2012. december 5., szerda

A koronás Marvin

Túl a csőhídon....
Akkoriban olyan messzinek tűnt az a pár száz méter, mintha egy másik földrészre utaztunk volna, ahol minden csupa kaland...túl a csőhídon volt egy emelkedő, amin számtalanszor lesuhantam gyermekkoromban biciklivel...
Aznap is oda készültünk Danikával akivel ugyan sosem voltunk igazi barátok de azért néha játszottunk együtt...
Csodás reggel volt...ragyogott a nap és én boldogan suhantam biciklimmel az emelkedő felé...örömöm nem az emelkedőnek szólt, sokkal inkább annak hogy nagyapám akkor adta először oda a koronás Marvinját ahogy ő hívta. Lelkemre kötötte hogy vigyázzak rá mert sokat jelent neki.
Számlapján csillogott a fény és olyan büszke voltam hogy le se vettem a szemem róla.
Az emelkedő előtt volt egy kút, leszálltunk hát, hogy pár korty vízzel felfrissítsük magunkat.
Kezemre néztem és még mielőtt vízhez nyúltam volna lecsatoltam az órát....tudtam hogy nem vízálló.
Tanácstalanul néztem körbe mert zsebem az nem volt...odaadtam Danikának aki ingzsebébe rejtette....
Várt a lejtő, a száguldás, a szél ami a fülem körül búg, az adrenalin....
Két három kört mentünk, majd hazafelé vettük az irányt....
Tanácstalanul álltam nagyapám előtt miután visszajött Daniéktól, akik közölték vele hogy Danika elhagyta az órát mivel a zsebében nem volt.
Egy hangos szót nem szólt csak megkért hogy hagyjam békén egy kicsit....én a szeme elé sem mertem kerülni...tudtam milyen féltett kincse volt az az óra.
Lassan elfelejtődött a dolog, de azután sosem volt többet márkás órája...én felcseperedtem és számtalanszor megfogadtam, hogy az órát visszavásárolom neki.
Persze mikor pénzem volt sosem arra költöttem....minden fontosabb volt ennél.
Azután egy nap nagyapám meghalt.
35 éves fejjel már értem mit érezhetett....az az óra valószínüleg a kezén volt, mikor testvéreit megölték a Corvin közben, amikor anyámhoz kúszott be a kórházba, hogy az újszülöttet kihozza a szitává lőtt kórházból, kezén volt mikor én megszülettem, és ki tudja még hány alkalommal élete folyamán.
Lassan egy éve hogy Emma megszületett és minap megláttam egy Marvint a neten...pont olyat mint amilyen öregemnek volt....vagy legalábbis nagyon hasonlót.
Mosolyogva nézegettem hazafele úton a kocsiban és tudtam ha nagyapám látna, nevetne rajtam....
Tudom én, hogy a Marvin nem egy IWC vagy egy Panerai...nem is ezért vettem meg...nagyapámnak sem adhatom vissza már....de meglehet hogy ez az öreg szerkezet kibír még 17 évet és odaadhatom Emmának, ahogy nagyapám adta volna nekem...talán....





3 megjegyzés:

Tokai András írta...

Szép. Nem lesz kicsit nagy a szíj a kis Emmának? :D

Gabesz írta...

Nagyon emberi.
Remélem a 2 ünnep között összefutunk!
;-)

Zoltán Moldvay írta...

Nagyapám jó Apám órája
Nem jár már jónéhány órája
Itt van és őrzöm mert nemjárja
Hogy nem marad Apáról Fiára...