A Balassa

Gyermekkorom óta nagyon melankólikus alkat vagyok. Valahogy sosem voltam nagy társasági ember. Mikor körülöttem bulizni kezdtek kiskorom óta félrehúzódtam. Kerestem a sötét sarkokat. Befészkeltem magam kiélveztem hogy békén hagy mindenki és elővettem azt a dobozt. Azt a szaloncukrosdobozt ami meghatározta teljes gyermekkoromat. Tele volt fényképekkel. Régi kartonképekkel, háborús fotókkal, századeleji iskolai osztályképekkel. Nagyanyám mindig írt a képek hátuljára...dátumokat, neveket, helyszíneket....mesélt mellé... -Látod  Lacika ő a nagymama apukája...már rég meghalt...sofőr volt az Esterházy úrnál....látod az autót? Buick! Valahogy beszippantott ez a világ és én boldogan zuhantam a halottak közé. Újra és újra megnéztem a képeiket...figyeltem a tekintetüket...próbáltam megérteni hogy ők mind mind éltek, terveik voltak, szerettek valakit, küzdöttek valamiért, aztán meghaltak... és sok esetben az utolsó ember aki tudja hogy egyáltalán léteztek én vagyok. Már csak én tudom...

Elmesélek egy történetet.   Korán reggel Barcelonába kellett mennem ahol találkoztam egy barátommal. Kicsit sétáltunk a városban bár én nem különösebben rajongok Barcelonáért, így csak délután indultunk haza Lloretbe. Végigvonatoztunk a tenger mellett egészen Blanesig ami a szomszéd falu 8 kilométerre Llorettől. A busz már az állomáson várt a vonattal érkezőkre hogy valamivel több m int egy euroért átfuvarozzon minket a célállomásra. A busz ajtajában azzal szembesültem hogy nincs nálam készpénz csak kártya. Természetesen a buszon nem tudok vele fizetni. Hátrapillantottam barátomra aki lemondóan megrázta a fejét, vissza a buszsofőrre aki megvonta a vállát.  A legközelebbi automata a városban van a következő busz egy óra... -Mindegy...szóltam Janinak....-menjünk gyalog. Az esetről tudni kell hogy Janinak beteg a lába. Általában nem vágott volna bele egy ilyen hosszú útba hát még ha tudta volna hogy emelkedőkben bővelkedik. Elkezdtünk hát sétálni.  A gyorsforgalm...

A minket körülvevő világot leképezni az első lépés egy leendő fotósnak.  Mikor ez már nem elég felmerül egy igény...többet mutatni. Úgy megmutatni egy tájat ahogy te látod.  A benned élő képet elegyíteni a valósággal. Felfedezni magadban a művészt fantasztikus érzés amit sem átadni sem tanítani nem lehet sajnos...az oda vezető utat tudom csak megmutatni neked. Mint írtam már róla az előző bejegyzésemben  a tavaszi BWS-en a gyakorlat más lesz mint eddig. Ez a gyakorlat is két napos lesz, kora délelőttől késő délutánig fog tartani és a második nap szakítunk időt a képek átnézésére, értékelésére. Erdőben, természetben fogunk dolgozni, és azokat a technikákat sajátíthatjátok el amivel egy teljesen más megközelítésbe tudjátok helyezni a fotózást. Ennek nem csak technikai hanem lelki ha úgy tetszik érzelmi háttere is van. Hiába a legfejlettem technika ha nincs mellé megteremtve az a nyitott lelki állapot ami megszüli a fejedben a képet. És egyszerűbb géppel is tudsz sokkal ...

A tavaszi Budapesti szabadegyetemen teljesen más gyakorlati foglalkozást fogok tartani mint amit az eddigieken tartottam. Eddig egy átfogó kezdőknek és haladóknak is hasznos dolgot adtam le pár órában naponta több csapatnak. A továbbiakban más vonalon haladunk tovább...pont azért hogy haladjunk. Két vonalon fogunk haladni. Az egyik a természetfotózásnak az a szegmense amit én képviselek ezen a palettán, a másik vonal a terepmunka szoció és dokumentarista vonalon. Most az utóbbiról fogok kicsit beszélni. Ez nem pár órás gyakorlat lesz hanem egy két napos alkalom ahol átveszünk mindent. Verbális és nonverbális kommunikáció, a figyelmeztető jelek, mikor kell eltenni a kamerát, mikor kell halasztani a fotózást, kihez hogyan érdemes közeledni, etikai kérdések hogy kiből mennyit és hogyan mutatunk meg annak függvényében hogy mi a cél a fotóval. Mikor foglalt házba lépsz nagyon fontos a gyors helyzetfelismerés, és az annál is gyorsabb döntés hogy hogyan tovább? Nem tudhatod hány ember van ...

