2017. június 23., péntek

És akkor, ott, abban a pillanatban fotós lettem.

Colint már régóta ismertem. Kevés olyan jó embert ismerek mint ő. Valahogy ismeretségünk első pillanatától fogva akkor bukkant fel amikor segítenie kellett, és ő mindig segített holott tudta nem fogom tudni viszonozni.
Dolgoztam vele egy ideig....mint gipszkartonos. Ő ebben mesteri szinten van, és imádja csinálni. Neki nem gond ha éjjel kettőig dolgozik, csak ne péntek este legyen, mert ha lemegy a nap ő nem dolgozhat többet. Betartja a törvényt. A régit.
Elfelejtettem mondani hogy Colin vallásos. Mélyen és vidáman. Mindent annak a tükrében vizsgál hogy mit mond az írás? Mit szólna ehhez Jézus? Ő már csak iyen figura....
Na de hogy visszatérjek témámhoz, megint vele dolgoztam....na nem azért mert jó gipszkartonos vagyok...nem nem vagyok az viszont tudta mikor van szükségem munkára és nála mindig volt...és valahogy mindig többet kerestem mint más mert tudta hogy szükségem van rá.



Akkor még úgy képzeltem hogy van egy munkám és mellette fotózom míg ki nem vált teljesen....
Este volt már és nagyon untam a munkát...adogattam neki amit kért és hoszasan beszélgettünk Istenről, terveiről, terveinkről, az életről....éjjel hullafáradtan baktattam haza beestem az ágyba és másnap kedvtelenül mentem újra tenni a dolgom.
Leültem munka közben inni egy korty vizet és néztem ahogy teszi a dolgát...fáradhatatlannak tűnt...láttam hogy imádja azt amit csinál....látam hogy tökéletességre törekszik...hogy fárdhatatlan....és hogy boldog mert a helyén van.
Ez volt az a pillanat amikor talán a jóisten egy villanásnyi világosságot gyújtott a fejemben.
Felnevettem és kényelmesen elhelyezkedtem....tudtam hogy többet onnan nem fogok felállni hogy gipszkartonozzak. Órákig néztem ahogy dolgoznak és végig mosolyogtam. Mosolyogtam mert rájöttem milyen ostoba voltam...azt hittem meg kell tanulnom tőle gipszkartonozni hogy legyen pénzem fotózni pedig a jóisten nem azért hozta az életembe ezt az embert hogy megtanuljam tőle a szakmát....azért hozta hogy lássak egy embert aki szerelmes abba amit csinál...aki azért jó benne mert egyszerűen szereti csinálni...aki azért fáradhatatlan mert SZERETI amit csinál. A szeretetet kellett megtanulnom...a fejembe akarta verni hogy csak akkor leszek boldog, ha azt csinálom amit a legjobban szeretek. Csak akkor lehetek a legjobb, ha azt csinálom amibe szerelmes vagyok...mutatott egy embert akiről példát kellett vennem csak lassan jöttem rá mi a cél....megmutatta hogyan lehetek az aminek szánt. Nevetve mentem oda colinhez (kölinnek ejtjük ezért hez) és sosem felejtem el azt amit akkor mondtam.



-Köszönöm! Mindent! Már értem, és csak egy dolgot szeretnék mondani....kibaszottul jobb fotós vagyok mint gipszkartonos te! Most megyek és végre csinálom azt ami a dolgom! Megöleltem és otthagytam.
Mosolygott....
A munkásai mondjuk tuti hogy teljesen hülyének néztek de hol érdekelt engem az....
Azóta is nagyon jó barátok vagyunk. Sokat segített nekem.
Segített helyretenni azt, hogy a nehezebb utat kell választani...hogy van amikor mindent egy lapra kell tenni mert másképp nem megy....hogy csak azzal kell foglalkoznom amibe szerelmes vagyok...a többi csak időpazarlás.

Nincsenek megjegyzések: