Ugrás a fő tartalomra

Válogatáskazetta.

Korosztályom sajátossága volt, hogy válagatáskazettákat készítettünk...csináltuk magunknak, csajoknak szülinapra, osztálybulikra. Ahogy álldogáltam a pinceajtó előtt és néztem a köteg bedobált kazettát átvillant előttem az az idő mikor még használtunk kazettákat...a mai fiatalok jó eséllyel azt sem tudják mi az...fogtam hát és felmarkoltam őket...a kocsiban van még kazettás magnó... jó lesz belehallgatni...

Sötétedés után indultunk el kocsival Jucihoz hogy elhozzak egy doboz gyógyszert...
-De rohadtul utálom ezeket a rádiókat!
-Várj van egy ötletem! Van nálam egy válogatáskazetta!
-Egy mi? -néz rám értetlenkedve
-Hát egy kazetta a kilencvenes évekből! Tudod mi az a kazetta nem?
-Bazd meg hogyne tudnám csak meglepődtem told be had szóljon!
-Jó de előre szólok hogy tizenévesen raktam össze és felelősséget nem vállalok érte!
-Bazdmeg hangosítsd fel ezt de rohadtul szeretem!
-Hú emlékszel mekkora zene volt ez gyerekkorunkban?
-Imádom!
-Rohadt életbe pár perc és hazaérünk!
-Menjünk el Erzsébetre!
-Menjünk! (itt már nagyon röhögtünk)
-Nem hiszem el hogy egy válogatáskazetta miatt kocsikázunk de alig várom mi lesz a következő szám, semmi kedvem hazamenni. -mondja fuldokolva a nevetéstől.

És nem mentünk. Elmerültünk abban milyen volt gyereknek lenni, és nekem egy kis idő után már picit összeszorult a torkom hogy milyen iszonyat jó életem is volt...milyen szerencsés generáció voltunk mi. Tizenhat ha voltam mikor összeraktam azt a kazettát, és most negyven éves fejjel került újra a kezembe...olyan pár órát szerzett nekem amit nehezen tudok szavakba önteni. Keserédes nosztalgia a fuldokló nevetéssel.

persze készültek képek is...




És persze a valogatáskazettát összeraktam youtube-on de csak a mi korosztályunk essen neki mert másra veszélyes lehet! :D

Megjegyzések

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Lépésről lépésre....avagy hogyan csináld.

Mielőtt bárki azt hinné ördöngősség végigfotóztam egy tok készítését....láthatóan nem egy lehetetlen dolog....












Életem. Rövidített verzió.

Sokszor kérdeznek az emberek fiatal koromról, vagy csak arról, hogy honnan jöttem...legyen nektek egy rövidített verzió itt, bár úgy hiszem részleteiben már megírtam.
1977 ben születtem. Szüleim nem tartottak rám igényt. Anyám kint hagyott a kocsma előtt három hetes koromban a napon, ahonnan a szomszéd vitt haza. Ekkor kerültem nagyanyámékhoz. Anyámmal a kapcsolatom egy katasztrófa volt. Valójában nem szerettem. Dagadt kis buzinak hívott rendszeresen, így nem is adott rá túl sok okot. Alkoholista volt, könnyű drogokkal is élt, és ezek megszerzése érdekében megfordult az utcán is. Gyerekkoromban rengetegszer feltettem a kérdést hogy miért nem kellek sehova...nekem miért nincs helyem? Végül arra jutottam, hogy engem nem lehet szeretni, így ez lett az alapállapot. Rohadt rossz gyerek voltam. Felgyújtottam a garázst, robbangattam, macskákat lövöldöztem csúzlival, rendszeresen belőttem a lakók ablakait, kiszúrtam nagyapám kocsijának a kerekeit, sorolhatnám.
Apám sosem élt a jogával hogy m…

Leica Q teszt....avagy engem átbasztak....

Azoknak akik tanulnak tőlem, vagy ismernek közelebbről számtalan mondat eszükbe juthat ami renszeresen elhagyja ajkaimat, de az egyik talán leismertebb mondat az, amit arra szoktam felelni mikor valaki megkérdezi hogy milyen géppel dolgozom? Milyennel milyennel hát amilyet a kezembe adnak! Fotós vagyok egy gyufásdobozzal is fotózni fogok persze ez nem teszi alkalmasá a gyufásdobozt mondjuk sportfotózásra... A gép másodlagos. Mindig az számit aki mögötte van...jobb géptől nem lesznek jobb képeid max technikailag. Igazából sokáig vártam hogy egyszer kapok egy levelet a Nikontól, hogy támogatásképp ingyen szervizelik a gépemet ha valami történne vele, de még arra a megkeresésemre sem kaptam választ sosem, hogy vajon miért válik le a gumi boritás a gépemről és mit lehetne tenni ellene.... A dolog igazából érthető hisz az én fotóim még mindig nehezen emészthetőek, olyan tartalommal telítettek, amivel az emberek nagy része nem szeret szembesülni. Nem lehet feltenni őket egy oldalra ahol le…