Ugrás a fő tartalomra

Kis családtörténet.

Apám (Zimonyi László) feleségül vette anyámat….azt hiszem innen érdemes kiindulni…Nagyapámnál igazán sosem tudott bevágódni, nagyanyám azonban szerette. Amikor elment nagyanyám még a párnáját is nekiadta amit nálunk használt. A történetnek ezen része zavaros…pár hónapos lehettem amikor elválltak. Apámmal fojtatott későbbi beszélgetések, rávilágítottak arra hogy nem feltétlenül csak őt terheli felelősség. Anyám bár lassan de annál biztosabban rálépett az alkoholizmus útjára. Apám soha nem mondta ezt nyiltan ki de az alkoholizmus miatt feltehetően számtalan probléma felszinre került ami egy normális kapcsolatban nem lép fel. Idővel apám ezt nem tudta tolerálni gondolom. Ez teljességgel érthető is. Egy két születésnapomra még eljött azután elmaradozott. Az ok ködbe vész. Vagy az akkori felesége miatt (ezt kétlem) vagy nagyapám hatására (valószínübb)
Na de térjünk vissza az alapokhoz innen a történet többszereplős lesz ismerkedjünk meg velük.
A ház maga egy kétemletes körfolyosós régi bérház volt aminek végén egy különálló kis parasztházjellegű házikó állt anno istálónak használták. Amint beléptél egy kb 2,5m széles és kb 5-6 m hosszú helység fogadott. Piros fehér koszoskopott kőpadló kétoldalt két ajtó a szobáknak továbbtekintve egy lehasznált hűtőszekrény mögötte egy ősöreg rozsdás gázrezsó.
Mögötte egy fali melegítő amire egyszer rápöcköltem egy fikuszt és úgy felfújódott mint a pop corn…soha többet nem sikerült….pedig probálkoztam….
Csak a baloldali szoba volt fűthető meg a konyha.
Wc fürdőszoba nem volt. A wc a folyosó közepén balra fürdőszoba helyett lavór konyhában, vagy nyaranta a garázsba vezetett gumicső mint zuhanyzó.
Mellettünk lakott a G. Katalin nevű rettenetesen kövér igen igénytelen nő akit mindenki zsuzsinak hívott csak a jóisten tudja miért. Ő volt a nagyanyám keresztlánya és rettenetesen szerettem! Férje hozzávetőlegesen egy botsáska szellemi szinvonalával versengett.
Volt egy fia és egy lánya akit egyszer anyám piszkosul elkalapált.
Zsuzsi igen sajátságos testszagal rendelkezett és szenvedélyesen itta a kolát eredeti szörp és minden fellelhető formában. Minden alkalommal nagyanyám segítségét kérte ha szalontüdőt főzőtt zsemlegombóccal. Nagyanyám mesterien főzött.
zsuzsi után a füleki néni lakott aki nem igen szerette a gyerekeket csak engem viselt valamiért máig sem tudom miért. Sokszor beengedett gyönyörű babákkal teli lakásába ahol képeslapokkal kártyáztunk…. Rengeteg volt neki. Nagyon rendszerető kedves asszony volt (talán még él) túlélt mindenkit beleértve az egész családomat. Tavalyelőtt volt egy combnyaktörése amiből még felépült. Hiányzott a két középső ujja talán a jobb kezéről…a présgép lekapta a gyárban. Minden évben újrafestette az ajtaját ablakait ugyanarra a piros színre…Mai napig megvan a levél amit nekem írt nagyapám halála után…

Utána lakott a törpe meg a géza.
A törpe meg a Géza egy külön historia. Mondjuk úgy hogy a zsuzsi férjének szinvonala egy műhold röppájájának felel meg az övékéhez képest. A törpe egy nő volt (asszem) félig cigány félig nem tudom mi….A férje telivér bajszos kancigány a két gyereke mongolidióta. Egyetlenegyszer elegyedtem szóba velük de erről később…
Mögöttük retyó. Talán hat faajtó egymás után világitás az első felett miénk az utolsó volt egy másik családdal használtuk közösen. Fény zéró omladozó vakolat pókhegyek folyamatos csöpögés a hátamra és kétszer szakadt rám a vakolat amitől ténylegesen beszartam dehát hol lenne aktuálisabb?

A rötyi mögötti idős hölgy neve ködbe vész sajnos. Mögötte lévő lakás üres volt aztán pedig a Sánta ica és a Pali.
A Sánta ica csípőficammal született szabó varrónő volt és otthon dolgozott.
Sokszor jártunk hozzá varratni és egyszer megmentette az életemet. Pali két méter magas 60 kilós épitőipari szakmunkás volt. Az a hallgatag egybites tipus.

Utánuk emelt földszinten laktak a wc szomszédaink meg a gyuri aki nagyapámal együtt dolgozott egy darabig mint mint rakodó idősebb korában pedig egy seprünyélre ragasztószalagozott késsel kergette a villanyszámlást meg a cigókat a házban. Szép sport! A wc szomszédunk férje valami vadkommunista volt akit nagyapám megpaskolt egyszer csak úgy játékosan.

