Ugrás a fő tartalomra

Fotófalu 2017

Emlékszem mikor tavaly a tábor végén egy dohányzó női arc sziluettet fotóztam éjjel, az utolsó napon. Azon az estén felóldódott minden, és valami elmosta a határokat valóság és látszat között. Hosszúra nyúltak az árnyékok és bármerre néztem barátokat láttam kissebb nagyobb csoportokban ücsörögni.



A tűz még ropogott csendesen, és én arra az egy éjszakára újra szemlélődő gyermek lehettem. Sokáig beszélgettünk és bámultuk az eget...milliónyi ragyogó pontból választottunk melyik csillag melyik bolygó, és hosszan beszélgettünk a kvantumfizikáról, hisz miért is ne ebbe a táborba belefér ez is.
Azt hittem egy fotós táborba megyek tanítani, de egy olyan helyen jártam ahol egy teljesen másfajta szellemiséget tapasztalhattam meg, ami sokkal közelebb állt hozzám mint gondoltam volna.



Szerettem hogy sört csapoltunk Czangival mint a telep cigányai, szerettem hogy Mariannal órákat tudtunk ülni a fűben beszélgetve a majdnem semmiről,



szerettem hogy körbevettek a kollégák és mindig volt valaki aki hátbavert, és végül szerettem hogy sok sok éve végre egyedül maradtam egy zongorával és amikor mindenki elment zenélhettem kicsit...



Én nem vagyok egy túl okos ember de azt tudom hogy kevés helyen éreztem magam ennyire otthon ennyire jó emberek közt mint a fotófalun és alig várom hogy újra ott lehessek...lehessünk....és te? Te is jösz? Gyere nyugodtan ez egy elvarázsolt hét. Ha csak egy helyre tudsz elmenni az évben .... akkor ez legyen az!



Természetesen én is készülök, és nem is mindennapi programmal....nézd meg ha érdekel...

Megjegyzések

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Életem. Rövidített verzió.

Sokszor kérdeznek az emberek fiatal koromról, vagy csak arról, hogy honnan jöttem...legyen nektek egy rövidített verzió itt, bár úgy hiszem részleteiben már megírtam.
1977 ben születtem. Szüleim nem tartottak rám igényt. Anyám kint hagyott a kocsma előtt három hetes koromban a napon, ahonnan a szomszéd vitt haza. Ekkor kerültem nagyanyámékhoz. Anyámmal a kapcsolatom egy katasztrófa volt. Valójában nem szerettem. Dagadt kis buzinak hívott rendszeresen, így nem is adott rá túl sok okot. Alkoholista volt, könnyű drogokkal is élt, és ezek megszerzése érdekében megfordult az utcán is. Gyerekkoromban rengetegszer feltettem a kérdést hogy miért nem kellek sehova...nekem miért nincs helyem? Végül arra jutottam, hogy engem nem lehet szeretni, így ez lett az alapállapot. Rohadt rossz gyerek voltam. Felgyújtottam a garázst, robbangattam, macskákat lövöldöztem csúzlival, rendszeresen belőttem a lakók ablakait, kiszúrtam nagyapám kocsijának a kerekeit, sorolhatnám.
Apám sosem élt a jogával hogy m…

Hazugságok tengere...

Szólok, elpattant a cérna káromkodni fogok...
Egyszerűen tele lett a tököm a kikent kifent konzumkurvákból, a hajléktalanból gazdaggá vált bölcsekből meg ebből az egészt kibaszott hóbeleblancból...szajkózzák megállás nélkül ugyanazt a bullshit szemetet, amit max egy fogyatékos imádkozó sáska szintjén lévő valaki tud komolyan venni.
Ettől a sok pozitív álszent szarságtól a belem fordul már ki!
Legyél mindig vidám, szépen festett, mosolyogj a lányod sírja felett és mesélj róla hogy kell pozitívnak lenni... Meséld el hogy hogy voltál képzelt hajléktalan és hogyan lettél gazdag és ha nincs semmi valós mondandód csak az hogy tizenötezeréé lehet fotózkodni veled akkor pózolj bérelt musztángban, és hitesd el velük hogy ez jár nekik mert neked is jár...a pofád maximum...
Na jó...kikiabáltam magam...kezdjük az elején...
Figyelj...elárulok egy titkot...nem kell mindig boldognak lennek tudod?
Nem kell mindig pozitívnak lenned...összedőlhet a világ és maradhatsz a romok alatt...zokoghatsz, fájha…

Lépésről lépésre....avagy hogyan csináld.

Mielőtt bárki azt hinné ördöngősség végigfotóztam egy tok készítését....láthatóan nem egy lehetetlen dolog....