Ugrás a fő tartalomra

Megalkuvás nélkül.





A csendes hét szervezésével kapcsolatban rengeteg kétségem volt egy dolgot illetően.
Tegyük fel, persze csak fikció, valós szereplők nélkül, hogy találkozom azzal az eberrel aki a csendes héten a vezetőtök lenne...vezető meditációban, lelki gyakorlatokban stb.
Palotájába belépve minden vallás szereplője, istene, prófétája jelen van...mosolyog ganésa, halkan kattognak a kaballista szimbólumok, az afrikai szobornak testartása farönkre emlékeztet, krisna fuvolázik, mandalák zavarják szemem, sziddhárta csendben ücsörög, míg jézus fáradtan pihen a kereszten.
Nehezen fogom vissza grimaszom szinpadias megjelenése láttán...
Leülünk beszélgetni...mesél mindenről...energiákról, aurákról, asztrál utazásokról,...ja bocs beleásítottam?
Míg beszél folyamatosan a szemébe nézek és békésen rágózom
Rámnéz....
-Te nem hiszel nekem -mondja mosolyogva
-Persze hogy nem- felelek... de nem is ez a lényeg....a részletek érdekelnek...az anyagiak...üzletet kötni jöttem...
Testartása azonnal megváltozik hangja tisztább lessz.
-Hogyne! Akkor számoljunk! -vágja rá és máris pörög a film mi, mennyi, hol, stb
Nem bírom ki egy kis mosoly nélkül nyugtázni hogy milyen könnyen besétált és magára zárta a csapdámat.
Az emberekből darabok lesznek, a szent dolgokból ráfordított idő, a lótuszvirágillatból egy penészes pénztárca fáradt illata.
Hazatérve feleségem kérdi hogy ment....
-Ahogy vártam...kamu az egész...felelem.
-Nem hiszem hogy a teremtőnek tetszik hogy ilyen varázslókat akarsz az embereknek hívni...
-Az még csak egy dolog de nekem sem tetszik...
Később mikor ültem a tóparton a hegyekben és körbeölelt az a csend és időtlenség rájöttem hogy itt egy guru, varázsló, stb csak zavarna...egyszerűen minden adott hogy egész legyek és minden több csak elvenne belőle.
Az elcsendesedéshez elég a béke amit a hely ad...a fejlődéshez elég egy jó csapat, pár ember akik egyszerre vannak jelen, együtt élik át...minden más csak hókuszpókusz ami eltereli a figyelmeteket.
Egyetlen embert fogok hívni hogy ha valakinek mégis lenne olyan kérdése amit nem tudunk feloldani, és az az egy valaki egy fiatal református lelkész lesz.
Azt akarom hogy ez az egy hét fotózással egybekötött elcsendesedés valóban hozzon valami újat.
Új gondolatokat, megváltozott perspektívát, egy olyan hetet amikor eltávolodsz a világtól és közelebb kerülsz önmagadhoz...ehhez leginkább önmagad tükrére van szükség. Az a csapat aki ezen részt vesz nem fog többet eltávolodni egymástól...szoros barátságok fognak kötődni, erős szövetségek...
A mókuskerékből kiszakítva sosem fogod többet ugyanolyannak látni a dolgokat mint előtte...minden meg fog változni...tudom...emlékszem még rá milyen volt.

Az időponton változtattam.
Január 8-15 között lesz az ecsendesedés, az ünnepek után.

Megjegyzések

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Lépésről lépésre....avagy hogyan csináld.

Mielőtt bárki azt hinné ördöngősség végigfotóztam egy tok készítését....láthatóan nem egy lehetetlen dolog....












Életem. Rövidített verzió.

Sokszor kérdeznek az emberek fiatal koromról, vagy csak arról, hogy honnan jöttem...legyen nektek egy rövidített verzió itt, bár úgy hiszem részleteiben már megírtam.
1977 ben születtem. Szüleim nem tartottak rám igényt. Anyám kint hagyott a kocsma előtt három hetes koromban a napon, ahonnan a szomszéd vitt haza. Ekkor kerültem nagyanyámékhoz. Anyámmal a kapcsolatom egy katasztrófa volt. Valójában nem szerettem. Dagadt kis buzinak hívott rendszeresen, így nem is adott rá túl sok okot. Alkoholista volt, könnyű drogokkal is élt, és ezek megszerzése érdekében megfordult az utcán is. Gyerekkoromban rengetegszer feltettem a kérdést hogy miért nem kellek sehova...nekem miért nincs helyem? Végül arra jutottam, hogy engem nem lehet szeretni, így ez lett az alapállapot. Rohadt rossz gyerek voltam. Felgyújtottam a garázst, robbangattam, macskákat lövöldöztem csúzlival, rendszeresen belőttem a lakók ablakait, kiszúrtam nagyapám kocsijának a kerekeit, sorolhatnám.
Apám sosem élt a jogával hogy m…

Leica Q teszt....avagy engem átbasztak....

Azoknak akik tanulnak tőlem, vagy ismernek közelebbről számtalan mondat eszükbe juthat ami renszeresen elhagyja ajkaimat, de az egyik talán leismertebb mondat az, amit arra szoktam felelni mikor valaki megkérdezi hogy milyen géppel dolgozom? Milyennel milyennel hát amilyet a kezembe adnak! Fotós vagyok egy gyufásdobozzal is fotózni fogok persze ez nem teszi alkalmasá a gyufásdobozt mondjuk sportfotózásra... A gép másodlagos. Mindig az számit aki mögötte van...jobb géptől nem lesznek jobb képeid max technikailag. Igazából sokáig vártam hogy egyszer kapok egy levelet a Nikontól, hogy támogatásképp ingyen szervizelik a gépemet ha valami történne vele, de még arra a megkeresésemre sem kaptam választ sosem, hogy vajon miért válik le a gumi boritás a gépemről és mit lehetne tenni ellene.... A dolog igazából érthető hisz az én fotóim még mindig nehezen emészthetőek, olyan tartalommal telítettek, amivel az emberek nagy része nem szeret szembesülni. Nem lehet feltenni őket egy oldalra ahol le…