2013. október 7., hétfő

Hajnali beszélgetés.

A szél egy elszáradt faágon üldögélt, és kérdőn vizslatta az öreget....
Az öreg valóban öreg volt....egyidős a széllel....kopott szandálja lába mellett hevert, hosszú vékony pipájából nagy kéjjel szívott és mosolygott a szélre.
- Öregek vagyunk barátom..-szólalt végül meg -együtt koptattuk az utat az idővel.
A szél lassan bólintott.
-Nem mi születtünk ide....-folytatta az öreg, -hanem a világ született köribénk....emlékezz csak a végtelen csendre mikor még az idő is szunnyadt....egy pillanatban létezett, született, és pusztult el minden....olyan parányi helyen volt mindez és olyan időtlenül, mint egy álom, amire senki sem emlékszik.
-Emlékezet...-búgta a szél...-nem is olyan rég beszélgettem vele....mindent tud....mindent...-suttogta
-Ugyan! -nyújtozkodott az öreg macska módjára...-hogy tudna bármi fontosat is az emlékezet?!
-Hogy érted ezt? -Futotta körbe izgatottam a fát a szél, és az öreg ölébe kucorodott....
-Ne legyél ostoba mint azok...-bökött az öreg a horizonton fénylő pontok felé....csak egy ostoba faggatná az emlékezetet....
-Akkor hát hol vannak a titkok? -kérdezte a szél enyhén vibrálva a kiváncsiságtól.
Az öreg vaskos ujjaival a pipát piszkálta, majd mosolyogva a szélre nézett.
-A feledésnél van minden. -csiklandozta meg pipája szárával a szelet aki azon nyomban felpattant és visszarohant a faágra.
Az öreg recsegve feltápászkodott és felvette a saruját...
-Ideje mennünk! -bökött a szél hasa felé újra a pipával.
-Ideje. -búgta a szél és eliramodott.
Az öreg hosszasan nézett utána, majd lassan szertefoszlott.

Nincsenek megjegyzések: