorlatilag a teljes múzeumban egyedül vagyok!
Csodálatos grafikai kiállításokat nézhettem meg egyes egyedül! Na jó...picit ijesztő volt…
Többek közt megnézhettem Dževad Hozo csodálatos munkáit, illetve egy grafikai triennálé képeit...
elképesztően jó anyagok voltak benne.




A repülőtéren már kicsit szomorkodva álltam...kevés volt ez a pár nap nekem itt...megszerettem a helyet és rengeteg téma lett volna még.

Én azt hiszem biztosan visszatérek még ebbe a csodálatos városba kicsit lelassulni inni a zaccos
kávét, hallgatni a müezzint, belélegezni a tömjént, és ücsörögni kicsit a katedrálisban.
A zsinagóga nem volt nyitva….remélem legközelebb oda is bejutok!

Megjegyzések

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Samyang F2,8/14mm teszt Balassa módra! :)

A Leitz Hungária egyik legszimpatikusabb mondata az volt hogy a teszt alatt maradj végig önmagad! Iszonyatos megkönnyebbülés volt nekem mert akik ismernek személyesen tudják hogy ami a szívemen a számon és hogy nem tudok kibújni a bőrömből.
Mikor megláttam a 14-es Samyangot az volt az első két gondolatom hogy:
1: Ez nagyon sérülékenynek tűnik a kis domború pofikájával,
2: Na most én mit csináljak ezzel?



Első körben kimentem kék órában a dunapartra hogy na akkor most aztán megcsináljuk a tipikus kékórás lánchidas parlamentes förtelmet mert bizony ez erre való! (NEM!) Igazából nem is volt kedvem elővenni és akkor jutott eszembe hogy maradjak önmagam... Jó de akkor mi a fészkes fenét kóválygok a dunaparton mint gólyafos a levegőben ahelyett hogy mennék a dolgomra! Én megrögzött szociofotós vagyok. Arcokkal, történetekkel dolgozom. És még valami! Folyamatosan azt tanítom hogy hacsak nem igazolványképet csinálunk akkor mutassunk meg minél többet az alanyunk hátteréből környezetéből mert a…

Csak ez lehetek

Pici sötét szoba....koszos bomladozó ágyak.

A földet ürülék borítja. Mennyezetről lógó apró izzó fénye dereng. Romlott hús szaga keveredik emberi vizelettel. Az ágyon gyerekek fekszenek.  Tizennyolcan laknak a kétszobás vályogházban. Egyik legsötétebb sarokban valami neszez...közelebb megyek...takarók között cseppnyi baba fekszik.  Beteg. Nem tudják mi baja van. Nincs pénz gyógyszerre. Nincs pénz orvosra. Nincs pénz buszra az orvosig. Félretették....lehet hogy megmarad...ha elég erős. Közelebb lépek, lábam megcsúszik, szandálom vöröses barna csíkot húz a földön friss ürülékből... Résnyire nyitott száján sipolva szalad a levegő...apró fogai koromfeketék...majd megmozdulnak. Fél tucanyi döglégy mászik ki a résnyire nyitott ajkak közül.  Még él...de a legyek már a szájába petéztek... Pár órája még egy üszkösödő láb savanyú, lassan bomló szagát éreztem alig pár centire az arcomtól, és nem gondoltam hogy jön még rosszabb.

De hiába...én erre vagyok alkalmas.  Tudom hogy még saját feleségem…

Leica Q teszt....avagy engem átbasztak....

Azoknak akik tanulnak tőlem, vagy ismernek közelebbről számtalan mondat eszükbe juthat ami renszeresen elhagyja ajkaimat, de az egyik talán leismertebb mondat az, amit arra szoktam felelni mikor valaki megkérdezi hogy milyen géppel dolgozom? Milyennel milyennel hát amilyet a kezembe adnak! Fotós vagyok egy gyufásdobozzal is fotózni fogok persze ez nem teszi alkalmasá a gyufásdobozt mondjuk sportfotózásra... A gép másodlagos. Mindig az számit aki mögötte van...jobb géptől nem lesznek jobb képeid max technikailag. Igazából sokáig vártam hogy egyszer kapok egy levelet a Nikontól, hogy támogatásképp ingyen szervizelik a gépemet ha valami történne vele, de még arra a megkeresésemre sem kaptam választ sosem, hogy vajon miért válik le a gumi boritás a gépemről és mit lehetne tenni ellene.... A dolog igazából érthető hisz az én fotóim még mindig nehezen emészthetőek, olyan tartalommal telítettek, amivel az emberek nagy része nem szeret szembesülni. Nem lehet feltenni őket egy oldalra ahol le…