Ugrás a fő tartalomra

Halott gyerekek albuma.

Gyermekkorom óta nagyon melankólikus alkat vagyok. Valahogy sosem voltam nagy társasági ember. Mikor körülöttem bulizni kezdtek kiskorom óta félrehúzódtam. Kerestem a sötét sarkokat. Befészkeltem magam kiélveztem hogy békén hagy mindenki és elővettem azt a dobozt.
Azt a szaloncukrosdobozt ami meghatározta teljes gyermekkoromat.
Tele volt fényképekkel. Régi kartonképekkel, háborús fotókkal, századeleji iskolai osztályképekkel. Nagyanyám mindig írt a képek hátuljára...dátumokat, neveket, helyszíneket....mesélt mellé...
-Látod  Lacika ő a nagymama apukája...már rég meghalt...sofőr volt az Esterházy úrnál....látod az autót? Buick!



Valahogy beszippantott ez a világ és én boldogan zuhantam a halottak közé. Újra és újra megnéztem a képeiket...figyeltem a tekintetüket...próbáltam megérteni hogy ők mind mind éltek, terveik voltak, szerettek valakit, küzdöttek valamiért, aztán meghaltak... és sok esetben az utolsó ember aki tudja hogy egyáltalán léteztek én vagyok.
Már csak én tudom a nevüket....már csak én látom az arcukat.
Ahogy teltek az évek a lista egyre nagyobb lett...egyre többen éltek már csak papíron...nagyapám ahogy nyakába veszi anyámat mit sem sejtve arról hogy anyám tönkreteszi majd az életüket...hogy végig fogja nézni ahogy meghal...a képen még boldogan...kortalanul.





Megnézve nagyanyám vagy a Bori nagyszüleinek régi osztályképeit csupa halottat látok. A gyerekek akik reggel már boldogan készülődtek a fotózásra, már túl vannak az életükön...jó esetben megöregedtek és meghaltak...rosszabb eseteben a háború vitte el őket, de egy valami biztos....abból a csapatnyi gyerekből aki boldogan nézett a kamerába mára már egy sem él. Mind halott.


Bori nagymamájának osztálya


Nagyanyám osztályképe.

Mikor átnézegettem ezeket a képeket fájdalmat éreztem. Az élet elvesztése feletti fájdalmat ami elkerülhetetlenségével gyermekként ijesztett.
Az ember persze belenyugszik. Belenyugszik hogy ha szerencséje lesz róla is marad egy fotó ahol maradéktalanul boldog. Ahol bizakodva néz a jövőbe. Ahol még minden előtte van.
Ha valaha kérdezné valaki hogy miért vagyok fotós...hát ezért.
És ez az amiért dokumentálok, a teremtett valóságokkal való játék helyett. Ne értsen félre senki nem nézem le és nem tartom kevesebbre azt a fajta munkát. Nekem egyszerűen más a dolgom. Én életek szilánkjait próbálom összerakosgatni....persze vágnak a szilánkok, és nekem folyamatosan szivárog a vér az ujjaimból, mégis ez az egyetlen dolog amiért kamerát fogok nap mint nap.



Megjegyzések

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Ez nem kelet...Ez nem nyugat...Ez Szarajevó!

Ez nem kelet, ez nem nyugat, ez az a pont ahol minden találkozik. Szarajevó városa több szempontból is egyedülálló. A nyugati és keleti vallás, kultúra keresztútjáról beszélünk ahogy egymás szomszédságában áll mecset, ortodox templom, katolikus katedrális, és zsidó zsinagóga. A város története legalább annyira sokrétű mint a lakossága, vagy a látvány amit nyújt. 1914-ben itt gyilkolták meg Ferenc Ferninándot ami kirobbantota az elő világháborút. A második világháborúban Szarajevó az usztasák által irányított független Horvát Államhoz került így a város zsidó, és szerb lakosságának jelentős része a holokauszt áldozatává vált. 1992 április ötödikén egy béketüntetésre szerb orvlövészek sortűzzel válaszoltak, ekkor kezdődött meg Szarajevó 1996-ig tartó ostroma, amiben 12.000 ember veszítette életét.


2018. február 9 Lassan sétikálok a repülőtér körül és próbálom eldönteni hogyan jussak el a szállásomra az óváros részbe...villamost, buszt nem látok, pár taxis lustán dohányzik a kocsinak dőlve v…

Különleges ajándék karácsonyra.

Idén karácsonykor is készülök egy különleges meglepetéssel nektek.  Mint minden művésznek nekem is korszakokra bontható eddigi pályám. Idén az egyik legizgalmasabb korszakból válogattam nektek olyan képeket amik nagyon ritkán, vagy egyáltalán nem voltak publikálva.  Ebben az időszakban kizárólag filmre dolgoztam, és sokszor már az elkattintás pillanatában torzítottam a képeket. Foltokban, vonalakban, tónusokban láttam a világot és sokkal inkább hangulatokat kerestem mintsem dekoratív tartalmat. Az elkészült képekhez a valóság csak vászon volt. Ezekből a képekből választottam ki a kedvenceimet nektek.  Ezeket harminc centis hosszanti oldal méretben lehet majd megrendelni, tízezer forintos darabáron. Természetesen ezek is Hahnemühle papírra készülnek a Pigmenta Art Lab gondozásában. Mindegyik aláírva kerül új tulajdonosához. A meglepetés az, hogy a vásárlók közül kisorsolok egy valakit, aki karácsonyra a vásárolt nyomat mellé megkapja az eredeti negatívot bekeretezve.  A weboldalra a n…

Eugénia, a végzet sertése.

Rendhagyó és csodálatos eseményre hívjuk minden érző szívű embertársunkat. Nevezhetném fotós workshopnak, de a jelen esemény jóval magasabb szinten rezeg, mondhatni már már az élet értelmét fejtegető kissé testszagú filozófus alsógatyáján megkötött és rögzült bizonytalan formájú sárgás folt peremvidékén kapirgálunk csepp zuzmót egy majd éhenhalt jávorszarvasbébinek aki ragyogó szemekkel néz a sarkvidéki fagyott éjszakába, az égre kiáltva az eltelt évmilliók egyetlen valós kérdését.
EUGÉNIA! Ez a név egybeforr mindennel ami a végzet felé halad az entrópia kanyargós ösvényén, mindennel ami sorsában hordja végzetét ami halálra született az első perctől fogva, és ennek tudatában járja az élet ösvényét a szenvedés szilánkjaitól felszaggatott lábakkal, vérző tagokkal, összeszorított foggal várva azt, ami végre megszabadíthatja e világban való kínjaival terhes létezésétől.
Ne hagyjuk hogy az empátia apátiába fordulva eltakarja szemünk elől minden érző létező árnyat vető lény szenvedését.