Ugrás a fő tartalomra

És akkor, ott, abban a pillanatban fotós lettem.

Colint már régóta ismertem. Kevés olyan jó embert ismerek mint ő. Valahogy ismeretségünk első pillanatától fogva akkor bukkant fel amikor segítenie kellett, és ő mindig segített holott tudta nem fogom tudni viszonozni.
Dolgoztam vele egy ideig....mint gipszkartonos. Ő ebben mesteri szinten van, és imádja csinálni. Neki nem gond ha éjjel kettőig dolgozik, csak ne péntek este legyen, mert ha lemegy a nap ő nem dolgozhat többet. Betartja a törvényt. A régit.
Elfelejtettem mondani hogy Colin vallásos. Mélyen és vidáman. Mindent annak a tükrében vizsgál hogy mit mond az írás? Mit szólna ehhez Jézus? Ő már csak iyen figura....
Na de hogy visszatérjek témámhoz, megint vele dolgoztam....na nem azért mert jó gipszkartonos vagyok...nem nem vagyok az viszont tudta mikor van szükségem munkára és nála mindig volt...és valahogy mindig többet kerestem mint más mert tudta hogy szükségem van rá.



Akkor még úgy képzeltem hogy van egy munkám és mellette fotózom míg ki nem vált teljesen....
Este volt már és nagyon untam a munkát...adogattam neki amit kért és hoszasan beszélgettünk Istenről, terveiről, terveinkről, az életről....éjjel hullafáradtan baktattam haza beestem az ágyba és másnap kedvtelenül mentem újra tenni a dolgom.
Leültem munka közben inni egy korty vizet és néztem ahogy teszi a dolgát...fáradhatatlannak tűnt...láttam hogy imádja azt amit csinál....látam hogy tökéletességre törekszik...hogy fárdhatatlan....és hogy boldog mert a helyén van.
Ez volt az a pillanat amikor talán a jóisten egy villanásnyi világosságot gyújtott a fejemben.
Felnevettem és kényelmesen elhelyezkedtem....tudtam hogy többet onnan nem fogok felállni hogy gipszkartonozzak. Órákig néztem ahogy dolgoznak és végig mosolyogtam. Mosolyogtam mert rájöttem milyen ostoba voltam...azt hittem meg kell tanulnom tőle gipszkartonozni hogy legyen pénzem fotózni pedig a jóisten nem azért hozta az életembe ezt az embert hogy megtanuljam tőle a szakmát....azért hozta hogy lássak egy embert aki szerelmes abba amit csinál...aki azért jó benne mert egyszerűen szereti csinálni...aki azért fáradhatatlan mert SZERETI amit csinál. A szeretetet kellett megtanulnom...a fejembe akarta verni hogy csak akkor leszek boldog, ha azt csinálom amit a legjobban szeretek. Csak akkor lehetek a legjobb, ha azt csinálom amibe szerelmes vagyok...mutatott egy embert akiről példát kellett vennem csak lassan jöttem rá mi a cél....megmutatta hogyan lehetek az aminek szánt. Nevetve mentem oda colinhez (kölinnek ejtjük ezért hez) és sosem felejtem el azt amit akkor mondtam.



-Köszönöm! Mindent! Már értem, és csak egy dolgot szeretnék mondani....kibaszottul jobb fotós vagyok mint gipszkartonos te! Most megyek és végre csinálom azt ami a dolgom! Megöleltem és otthagytam.
Mosolygott....
A munkásai mondjuk tuti hogy teljesen hülyének néztek de hol érdekelt engem az....
Azóta is nagyon jó barátok vagyunk. Sokat segített nekem.
Segített helyretenni azt, hogy a nehezebb utat kell választani...hogy van amikor mindent egy lapra kell tenni mert másképp nem megy....hogy csak azzal kell foglalkoznom amibe szerelmes vagyok...a többi csak időpazarlás.

Megjegyzések

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Csak ez lehetek

Pici sötét szoba....koszos bomladozó ágyak.

A földet ürülék borítja. Mennyezetről lógó apró izzó fénye dereng. Romlott hús szaga keveredik emberi vizelettel. Az ágyon gyerekek fekszenek.  Tizennyolcan laknak a kétszobás vályogházban. Egyik legsötétebb sarokban valami neszez...közelebb megyek...takarók között cseppnyi baba fekszik.  Beteg. Nem tudják mi baja van. Nincs pénz gyógyszerre. Nincs pénz orvosra. Nincs pénz buszra az orvosig. Félretették....lehet hogy megmarad...ha elég erős. Közelebb lépek, lábam megcsúszik, szandálom vöröses barna csíkot húz a földön friss ürülékből... Résnyire nyitott száján sipolva szalad a levegő...apró fogai koromfeketék...majd megmozdulnak. Fél tucanyi döglégy mászik ki a résnyire nyitott ajkak közül.  Még él...de a legyek már a szájába petéztek... Pár órája még egy üszkösödő láb savanyú, lassan bomló szagát éreztem alig pár centire az arcomtól, és nem gondoltam hogy jön még rosszabb.

De hiába...én erre vagyok alkalmas.  Tudom hogy még saját feleségem…

Leica Q teszt....avagy engem átbasztak....

Azoknak akik tanulnak tőlem, vagy ismernek közelebbről számtalan mondat eszükbe juthat ami renszeresen elhagyja ajkaimat, de az egyik talán leismertebb mondat az, amit arra szoktam felelni mikor valaki megkérdezi hogy milyen géppel dolgozom? Milyennel milyennel hát amilyet a kezembe adnak! Fotós vagyok egy gyufásdobozzal is fotózni fogok persze ez nem teszi alkalmasá a gyufásdobozt mondjuk sportfotózásra... A gép másodlagos. Mindig az számit aki mögötte van...jobb géptől nem lesznek jobb képeid max technikailag. Igazából sokáig vártam hogy egyszer kapok egy levelet a Nikontól, hogy támogatásképp ingyen szervizelik a gépemet ha valami történne vele, de még arra a megkeresésemre sem kaptam választ sosem, hogy vajon miért válik le a gumi boritás a gépemről és mit lehetne tenni ellene.... A dolog igazából érthető hisz az én fotóim még mindig nehezen emészthetőek, olyan tartalommal telítettek, amivel az emberek nagy része nem szeret szembesülni. Nem lehet feltenni őket egy oldalra ahol le…

Ez nem kelet...Ez nem nyugat...Ez Szarajevó!

Ez nem kelet, ez nem nyugat, ez az a pont ahol minden találkozik. Szarajevó városa több szempontból is egyedülálló. A nyugati és keleti vallás, kultúra keresztútjáról beszélünk ahogy egymás szomszédságában áll mecset, ortodox templom, katolikus katedrális, és zsidó zsinagóga. A város története legalább annyira sokrétű mint a lakossága, vagy a látvány amit nyújt. 1914-ben itt gyilkolták meg Ferenc Ferninándot ami kirobbantota az elő világháborút. A második világháborúban Szarajevó az usztasák által irányított független Horvát Államhoz került így a város zsidó, és szerb lakosságának jelentős része a holokauszt áldozatává vált. 1992 április ötödikén egy béketüntetésre szerb orvlövészek sortűzzel válaszoltak, ekkor kezdődött meg Szarajevó 1996-ig tartó ostroma, amiben 12.000 ember veszítette életét.


2018. február 9 Lassan sétikálok a repülőtér körül és próbálom eldönteni hogyan jussak el a szállásomra az óváros részbe...villamost, buszt nem látok, pár taxis lustán dohányzik a kocsinak dőlve v…