Azoknak akik tanulnak tőlem, vagy ismernek közelebbről számtalan mondat eszükbe juthat ami renszeresen elhagyja ajkaimat, de az egyik talán leismertebb mondat az, amit arra szoktam felelni mikor valaki megkérdezi hogy milyen géppel dolgozom? Milyennel milyennel hát amilyet a kezembe adnak! Fotós vagyok egy gyufásdobozzal is fotózni fogok persze ez nem teszi alkalmasá a gyufásdobozt mondjuk sportfotózásra... A gép másodlagos. Mindig az számit aki mögötte van...jobb géptől nem lesznek jobb képeid max technikailag.
Igazából sokáig vártam hogy egyszer kapok egy levelet a Nikontól, hogy támogatásképp ingyen szervizelik a gépemet ha valami történne vele, de még arra a megkeresésemre sem kaptam választ sosem, hogy vajon miért válik le a gumi boritás a gépemről és mit lehetne tenni ellene.... A dolog igazából érthető hisz az én fotóim még mindig nehezen emészthetőek, olyan tartalommal telítettek, amivel az emberek nagy része nem szeret szembesülni. Nem lehet feltenni őket egy oldalra ahol leginkább tájképek, állatok, sima portrék szerepelnek. Így aztán szép lassan le is tettem erről. Mikor teljesen elengedtem ezt a dolgot egyszercsak megcsörrent a telefon és a vonal túlfelén a Leica magyarországi hivatalos képviselete ajánlotta fel segítségét kiemelt munkáimhoz mint például a kórházakban, koraszülött életmentő klinikákon zajló fotózásokhoz használhatok Leica gépeket.
Nem tudom mit nyögtem ki zavaromban de valami olyasmit hogy nekem egy leica gép akkumlátorára sem lenne pénzem, hisz szinte mindig karitatív munkákon dolgozom ami pénzem meg van azt rendszerint otthagyom azoknak akiknek nagyobb szükségük van rá. Tehát leszögezhetjük nem vagyok potenciális vásárló, ők mégis tartották az ajánlatot.
A Leica egy olyan termék ahol a piros logót fizeted meg, ezen felül egy sima kamera zéro extrával.
Ezt az álláspontot hírdeti a legtöbb ember aki a környezetemben van így óhatatlanul nekem is ez volt a kialakult véleményem. Sokat gondolkoztam melyik gépet vigyem el dolgozni de valahogy a szívem minduntalan visszahúzott a Q irányába. Kicsi, tökéletes formatervezés....komolyan ezt a gépet egy kissebb orgazmus kézbevenni. 28-as fix objektív nem cserélhető. Tökéletes az én munkámhoz! 24 és 35 között egy gyönyörű középút... 1,7-es fényerő.... 24 megapixel (kinemszarjalenemezenmúlik).
Egy szó mint száz jó lesz ez nekem idevele!
Namost hogy a góré arrafelé nem százas az tuti...gyerekek a kezembe adot egy 1.300.000 forintos kamerát! Szerintem ennyi pénz nincs is... én lassan nyolcadik éve ugyanazzal a kamerával dolgozom amin van egy portrémarkolat mert a gombok már csak ott működnek és az egészet a szigetelőszalag fogja össze és akkor a kezembe adják a világ egyik legjobb kameráját!
Az első dolog ami átfutott az agyamon az az volt hogy baszod engem átkúrtak....sétikálok egy többkilós pakkal olyan terepeken ahol bármikor futni kell de sokszor kúszni mászni stb és most gyakorlatilag a kezemben van egy ehhez képest súlytalan parányi kis ékszerdoboz ami az elmondások alapján minden területen kenterbe veri a teljes cuccomat....mit ne mondjak voltak kétségeim...igazából jó ideig csak forgattam a kezem között a kis Leicát és kerestem a hibát....sajnos rajongom a Bauhaus dolgokért így kívül semmi hibát nem voltam hajlandó találni...igazság szerint nincs is...na jó gondoltam majd elvérzik munka közben a drágaság...
Az első teszt az volt hol eddig az összes milc kamera elvérzett....bekapcsoltam és azonnal megnyomtam az exponálógombot, majd fel is kacagtam diadalmasan...nem exponált...meg se mozdult....sztoikus arccal kaptam a választ hogy teljes sorozatot lőtt csak nem hallottam....valóban...öt fotó mind maradéktalanul éles és észre se vettem...oké megszoktam a tükrös gépeket...
Na irány a terep!
El nem tudom mondani milyen érzés amikor a teljes felszerelésem elfér a zsebemben...semmi nem húzza a vállam, beférek minden ajtón és ami a lényeg úgy tudok dolgozni hogy észre sem veszik...a Leica Q annyira pici, szolid letisztult darab hogy senki nem ugrik hátra tőle még ha szemre is emelem mint a nikonomtól ami kitakarja a fél fejemet. Gyakorlatilag olyan gyorsan állít élességet amilyet én sosem tapasztaltam. Én nem tudom milyen algoritmus alapján méri a fényeket de a képek nyersen úgy néznek ki mint ami már átment egy órás Photoshop játékon. Jó pár óra munka után hazamentem hogy megnézzem monitoron is az eredményt mégiscsak az az igazi.