Középen főbejárat. Hatalmas kapu, eredeti lövésnyomokkal, müködésképtelen prehisztorikus kaputelefonnal és szétrugdosott bádogpostaládákkal. Három kukával amik közül az elsőben találta első kutyámat az anyám. Világítás minimál, ideális bicskázóhely.

Túloldali folyosón Erikáék akik a Mátyás téren dolgoztak és a lánya emlékeim szerint talán az első erekcióm okozója kb 5-6 évesen. Utánuk ismeretlen peremzóna…
Legelső ismerős pont a füleki nénivel szemben lakó Józsi bá és Margit néni…aki az ovonénim is volt. Józsi a Merkurnál dolgozott mint sofőr és állítólag nyitott késsel alszik a feje mellett…gyakorlatilag sofőr a Merkurnál és gyáva mint a nyúl.
Felesége isteni pogácsát süt de rizikós is mert mellette macskamániás is 20 macska van a lakásukban…vazze….

Mellettük anya egyedül neveli gyerekeit. Apa egyébként kedves megnyerő ember börtönben csalásért. Lánya túl kövér ízlésemnek de azért jóban vagyunk.

Következik Margit az antikrisztus.
Öreg nő törpenövésű és sánta jehova tanuja gyerekét születéskor árvaházba adta hetente szeánszokon találkozik a csapattal. Egész családunk egyöntetűen és szenvedélyesen útálta.

És el is értünk a Balázs Béla utca 3 földszinti szexbombájához! A B. Ica. Néptáncos egyelőkelő helyen. Tökéletes alak, gyerek zéró, férj úgyszint. Sokszor fürdőruhában napozott amitől mindenki kedvet kapott kertészkedéshez…én is….

Innen folytatom……

Megjegyzések

Névtelen üzenete…
Imádom olvasni az írásaidat és olyan mintha hallanám ahogy mondod!
Fura,de kellemes érzés olyan nyugatató.
Nagyapud storyait mindig is imádttam!!!
Millió cupp
Balassa László üzenete…
folytatni fogom eletem csak kicsit betegeskedtem itt magamnak.....de otthon egesz a kozepiskolaig meg van irva minden csak at kell gepelnem.....
Névtelen üzenete…
oké,várom és titeket is nagyon,nagyon,nagyon,nagyon,nagyon...
Millió Cupp

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

A nyúlszar paradoxon.

Szeretném leszögezni az elején hogy én csípem Bear Gryllst. Amit az a fószer végigcsinál az nem semmi! Jeges vízbe ugrálni, minden gusztustalan csúszómászót megenni, elefántszarból folyadékot préselni és meginni, hát ez nem gyerekjáték.... Minap erdőben bandukolt ahol talált egy adag rénszarvasszart. Pici dekoratív csokibogyók. Ezt a régiek mint a multivitamint fogyasztották! -Közli Bear Hopp be is kap egyet kettőt belőle miközben kitér arra hogy bizony ezek az állatok gyors emésztéssel vannak megáldva így voltaképp az anyagok nagyrésze (vitaminok, ásványi anyagok) megmaradnak benne ami nekünk segíthet a túlélésben. A Nyulak -magyarázza Bear -minimum egyszer megeszik az ürüléküket hogy a tápanyagokat jobban felhasználják. Nos itt bennem létrejött egy kis logikai görcs. Adott egy túlélési helyzet, ahol én mint túlélni vágyó szimbiózisba kerülök egy nyúllal. Nevezzük Dezsőnek. Na most akkor én honnan tudhatom meg, hogy Dezső elsőre szarja ki, vagy már a második körben? Mert ugyeb

Van Dyke technika....Cianotípia barna változat.

Ismertetek pár technikát azoknak akik foglalkoznak cianotípiával és hasonló eljárásokkal....a Van Dyke technika a cianotípia egy változata ám a végeredmény ez esetben egy barna nyomat. Lényeges dolog amit rengetegen kihagynak az a papír enyvezése. Nyúlenyvvel a papírt lekezeljük majd két napig pihenni hagyjuk. Az enyv hatására a papíron megjelenő fotó jóval sötétebb tónusú, kontrasztosabb lesz. a Recept: ferri-ammónium-citrát  : 9gramm, 33cc desztilláltvízben keverve míg áttetsző zöldes nem lesz. Bórkősav : 1,5gr 33cc desztillált vízben oldva ezüstnitrát : 3,8gr 33c desztillált vízben oldva Elsőnek keverjük a ferri amonnium citrátot a borkősavval....öntsük egybe a két folyadékot és lassú határozott ringatással keverjük el.... Az ezüstnitrátot lassan, óvatosan keverjük hozzá kissebb adagokként, hasonló mód keverve. A végeredmény egy áttetsző zöldes folyadék....ha nem áttetsző akkor valószínűleg kuka..... Fontos! a folyadék nem fényérzékeny amíg meg nem szárad! Ettől füget