Ugrás a fő tartalomra

Posztmortem fotográfia a Viktoriánus korban.

Viktoriánus kor alatt Viktória királynő uralkodási idejét számítjuk, tehát a 19-ik századról beszélünk, konkrétan 1837-1901-ig.
A kor bizarr szokása volt ami mellett mint fotós nem mehetek el szó nélkül a halottak fotózása. Természetesen nem a Viktoriánus korban kezdődött mindez de az emberek java része ezt ismeri...a fotográfia kezdeti éveiből is meglepően sok halottakat ábrázoló fotó maradt fent egy egyszrű okból kifolyólag, mivel az első emulziók olyan hosszú időt igényeltek a helyes expozícióhoz amit egy élő ember nem bírt volna mozdulatlanul.Fél óránál hosszabb expókról beszélek.A Viktoriánus korban azonban megjelent a Dagerrotípia és a Talbotípiával párhuzamosan egészen az ezernyolcszázötvenes évek közepéig uralkodó eljárás volt.
Különlegessége hogy a Dagerrotípia nem volt sokszorosítható így a megmaradt példányok közt igen értékes darabokkal is találkozhatunk.
Eleinte 15-20 perc expót igényelt az új anyag de pár év alatt ezt sikerült 10-30 másodpercre redukálni, természetesen a fényviszonyoktól függően.
Érdekesség hogy a Dagerrotípia tartalmazott olyan vegyszereket, amik gyakorlatilag életveszélyesek voltak így a fotóssegéd sűrűn cserélődött akkoriban.
A fotográfia terjedése a közép és alsó osztály részére is elérhetővé tette azt amit addig csak a felső osztály tudott megfizetni,és kiváltotta a portréfestészetet.
Voltaképpen a Grafikusok (sokszorosító grafika, rézmetszet, stb) illetve a Fotósok módszeresen elvették a festők munkáját.
Ebben a korszakban a csecsemőhalandóság igen magas volt mai szemmel nézve, és a szülők sokszor fotóst hívtak ha egy gyermek elhunyt, így próbáltak valamicskét megőrizni szemük fényéből.
Ekkor a halott gyermek arcocskáját kifestették, egy székbe, vagy ágyba helyezték, nem ritkán a szülők tartották a karjaikban és készítettek egy fotót.
Mai szemmel ez rettenetesen morbidnak tűnhet amikor mi már fotózunk telefonnal,és szinte dokumentáljuk az egész életünket.
Akkoriban ezeknek az embereknek nem volt más lehetőségük mint ez az utolsó utáni pillanat hogy megörökítsék gyermeküket. Így majd kétszáz év távlatából ránézve egy ilyen fotóra elmerenghetünk azon hogy vajon hogy hívták, milyen élete lett volna, ki lett volna belőle ha a halál nem ragadja el a cseppséget.
Ez a fajta fotográfia Európán kívül nem terjedt el igazán, és európában is a huszadik század elejére szinte teljesen eltűnt.









Megjegyzések

Gime(.hu) üzenete…
Ezt a megjegyzést eltávolította a blog adminisztrátora.
ana üzenete…
persze, morbid, de igen érekes dolog... a preparátori munkákat juttatja eszembe. 2 dimenzióshumánpreparátumok.

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Samyang F2,8/14mm teszt Balassa módra! :)

A Leitz Hungária egyik legszimpatikusabb mondata az volt hogy a teszt alatt maradj végig önmagad! Iszonyatos megkönnyebbülés volt nekem mert akik ismernek személyesen tudják hogy ami a szívemen a számon és hogy nem tudok kibújni a bőrömből.
Mikor megláttam a 14-es Samyangot az volt az első két gondolatom hogy:
1: Ez nagyon sérülékenynek tűnik a kis domború pofikájával,
2: Na most én mit csináljak ezzel?



Első körben kimentem kék órában a dunapartra hogy na akkor most aztán megcsináljuk a tipikus kékórás lánchidas parlamentes förtelmet mert bizony ez erre való! (NEM!) Igazából nem is volt kedvem elővenni és akkor jutott eszembe hogy maradjak önmagam... Jó de akkor mi a fészkes fenét kóválygok a dunaparton mint gólyafos a levegőben ahelyett hogy mennék a dolgomra! Én megrögzött szociofotós vagyok. Arcokkal, történetekkel dolgozom. És még valami! Folyamatosan azt tanítom hogy hacsak nem igazolványképet csinálunk akkor mutassunk meg minél többet az alanyunk hátteréből környezetéből mert a…

Csak ez lehetek

Pici sötét szoba....koszos bomladozó ágyak.

A földet ürülék borítja. Mennyezetről lógó apró izzó fénye dereng. Romlott hús szaga keveredik emberi vizelettel. Az ágyon gyerekek fekszenek.  Tizennyolcan laknak a kétszobás vályogházban. Egyik legsötétebb sarokban valami neszez...közelebb megyek...takarók között cseppnyi baba fekszik.  Beteg. Nem tudják mi baja van. Nincs pénz gyógyszerre. Nincs pénz orvosra. Nincs pénz buszra az orvosig. Félretették....lehet hogy megmarad...ha elég erős. Közelebb lépek, lábam megcsúszik, szandálom vöröses barna csíkot húz a földön friss ürülékből... Résnyire nyitott száján sipolva szalad a levegő...apró fogai koromfeketék...majd megmozdulnak. Fél tucanyi döglégy mászik ki a résnyire nyitott ajkak közül.  Még él...de a legyek már a szájába petéztek... Pár órája még egy üszkösödő láb savanyú, lassan bomló szagát éreztem alig pár centire az arcomtól, és nem gondoltam hogy jön még rosszabb.

De hiába...én erre vagyok alkalmas.  Tudom hogy még saját feleségem…

Leica Q teszt....avagy engem átbasztak....

Azoknak akik tanulnak tőlem, vagy ismernek közelebbről számtalan mondat eszükbe juthat ami renszeresen elhagyja ajkaimat, de az egyik talán leismertebb mondat az, amit arra szoktam felelni mikor valaki megkérdezi hogy milyen géppel dolgozom? Milyennel milyennel hát amilyet a kezembe adnak! Fotós vagyok egy gyufásdobozzal is fotózni fogok persze ez nem teszi alkalmasá a gyufásdobozt mondjuk sportfotózásra... A gép másodlagos. Mindig az számit aki mögötte van...jobb géptől nem lesznek jobb képeid max technikailag. Igazából sokáig vártam hogy egyszer kapok egy levelet a Nikontól, hogy támogatásképp ingyen szervizelik a gépemet ha valami történne vele, de még arra a megkeresésemre sem kaptam választ sosem, hogy vajon miért válik le a gumi boritás a gépemről és mit lehetne tenni ellene.... A dolog igazából érthető hisz az én fotóim még mindig nehezen emészthetőek, olyan tartalommal telítettek, amivel az emberek nagy része nem szeret szembesülni. Nem lehet feltenni őket egy oldalra ahol le…