A Balassa

-Mi fotográfusok vagyunk a képzőművészek legalja... Magam mondtam ezt több előadáson és tartom is magam ehhez, hisz ez szomorú de tény. A fotósképzések nagyon sok esetben szorítkoznak arra, hogy kortárs vagy letűnt fotósok képi világát munkásságát megismerjük, és ezzel boldogan el is sétálunk hisz mi már művészek vagyunk. A művészet valójában egy szakma, ahol gigantikus méretű tudáshalmaz van amiből még morzsákat sem kapnak az emberek. Egy sikeres alkotó művésznek nem elég ismernie a kortárs művészetet, de meg is kell értenie hogy honnan, milyen úton, kik által, és miért lett olyan amilyen. Miért "redukálódott" a művészet az absztrakt irányába? Milyen szerepe volt ebben a fotográfiának? Igen volt benne szerepe... Miért volt szükség arra hogy létrejöjjön a Dada, a Fluxus, majd ezekből a Performance, a kisérleti színház, Happeningek, sorolhatnám hogyan épül fel a dolog... Szeretném ha végre fognánk magunkat és továbblépnénk a "Képzőművészetek fiúban...

Az egész workshop ötlet egyetlen gondolatból eredeztethető.... Nem tudnám megmondani honnan jött...egyszerűen belémhasított, és pár perccel később már az alapokat terveztem...napok teltek el, és felállt körülöttem egy csapat akik mintha csak a megfelelő jelre vártak volna, és azóta is dolgoznak velem fáradhatatlanul. Mi volt a cél? Olyan jó lenne valami fenkölt szarságot írni erre, de nem lenne igaz....márpedig eddig sem ködösítettem és nem most fogom elkezdeni, hisz az őszinte beszéd alapja az egész dolognak amit létrehoztunk.... Igazából mit akartam? Csinálni egy olyan workshopot, ami több a szokásos lehúzásnál és ezzel úgy kollektíve beinteni az egész társaságnak, akik beálltak egy semmire sem jó lehúzós workshoprendszerre...szépen felemelni a középső ujjamat, és olyan mélyen a pofájukba tolni hogy a tarkójukon ragadjon a lenyomata. Ezért volt ingyen...ezért lesz ingyenes a Magyarországi workshop amíg élek. Meguntam a hazugságokat...meguntam hogy hazudnak nekte...

A csendes hét szervezésével kapcsolatban rengeteg kétségem volt egy dolgot illetően. Tegyük fel, persze csak fikció, valós szereplők nélkül, hogy találkozom azzal az eberrel aki a csendes héten a vezetőtök lenne...vezető meditációban, lelki gyakorlatokban stb. Palotájába belépve minden vallás szereplője, istene, prófétája jelen van...mosolyog ganésa, halkan kattognak a kaballista szimbólumok, az afrikai szobornak testartása farönkre emlékeztet, krisna fuvolázik, mandalák zavarják szemem, sziddhárta csendben ücsörög, míg jézus fáradtan pihen a kereszten. Nehezen fogom vissza grimaszom szinpadias megjelenése láttán... Leülünk beszélgetni...mesél mindenről...energiákról, aurákról, asztrál utazásokról,...ja bocs beleásítottam? Míg beszél folyamatosan a szemébe nézek és békésen rágózom Rámnéz.... -Te nem hiszel nekem -mondja mosolyogva -Persze hogy nem- felelek... de nem is ez a lényeg....a részletek érdekelnek...az anyagiak...üzletet kötni jöttem... Testartása azonnal megvá...

Imádom a matematikát...had magyarázzam el miért nyolc. A nyolcas szám a fibonacchi számsor hatodik száma...a hatos szám a legkissebb tökéletes szám. Emellett a nyolcadik elem az oxigén. Az oxigén ami a növekedés elmaradhatatlan eleme. Minden összeállt egy pillanat alatt, mintha nem is én raktam volna össze, hanem csak várt volna rám mikor fedezem végre fel. No de haladjunk mi a fenét akarok én ezzel a nyolcassal.... A sokadik workshop után könnyebben átlátom mi az amin javítanom kellett, és mi az ami a leghasznosabb, amiben a legnagyobb lökést tudom adni. Szükségszerű lett, hogy leválasszam azokat az embereket akik nem teljesen kezdő szinten vannak, és csak egy lökés hiányzik nekik hogy elérjék azt amiért dolgoznak...sokszor csak egy komplexebb nézőpont hiányzik. Azt a pici plusszt amit a dolgok háttérismerete, szemiotika, kultúrantropológia, pszichológia, ad azt nem pótolhatja semmilyen eszköz, vagy technika, de ezek ismerete az, ami kiemelhet valakit a tömegből. Ezzel...

