Ugrás a fő tartalomra

Erdély, elhagyott helyek, lincshangulat, avagy épségben hazajöttünk, de.....

Három valóban nagyszerű napot tölthettünk Romániában ahol semmi sem úgy alakult ahogy elterveztük, de pont így kezdődnek a kalandok általában....vagy nem. Valami rejtélyes oknál fogva a határon szolgálatot teljesítő egyébként roppant szimpatikus fiatal ember az egész táskámat atomjaira szedte és eltávolított belőle két imbuszkulcsot, mielőtt még megszállott ikea fanként el nem kezdem repülés közben lebontani a járművet alattunk. 
Miután tüzetesen megvizsgálta a fényképezőgépeimet is szó nélkül felengedett a gépre egy kubotan társaságában, mert migrénes vagyok és csak azzal tudom kimaszírozni a fájdalmat a fejemből. 



Hurrá repülünk!
Azaz repülnénk mert sztrájkolnak a kolozsvári reptéren így késik a gép és ezt az időt a fedélzeten ücsörögve vidám dolgokkal töltöttük el. 
Hurrá megérkeztünk! Megjelenik a kis csapat akik mindent elintéztek nekünk és tényleg tény ami tény fantasztikus hátterünk volt társaságukban. 



Egyből meg is indultunk Petrozsény felé remek kis csapatunkkal és fel is fedeztünk egy fantasztikusan jó és kifejezetten olcsó éttermet. Itt találkoztunk első segítségünkkel aki Bányamérnök és az elhagyatott bányák világába kalauzolt bennünket. Sajnos ő úgy gondolta hogy nekünk kivülről lefotózni a bányákat elég és nem akarunk mászkálni a lerobbant gyárakban stb de sajnos mi szerettünk volna így magánútra kényszerültünk és elindultunk Lupény felé. 


Útközben megállapítottuk hogy az országban random módon elhelyezett lovak száma igen magas! Tehát mész az autóval és -Jé egy ló! Nem hiszem hogy láttam életemben ilyen sűrűségben előforduló ortodox templomokat. 
Megérkezve lupénybe megálltunk a legnagyobb komplexum kapujában hátha beengednek minket! És igen! Hisz a portás egy Magyar néni volt aki boldogan beengedett minket egy kis sétára fotózásra az elhagyott területre. 


Sokadik ilyen területet fotózom és újdonságot ez sem hozott, mindazonáltal volt pár érdekes momentum, és a csapattal is jól esett sétikálni. Volt csepp hiányérzetem de azért teljes volt a dolog. Mielőtt elfelejteném hogy szállásunk fantasztikus helyen volt egy hegyoldalban ahol ez a látvány fogadott minket reggelente...na jó ez mondjuk pont este volt de ezt ti úgysem tudjátok :)


Kolozsvárra visszaérkezve már csak az utolsó állomás várt ránk, Patarét. Patarét nem más mint egy fél falunyi szemétlerakat ami körül, és benne létrejött egy kis cigány falu. Ide mentünk be vezetőnkkel aki maga is bent dolgozik illetve munkát és segítséget ad a helyieknek. Pillanatok alatt körbevettek minket a gyerekek ahogy az lenni szokott mi pedig hol játszottunk velük hol fotóztuk őket hol ők minket. Sajnos kisérőnk nem volt még ilyen szituációban így azt sem tudta kezelni mikor megjelent a falu vezetője és kérdőre vonta hogy mit csinál bent a faluban fotósokkal hiszen ez nem egy állatkert. 
A gond sajnos az volt hogy mi nem tudtunk megszólalni mivel nem beszélünk románul kisérőnk pedig teljesen lefagyott még azt sem tudta elismételni amit én mondtam neki így a vezető körül el kezdtek gyülekezni a kevésbé szipmatikus és sokkal kevésbé kultúrált megoldásra vágyó helyiek. Az első dolgom az volt hogy kivettem a gépből a kártyát és elsüllyesztettem a zsebemben hogy legalább az meneküljön meg ha a gép nem is. 
A vezető végülis a diplomatikus megoldás mellett döntött és kisétáltunk a faluból. A képeket nem használjuk fel ezt megígértük helyi vezetőnknek és meg is tartjuk de azért lesz egy előadás ahol ezekből is fogok válogatni egy szűk közönségnek. Miután végeztünk jött a sör ami virágba borította a napunkat :)


