2015. augusztus 22., szombat

És veled mi lesz?

-Mond barátom van 15 perced önmagadra?
Ezt a kérdést tettem fel.
-Majd holnap most rohanok.
-Ó kinek van erre ideje dolgom van.
-Dolgozom!



Idő.
Tudod ez minden bajnak az alapja...azt hiszed hogy van időd!
Azt hiszed mindig lesz egy holnap.
Mindig lesz egy következő perc arra, amit lényegtelennek ítélsz.

Had kérdezzek egy nagyobbat.
Van egy heted önmagadra?
A válasz rengetegszer az hogy nincs, már nincs szabim, most nem tudok eljönni a munkából, kirúgnak stb stb stb...
Minden ilyen választ ismerek jól.
Egyszer régen egy hónapot szerettem volna önmagamra áldozni. Szerettem volna elmélyülni picit...kilépni mindenből és megtapasztalni azt a közelségét istennek ami végigkísérte gyermekkoromat de idővel elveszett.
Nem lehet mert kirúgnak, nincs szabim, és jöttek nekem is a sablonválaszok.
Idővel elgondolkodtam, és feltettem a kérdést magamnak.
MIÉRT dolgozom napról napra sokszor tíz tizenkét órát azért hogy holnap újra bejöhessek amíg világ a világ...
HOGYAN lehetséges az hogy ledolgozuk életünk nagy részét úgy hogy, szinte sosem engedhetünk meg magunknak egy hónap teljes nyugalmat, elvonulást, amikor ez elemi szükséglete lenne mindenkinek.
Kívülről úgy láttam magam mint egy bolondot...olyannak amilyennek sosem akartam látni magam.
Szürke unalmas mászkáló hullának akinek létét csak az aláírt sajtpapírok igazolják a cégnél...
MINEK élek egyáltalán ha még ezt a minimális dolgot sem tehetem meg?!
Olyan düh fogott el hogy mindent olyan magasra akartam rúgni magam körül, hogy orbitális pályára álljon és sose férkőzhessen többé az életemhez.
-Az életem az enyém! -mondtam magamban
-És baszok elpazarolni tetves arcatlan cégekre!
Középső ujj lendít és felrúgtam mindent.
Egy hónapig zarándokként éltem szinte teljesen pénz nélkül, templomkertekben aludtam, rengeteg emberrel ismerkedtem meg szereztem tapasztalatokat pozitívat negatívat egyaránt, és most így 11 év távlatából életem legjobb döntése volt...
Az az út akkor mindent megváltoztatott.
Soha többet nem voltam hajlandó olyan igába hajtani a fejemet, ami elveszi tőlem az életemet, a szabadságomat.
Nekem az nem éri meg.
Nem, mert nem mindig lesz következő pillanatom.
Nem mindig lesz holnapom.
És ha le kell zárjam ezt az életet inkább arcokra emberekre élményekre jó és rossz napokra emlékezzek, mintsem a napi rutinra ami napról napra mérgezi meg a lelkemet.

Megkérdem újra.
Van 15 perced magadra?
És egy heted?
Ébredj....nézz körül...

Az egy hetet nem tudom mindenkinek megadni...a 15 percet igen.
Kattints a linkre  és 15 percig míg a hangok szólnak gondold át a dolgaid egy picit....jól vagy? Jól élsz?



Nincsenek megjegyzések: