Ugrás a fő tartalomra

Hogyanok és miértek.




Nehéz összeszednem a miérteket...sokkal nehezebb mint gondoltam.
Azt hiszem elkezdem az elejéről...mint mindenki más én is ugyanúgy botladozva kezdtem el a fotográfiát, és a művészi pályámat...az egyetlen dolog ami adott volt, az egy határozott zseni tudat amit nagyanyámék belémneveltek. Azt hiszem ha valaki művészettel akar foglalkozni, akkor erre szüksége van...Minden művész úton van...így én is...nem érzem hogy beérkeztem volna, és soha az életben nem akarom azt érezni. Óvatossá válnék...követni akarnám a bevált sablonokat...meghalnék.
Én élni szeretek...szeretem, hogy az ajtó nyitva van és bármit megtehetek...hibázhatok akár...belefér.
Ha egy fát , vagy egy tájat szeretnék megmutatni, akkor nem érem be azzal, ahogy a valóság festi. Azt akarom, hogy benne legyek én is. Azt akarom, hogy a saját meglehetősen sötét egyeseknek talán ijesztő világom is belekerüljön. Nem foglalkozom vele, hogy éles legyen a kép, hogy tökéletes legyen...az foglalkoztat, hogy lelke legyen. Egy alternatív világot teremtek, ahol megjelennek olyan dolgok is ami a valós képen nem.
Az alkotásnak ezt a folyamatát nem lehet csak tanulással megszerezni...fel kell oldódnod a témában...el kell hogy engedd minden előítéleted....szerelmesnek kell lenned....
Mikor ezt a fát megpillantottam bomba robbant a mellkasomban...megálltam és szólni sem tudtam semmit...Bori azt hitte rosszul vagyok, én pedig még neki is nehezen tudtam megmagyarázni, hogy valami teljesen mást látok ott a fa helyén és annyira csodálatos, hogy szavaim sincsenek rá...meg kell élni ezt az élményt, ezt a mennyiségű érzelmet hogy le tudjam képezni utána.
Hogy meg tudjam mutatni azt amit én látok.
Mintha beleshetnék a díszletek mögé, és azt próbálnám megmutatni.
A jobb oldali kép soha nem lesz publikálva egyéb módon...egy példány fog készülni belőle ami az én falamon lesz...ez az első olyan fotó amit megtartok. Az indok nagyon egyszerű...ül valaki a fa mögött...vár rám.

Megjegyzések

Gusztáv Szigeti üzenete…
Szia Laci!

Ma sétáltam a Kamaraerdőben. A távolból lövéseket hallottam, Azokat a nevetségesnek hangzó kis puffanásokat, mint amikor két léc puffan egymásnak. Épp a lencse lecsavarós, fordítva odarakós technikát gyakoroltam, amikor zörgést hallottam a bozótosban. Csak remélni mertem, hogy őzek azok. És azok voltak; ráadásul kettő is. Pont felém futottak, amint a vízmosásban lépdeltem lefelé. Egyenesen azon a letörésen akartak átfutni, ahol álltam, de amikor az első észrevett hirtelen jobbra fordult és elvágtatott. A másik is követte, de sokkal lassabban vágott át fentebb a vízmosáson mint az első. Én meg csak álltam: a lencse az egyik kezemben, a Zenit a másikban és még levegőt sem vettem. Nem bántam, hogy nem tudtam lefényképezni. Ez a pillanat az enyém lett :-)
Csak azért írtam le, mert vmi hasonló járt át engem is, mint téged járhatott át akkor...

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Samyang F2,8/14mm teszt Balassa módra! :)

A Leitz Hungária egyik legszimpatikusabb mondata az volt hogy a teszt alatt maradj végig önmagad! Iszonyatos megkönnyebbülés volt nekem mert akik ismernek személyesen tudják hogy ami a szívemen a számon és hogy nem tudok kibújni a bőrömből.
Mikor megláttam a 14-es Samyangot az volt az első két gondolatom hogy:
1: Ez nagyon sérülékenynek tűnik a kis domború pofikájával,
2: Na most én mit csináljak ezzel?



Első körben kimentem kék órában a dunapartra hogy na akkor most aztán megcsináljuk a tipikus kékórás lánchidas parlamentes förtelmet mert bizony ez erre való! (NEM!) Igazából nem is volt kedvem elővenni és akkor jutott eszembe hogy maradjak önmagam... Jó de akkor mi a fészkes fenét kóválygok a dunaparton mint gólyafos a levegőben ahelyett hogy mennék a dolgomra! Én megrögzött szociofotós vagyok. Arcokkal, történetekkel dolgozom. És még valami! Folyamatosan azt tanítom hogy hacsak nem igazolványképet csinálunk akkor mutassunk meg minél többet az alanyunk hátteréből környezetéből mert a…

Csak ez lehetek

Pici sötét szoba....koszos bomladozó ágyak.

A földet ürülék borítja. Mennyezetről lógó apró izzó fénye dereng. Romlott hús szaga keveredik emberi vizelettel. Az ágyon gyerekek fekszenek.  Tizennyolcan laknak a kétszobás vályogházban. Egyik legsötétebb sarokban valami neszez...közelebb megyek...takarók között cseppnyi baba fekszik.  Beteg. Nem tudják mi baja van. Nincs pénz gyógyszerre. Nincs pénz orvosra. Nincs pénz buszra az orvosig. Félretették....lehet hogy megmarad...ha elég erős. Közelebb lépek, lábam megcsúszik, szandálom vöröses barna csíkot húz a földön friss ürülékből... Résnyire nyitott száján sipolva szalad a levegő...apró fogai koromfeketék...majd megmozdulnak. Fél tucanyi döglégy mászik ki a résnyire nyitott ajkak közül.  Még él...de a legyek már a szájába petéztek... Pár órája még egy üszkösödő láb savanyú, lassan bomló szagát éreztem alig pár centire az arcomtól, és nem gondoltam hogy jön még rosszabb.

De hiába...én erre vagyok alkalmas.  Tudom hogy még saját feleségem…

Leica Q teszt....avagy engem átbasztak....

Azoknak akik tanulnak tőlem, vagy ismernek közelebbről számtalan mondat eszükbe juthat ami renszeresen elhagyja ajkaimat, de az egyik talán leismertebb mondat az, amit arra szoktam felelni mikor valaki megkérdezi hogy milyen géppel dolgozom? Milyennel milyennel hát amilyet a kezembe adnak! Fotós vagyok egy gyufásdobozzal is fotózni fogok persze ez nem teszi alkalmasá a gyufásdobozt mondjuk sportfotózásra... A gép másodlagos. Mindig az számit aki mögötte van...jobb géptől nem lesznek jobb képeid max technikailag. Igazából sokáig vártam hogy egyszer kapok egy levelet a Nikontól, hogy támogatásképp ingyen szervizelik a gépemet ha valami történne vele, de még arra a megkeresésemre sem kaptam választ sosem, hogy vajon miért válik le a gumi boritás a gépemről és mit lehetne tenni ellene.... A dolog igazából érthető hisz az én fotóim még mindig nehezen emészthetőek, olyan tartalommal telítettek, amivel az emberek nagy része nem szeret szembesülni. Nem lehet feltenni őket egy oldalra ahol le…