Ugrás a fő tartalomra

A fotózás alapjai 2 avagy milyen kamerát vegyek?

Megleptetek, mert a legtöbb kérdés arra vonatkozólag érkezett, hogy milyen kamerát vegyetek?
Megpróbálom összefoglalni a lényeget, hogy én mire figyelnék oda.

Első körben talán szűrjük ki a parasztvakítást.

A megapixelek. Szinte teljesen mindegy, hacsak nem akartok méteres nyomatokat készíteni. Amit tudni kell az röviden annyi, hogy a sima 35mm-es film kb 100 MP-nek felel meg, a félformátum pedig hozzávetőlegesen 600 és 800 között van így talán jobban látszik, hogy mennyira le van mardva a digitális technika felbontásban...és akkor csak filmekről beszéltem nem esett szó egy nedveskollódiumos eljárásról, ahol az eredeti kép lehet akár méteres méretű is, olyan felbontással ami mellett a legfejlettebb Hasselblad még játékgépnek se nagyon menne el. SOSE válassz az alapján hogy melyiknek nagyobb a felbontása!

Nagy optikája van. A méret máshol meglehet hogy fontos, ez esetben azonban nem. Kivétel az az eset amikor oroszlánt akarsz fotózni 400 méterről, de ez viszonylag ritka a kezdők közt. Pár szóban összefoglalva az optikák jellemzőit, az emberek szeretik, hogy mindenre lehessen használni az adott optikát ezért könnyen megvesznek egy 24-150 es optikát amivel akár makrót is, de nagylátószöget is lehet csinálni. Igen lehet...csak szarra sem jó. Hosszú évek óta nem használok Zoom-os optikákat, mert olyan vacakul rajzolnak az elérhető árkategóriában, hogy egy Praktica röhögve beelőzi Jena optikával. Elmosódnak a szélek, csak középen éles a kép, minimális nagyításnál egyszerűen szétesik, szar a fényereje, sorolhatnám. Fix optika! Én egy 35-öst és egy 85-öst használok és mindenhol jól teljesítettek eddig. Kompakt gépeknél érdemes figyelni mekkora a lencse átmérője illetve minimum 3,2-ről induljon a rekesz. Gondolom mindenki tudja mi a rekesz mert senki sem kérdezte :D

Lehet vele videózni. Ne sértődjön meg senki de ha videózni akarsz vegyél egy videókamerát baszki.

Naszóval...lehetőleg legyen rajta spotmérő funkció, hogy kontrafényben is tudjon kalkulálni, legyen rajta vakupapucs, mert a beépített általában macskariogatáson kívül semmire sem jó, legyen rajta lehetőség a manuális beállításokra, az objektív fényereje legyen minél jobb, képes legyen RAW formátumban fotózni, legyen lehetőség az expozíciót Bulb azaz folyamatos állásba állítani...így tudsz akár percekig exponálni, pl éjszakai égbolt fotózása stb. Iso emelkedésével elfogadható zajszint növekedés legyen rajta, Kb én ezekre figyelnék oda...a márka az teljesen másodlagos én Nikont használok, de semmi kifogásom sem a Canon sem az Olympus, Samsung, vagy akármeklyik márka ellen sem.
No persze fennmarad a kérdés, hogy mi van akkor amikor valaki annyira bátor hogy filmes gépet akarna venni? Az egy teljesen más móka....ha érdekel valakit leírom, és továbbra is szeretettel várom a kérdéseket, és igyekszem minél előbb ,megválaszolni őket.

Megjegyzések

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

A nyúlszar paradoxon.

Szeretném leszögezni az elején hogy én csípem Bear Gryllst. Amit az a fószer végigcsinál az nem semmi! Jeges vízbe ugrálni, minden gusztustalan csúszómászót megenni, elefántszarból folyadékot préselni és meginni, hát ez nem gyerekjáték.... Minap erdőben bandukolt ahol talált egy adag rénszarvasszart. Pici dekoratív csokibogyók. Ezt a régiek mint a multivitamint fogyasztották! -Közli Bear Hopp be is kap egyet kettőt belőle miközben kitér arra hogy bizony ezek az állatok gyors emésztéssel vannak megáldva így voltaképp az anyagok nagyrésze (vitaminok, ásványi anyagok) megmaradnak benne ami nekünk segíthet a túlélésben. A Nyulak -magyarázza Bear -minimum egyszer megeszik az ürüléküket hogy a tápanyagokat jobban felhasználják. Nos itt bennem létrejött egy kis logikai görcs. Adott egy túlélési helyzet, ahol én mint túlélni vágyó szimbiózisba kerülök egy nyúllal. Nevezzük Dezsőnek. Na most akkor én honnan tudhatom meg, hogy Dezső elsőre szarja ki, vagy már a második körben? Mert ugyeb

Van Dyke technika....Cianotípia barna változat.

Ismertetek pár technikát azoknak akik foglalkoznak cianotípiával és hasonló eljárásokkal....a Van Dyke technika a cianotípia egy változata ám a végeredmény ez esetben egy barna nyomat. Lényeges dolog amit rengetegen kihagynak az a papír enyvezése. Nyúlenyvvel a papírt lekezeljük majd két napig pihenni hagyjuk. Az enyv hatására a papíron megjelenő fotó jóval sötétebb tónusú, kontrasztosabb lesz. a Recept: ferri-ammónium-citrát  : 9gramm, 33cc desztilláltvízben keverve míg áttetsző zöldes nem lesz. Bórkősav : 1,5gr 33cc desztillált vízben oldva ezüstnitrát : 3,8gr 33c desztillált vízben oldva Elsőnek keverjük a ferri amonnium citrátot a borkősavval....öntsük egybe a két folyadékot és lassú határozott ringatással keverjük el.... Az ezüstnitrátot lassan, óvatosan keverjük hozzá kissebb adagokként, hasonló mód keverve. A végeredmény egy áttetsző zöldes folyadék....ha nem áttetsző akkor valószínűleg kuka..... Fontos! a folyadék nem fényérzékeny amíg meg nem szárad! Ettől füget