Esténket Bori rokonával Andrással töltöttük egy iszonyat jó Steampunk sörözőben ahol annyi baleset történt hogy Andris mivel 15 éve nem látta borit megölelgette Katát megpuszilta és le Szia Borikázta:) 
Milyen benyomásaim vannak Romániáról? Vegyesek. Picit úgy éreztem magam hogy a Románok azért neheztelnek rám mert Magyar vagyok a magyarok meg azért mert Magyarországon élek ami ráadásul nem is igaz no de mindegy mert öszességében a csapatért nagyon megérte nagyon jól éreztük magunkat velük és talán egyszer még folytatás is lesz de most szemeimet ismét Ukrajna felé fordítom mert ott van dolgunk :) 




És a csapat egyesével....a főnök :D 
A Petya
A Kata



Megjegyzések

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Lépésről lépésre....avagy hogyan csináld.

Mielőtt bárki azt hinné ördöngősség végigfotóztam egy tok készítését....láthatóan nem egy lehetetlen dolog....












Életem. Rövidített verzió.

Sokszor kérdeznek az emberek fiatal koromról, vagy csak arról, hogy honnan jöttem...legyen nektek egy rövidített verzió itt, bár úgy hiszem részleteiben már megírtam.
1977 ben születtem. Szüleim nem tartottak rám igényt. Anyám kint hagyott a kocsma előtt három hetes koromban a napon, ahonnan a szomszéd vitt haza. Ekkor kerültem nagyanyámékhoz. Anyámmal a kapcsolatom egy katasztrófa volt. Valójában nem szerettem. Dagadt kis buzinak hívott rendszeresen, így nem is adott rá túl sok okot. Alkoholista volt, könnyű drogokkal is élt, és ezek megszerzése érdekében megfordult az utcán is. Gyerekkoromban rengetegszer feltettem a kérdést hogy miért nem kellek sehova...nekem miért nincs helyem? Végül arra jutottam, hogy engem nem lehet szeretni, így ez lett az alapállapot. Rohadt rossz gyerek voltam. Felgyújtottam a garázst, robbangattam, macskákat lövöldöztem csúzlival, rendszeresen belőttem a lakók ablakait, kiszúrtam nagyapám kocsijának a kerekeit, sorolhatnám.
Apám sosem élt a jogával hogy m…

Leica Q teszt....avagy engem átbasztak....

Azoknak akik tanulnak tőlem, vagy ismernek közelebbről számtalan mondat eszükbe juthat ami renszeresen elhagyja ajkaimat, de az egyik talán leismertebb mondat az, amit arra szoktam felelni mikor valaki megkérdezi hogy milyen géppel dolgozom? Milyennel milyennel hát amilyet a kezembe adnak! Fotós vagyok egy gyufásdobozzal is fotózni fogok persze ez nem teszi alkalmasá a gyufásdobozt mondjuk sportfotózásra... A gép másodlagos. Mindig az számit aki mögötte van...jobb géptől nem lesznek jobb képeid max technikailag. Igazából sokáig vártam hogy egyszer kapok egy levelet a Nikontól, hogy támogatásképp ingyen szervizelik a gépemet ha valami történne vele, de még arra a megkeresésemre sem kaptam választ sosem, hogy vajon miért válik le a gumi boritás a gépemről és mit lehetne tenni ellene.... A dolog igazából érthető hisz az én fotóim még mindig nehezen emészthetőek, olyan tartalommal telítettek, amivel az emberek nagy része nem szeret szembesülni. Nem lehet feltenni őket egy oldalra ahol le…