Kevés olyan dolog van amivel könnyebben és hatásosabban lehetne stimulálni az ember gondolatait, érzelmeit, teljes hangulatát mint az illatok. Ez így leírva talán negédesen, túlzóan hangzik mindaddig, míg egyszer úgy nem jársz mint én Barcelonában egy niche parfümériában. Gyorsan tegyük helyre mi is az a niche parfüméria...vannak ugyebár a tömegek által kedvelt márkák mint a Dior, Armani, Fahrenheit, Kenzo stb stb.... Ezek addig érdekesek míg egyszer be nem keveredsz egy niche, azaz művészi illatokat gyártó parümőrők galériájába akik nem reklámra költenek, hanem alapanyagokra. Mikor ez megtörténik, akkor a mainstream parfümök olyanok lesznek mint az öblítőszerek, és kinyílik egy teljesen új világ. No de térjünk is vissza hogyan jártam én Barcelonában. Hosszas beszélgetés után az ottani srác egy poharat tartott felém, hogy szagoljak bele mert szerinte ez nekem tetszeni fog. Mikor beleszagoltam két dolog történt amit nem tudtam teljes kontrol alatt tartani...felnevettem (meg nem tud...

Szokták kérdezni tőlem is ezt "te mikor pihensz?" és én istenemre mondom jót szoktam kacagni rajta...én kb 6 éve nem pihenek olyan értelemben hogy elmennék nyaralni vagy kikapcsolódni. Az igazság az hogy én munkamániás vagyok. Mindig dolgozom, ráadásul nekem nehéz megfelelő helyet mondani pihenésre mert az emberek jórészének az tengerpartos punnyadós ami mind rendben is van de könyörgöm én tengerparton lakom egy üdülőfaluban . Nekem ennél sokkalta nyugodtabb hely kell. Olyan hely ahol ha szeretném megáll az idő és én nem vagyok fotóművész csak Laci. Nincs a közlemben kamera, és teljesen ki tudok kapcsolni... Sokszor lelkileg megterhelő projekteken dolgozom, (na jó szinte mindig) így képzelhetitek mennyire jól esett, hogy megkerestek a Hercegasszony birtokról hogy pihenjem náluk ki magamat ha úgy érzem jól esne egy kis béke, egy kis kizökkentő nyugalom az életemből. Nem mondom hogy megérdemlem ezt a gesztust amit kaptam tőlük, de mivel voltam a helyen és megtapaszt...

2004 nyarán fogtuk magunkat és sétáltunk egy nagyot....majd 800 kilométert...persze kalandosra sikeredett mint minden eddig az életemben de emiatt sosam fogok panaszkodni szeretem a kihívásokat...hát ez az volt...szinte pénz nélkül mentünk végig, Compostellában kiültem koldulni a katedrális elé a compostellámmal (tanúsítvány az útról)  mire kijött egy pap és a perselyből adott negyven eurót hogy haza tudjunk jönni (Barcelonába) Kérdeztem hova küldhetem vissza mire ő csak azt mondta hogy dobjam be egy katolikus templomba ahol csak szeretném jó helyre megy....persze nem dobtam be. Vissza akartam vinni. Sok év telt el...hol lusta voltam, hol nem volt pénzem, hol elfelejtettem..... Épp van negyven euróm....nem több...csak annyi. Gondoltam egyet....végülis Spanyolországban maradok, mi bajom lehet? Felülök a biciklimre és megindulok a negyven euróval. Nem izgatom magam hogy mit fogok enni...megoldódik. Nem érdekel hol fogok aludni...megoldódik. Meglátjuk meddig tart....nem izga...