Álmomban sem gondoltam volna hogy ennyire megosztja az embereket majd ez a munka. Nem számítottam rá hogy támadni fognak, kétségbe vonva indittatásomat...támadni fognak mert a képeken szereplők roma származásúak... Lesz aki megkérdezi hogy milyen ember vagyok én, hogy képes voltam belépni egy ilyen lakásba ilyen mocsokba.... Én nem láttam semmilyen mocskot....én egy nagyon szegény család vendége voltam. Nem azért mentem oda hogy kérdőre vonjam őket vagy saját magamat....azért mentem oda hogy megpróbáljak segíteni egy kicsit. Én nem azt néztem hogy ott Romák vannak e vagy sem. Én embereket láttam...nőket férfiakat gyerekeket... Én nem kérdeztem meg hogy miért nem fürdenek meg, hisz láttam hogy ivóvizük sincs sok helyen nem hogy fürdési lehetőség.... Szeretettel közeledtem feléjük és annak a szeretetnek a többszörösével válaszoltak. Leültem közéjük, és nem éreztem magam többnek, jobbnak náluk. Lelkileg nagyon megviselt a dolog, és azt hiszem nem csak én vagyok ezzel így az ött...

-Mond barátom van 15 perced önmagadra? Ezt a kérdést tettem fel. -Majd holnap most rohanok. -Ó kinek van erre ideje dolgom van. -Dolgozom! Idő. Tudod ez minden bajnak az alapja...azt hiszed hogy van időd! Azt hiszed mindig lesz egy holnap. Mindig lesz egy következő perc arra, amit lényegtelennek ítélsz. Had kérdezzek egy nagyobbat. Van egy heted önmagadra? A válasz rengetegszer az hogy nincs, már nincs szabim, most nem tudok eljönni a munkából, kirúgnak stb stb stb... Minden ilyen választ ismerek jól. Egyszer régen egy hónapot szerettem volna önmagamra áldozni. Szerettem volna elmélyülni picit...kilépni mindenből és megtapasztalni azt a közelségét istennek ami végigkísérte gyermekkoromat de idővel elveszett. Nem lehet mert kirúgnak, nincs szabim, és jöttek nekem is a sablonválaszok. Idővel elgondolkodtam, és feltettem a kérdést magamnak. MIÉRT dolgozom napról napra sokszor tíz tizenkét órát azért hogy holnap újra bejöhessek amíg világ a világ... HOGYAN lehetsége...

Téli napokon vörösbe borul a tenger ahogy a napkorong megjelenik a látóhatáron....ez már nem az az arc amit unalomig ismertek a turistakatalógusokból...ez valami teljesen más. Ez a tengernek, és a mediterrán világnak az az arca amit csak kevesen, leginkább csak az itt lakók, mi ismerünk. A Nap még melegen süt de a tenger felől már friss szél érkezik... Reggelente a tenger mint a tükör...tiszta rezzenéstelen. A halászhajók lassan beúsznak az öbölbe, és az élet megindul....a kávézók teraszai megtelnek de már nem turistákkal hanem helyiekkel. Reggel lemegyek a partra és leülök közel a vízhez...hallgatom ahogy halkan dobog a tenger szíve. Nézem a felbukkanó kormoránokat. Ilyenkor olyan közel érzem magam a teremtőhöz amennyire csak lehetséges. Minden lelassul és az élet már nem egy bonyolult akadálypálya ahol folyamatosan rohannom kell hanem halkan csörgedező lassú patak ami nem aggódik csak halad a maga útján. A tenger remek társ az elmélyüléshez...többet taníthat mint ezernyi m...