Velem most fordult elő elöször hogy csak bámulom a végeredményt és nem tudok betelni vele....ilyen tónusokat, részletgazdagságot, tökéletes expót eddig még nem láttam. Óhatatlanul is átfutott az agyamon hogy jesszusom mit tudnék én művelni ezzel ha folyamatosan dolgoznék vele...nem fogok de megengedek magamnak egy kis ábrándozást ahol nem cipelek egy teljes hátizsákot csak ezt a pici csodát és minden kép ilyen hogy is mondjam...Leicás. Egy dolgot le tudok szögezni. A Leica sokkal több mint egy piros logo...olyan magas minőséget képvisel amihez én eddigi pályafutásom alatt sosem kerülhettem ennyire közel. (a továbbiakban sem fogok de mindenképp fantasztikus élmény volt megtapasztalni hogy így is lehet dolgozni)
Gyakorlatilag a teljes felszerelésemből tábortüzet raknék cserébe ezért a drágaságért mert a szakma azon területén ahol én dolgozom felbecsülhetetlen értékkel bír az hogy ilyen pici, ennyire tökéletes, nem kap sokkot tőle senki ha elkezdek dolgozni vele, másodpercenként tíz kép és ennyire jó fényerő...ezek így együtt a Leica Q-t tökéletes társsá teszik utcai fotósoknak, utazó fotósoknak, veszélyes környezetben dolgozóknak (legendák szólnak róla mennyi sérülést kibír menniyre strapabíró de természetesen ezt nem teszteltem) és általában mindenkinek aki kész arra hogy lecserélje a monstrumot valami igazán használhatóra.
Elképesztő kaland volt vele fotózni és nagyon hálás vagyok a Leitz Hungáriának hogy megtehettem ezt ... mondjuk úgy kicsit kitágult az univerzum.
Na most jön a fekete leves....én dolgozni vittem el, és az én munkáim nem mindig publikálhatók...ez esetben több szempont miatt sem tehetek közzé csak az első kattintásokból ami a fotófalun történt...megértem ha többet nem vihetek el Leicát dolgozni, mert így nem vagyok egy nagy reklámérték, de ott ahol dolgoztam vele sokat segítettek a srácok még ha így megmutathatatlanul is.
A gép szemre sem lett emelve igazából csak odafordultam és kattintottam, mert kiváncsi voltam mennyire tudom használni ha nincs idő vacakolni...hát...engem igencsak meggyőzött....
Ugyanaz a szitu mint az előző képnél....
Végitélet: Ne adjátok többet oda mert nevet váltok és dél amerikába költözöm! :D Frissítés, készül az új teszt rengeteg fotóval ami publikálható. Már leirtam de gyengébbek kedvéért újra leirom olyan terepen dolgoztam vele (kórházakban, koraszülött életmentő klinikákon) ahonnan nem lehet publikálni képeket. Úgyhogy türelem készül a bővebb anyag! :)
Megjegyzések
Nos, a mondat második fele igaz. Az első fele nem teljesen. Bár kétségkívül van a Leicának egy sznob vásárlóközönsége, valójában ezek a kamerák nem a "Red Dot" miatt drágák. Hanem a tartósságuk miatt. Nem tudom mennyi kamera fordult meg a kezemben az elmúlt negyvenöt évben, amióta amatőr fotós vagyok. De csak a Leicák maradtak meg. Érzelmileg is kötődöm a brandhez: Leicán tanultam. A kilencvenes évek elején egy akkor harminc éves M3-mal és két objektívvel (50 és 90 mm) bejártam a világot. Velem volt sivatagban, tengeren, magashegyen, őserdőben, metropoliszban és mocsaras vidéki falvakban. Szervizben még nem volt. Amikor jött a digitális korszak, nem volt kérdés, hogy mit fogok venni. Persze gyűjteni kellett rájuk, mert végül két digit is vettem: egy kompaktot és egy milcet. Aztán jött az instant kamerájuk, a Sofort, az nem is volt igazán drága. Mondják, hogy az feldrágított Fujifilm Instax Mini. Valóban együttműködéssel készült, de a Leica kicsit más: keményebb műanyagból készült, valamivel nehezebb is, és a keresőjük sem egyforma: a Sofortnál nagyobb a betekintési szög, akár szemüveggel is lehet használni. De persze tudom, hiábavaló próbálkozás megváltoztatni egy Leicához kapcsolódó társadalmi előítéletet. Csak sokan úgy szólják le, hogy még egyet sem fogtak a kezükben. Ezért is örülök az írásnak.