2013. október 4., péntek

Lány kávéval.

Lány kávéval egy hideg napon az Andrássy úton ült és maga elé nézett....kezeit idegesen tördelte mikor felvettem a kamerát....látszott hogy zavarja de nem szólt.
Kamera kattant majd tovább beszélgettünk de a zavar megmaradt....
A kora tavaszi nap éles kontrasztokkal rajzolta a fákat a hideg betonon.
20 év furakodik a két fotó közé és a lány mit sem változott....talán a mosoly....a mosoly eltünt, és az élet folyása apró medreket rajzolt arcára kezére.
A nyomorultak mindig megtalálják egymást. Gyermekkorunkban bár más okból de nyomorultak voltunk. Szilánkokra törtünk, és mi csak próbáltuk összerakni az egészet. Próbáltuk de mindig kipotyogott az ujjaink közül valami. Elbújtunk.
A legsötétebb helyre hogy senki se lássa véresre sebzett ujjainkat, ahogy próbáltuk öszefogni az életünket.
Azután egyik napról a másikra eltűnt. Mintha sosem ismertem volna. Az idő elmosta az arcát. Már nem emlékeztem rá...talán a hangjára egy picit....az illatára....de az arca eltünt.
Hosszú idő valakit megtalálni ha semmi támpontod nincs....nekem 12 évembe telt....a kezem begyógyult, őt mégis úgy találtam meg....követve a vércseppeket amit az ujjaiból hullat. Ha elég hosszú ideig viselsz sebeket a részeddé válnak. Nem tűnik fel többé, hogy sebzett kezedből elszivárog a léted.


Nincsenek megjegyzések: