2017. január 21., szombat

Bolondok csodája

Elmesélek egy történetet.  
Korán reggel Barcelonába kellett mennem ahol találkoztam egy barátommal. Kicsit sétáltunk a városban bár én nem különösebben rajongok Barcelonáért, így csak délután indultunk haza Lloretbe. Végigvonatoztunk a tenger mellett egészen Blanesig ami a szomszéd falu 8 kilométerre Llorettől. A busz már az állomáson várt a vonattal érkezőkre hogy valamivel több m int egy euroért átfuvarozzon minket a célállomásra. A busz ajtajában azzal szembesültem hogy nincs nálam készpénz csak kártya. Természetesen a buszon nem tudok vele fizetni. Hátrapillantottam barátomra aki lemondóan megrázta a fejét, vissza a buszsofőrre aki megvonta a vállát. 
A legközelebbi automata a városban van a következő busz egy óra...
-Mindegy...szóltam Janinak....-menjünk gyalog.
Az esetről tudni kell hogy Janinak beteg a lába. Általában nem vágott volna bele egy ilyen hosszú útba hát még ha tudta volna hogy emelkedőkben bővelkedik. Elkezdtünk hát sétálni. 
A gyorsforgalmi út mellett elkerülve a várost....
-Te Jani! szólítottam meg... -stoppoljunk? 
Felnevetett....na jó én gyakorlatilag katonai kabátban sapkában a két méteremmel nem voltam valami túl bizalomgerjesztő és igaz ami igaz ő sem kicsi....
Sebaj max röhögünk egyet gondoltam és kitartottam az ujjamat séta közben....
Igazából nem volt hülyeség mert így legalább szélesebb ívben kerültek el az autók több helyet hagyva az egészséges sétának.
-Te Jani! Tudod mi a szerencse? -kérdeztem tőle....
-Mi? -felelte
-Hogy a jóisten sosem ad olyan feladatot amihez ne adna erőt is....tudod mit ez egy jó kaland...hazasétálunk! -mondtam neki miközben már erősen ránksötétedett.
-Ez az igazi camino! -mondta nevetve és nekem eszembe jutott az a nyolcszáz kilométer amit ott legyalogotam tizen éve...
-Csak velünk történhet ilyen baszdmeg! -szóltam nevetve -a két csóró!
Nevettünk....mindenen...az eukaliptuszerdők illatán mellettünk, a minket messze elkerülő autókon, a két hülyén aki a sötétben sétál az út szélén és stoppol....
Kb az út felénél tartottunk és picit már fáradtunk is mikor eszembe jutott valami...ha esetleg levenném a nyakamból a keresztet és a stoppoló ujjam alá lógatnám könnyebben felvenne valaki....de rögtön el is vetettem az ötletet hiszen micsoda gondolat ilyesmire használni egy keresztet...micsoda hitetlenség hisz a jóistennek az a terve, hogy felvegyenek minket akkor úgyis felvesznek, ha pedig úgy akarja akkor sétálni fogunk így is úgy is hazáig és kész! Jót mosolyogtam magamon és sétáltam tovább...egyszercsak Jani felnevetett és előre mutatott.
Egy pici kék twingó az út szélére húzódva várt minket...
-Te Jani aki fel mer venni minket amellé én nem biztos hogy be merek szállni! -mondtam nevetve, de már oda is értünk. 
Hatvanas párocska egy füstös kis autóban mosolyogva integetve hogy pattanjunk be...igazából már az csoda volt hogy befértem hátra egy twingóba....
-Honnan jöttél? -kérdezte mosolyogva a pici nő
-Innen Lloretből...itt lakom.
-Nem úgy! hol születtél? Norvég, Svéd, Lengyel?
Felnevettem....Magyar anya Baszk apa....
Nem bírtam ki hogy ne kérdezzem meg....
Hogy az istenben volt bátorságotok felvenni engem?...Minket?
Felnevetett.
-Kilenc évet éltem egy Lengyel pasival aki hajléktalan volt lengyelországban évek óta karatézom meg tudom védeni magam meg aztán amúgy is meg kell halni valamiben! 
Nevettem.... 
-Háromszor voltam rákos, -mesélte nevetve -két sztrókom volt és semmi bajom...ha ezek nem intéztek el akkor én már nem vagyok hajlandó félni semmitől sem! 
-Van ez a kis autóm amivel körbejárom a hoteleket vendéglőket stb...összeszedem a maradék ételt és elviszem azoknak akiknek nincs mit enniük! -Mesélte
-Vöröskereszt? -kérdeztem óvatosan
-Isten ments -kiabált fel -nincs semmilyen szervezet csak én...én csinálom és kész nem kell segítség van ez a pici vacak autó ameddig gurul addig lesz mit enniük!
Közben kiderül hogy a lánya fotográfiát tanul esetleg segíthetnék neki kicsit...természetesen elvállalom...hazáig sokat beszélünk majdnem a kapuig visz...kedvesen elbúcsúzik és már gurulnak is tovább...
Janival összenézünk....
-Hogy van az hogy mi valahogy mindig ilyen emberekkel futunk össze? -kérdezem
Jani csak nevet....
A hasonló bolondok mindig megtalálják egymást.....

Bizalomkeltő stopposok :)


1 megjegyzés:

Joschy írta...

Hát Lacikám,az a Jani nevezetü bolond úr biztosan Töled tanúlta a sétafikázást, de engem meggyalogoltatott már párszor, meg mindenféle tornyokba felcipelt, vigyorogva, hogy már mindjárt ott leszünk, én meg a harmadik bolond mindig hittem is Neki.. :D Nade azért van Barátja az embernek.. :)