-Te szívem egy Chicagóban dolgozó dadus fotói érdekelnek?-Nem
-Hatvanas évek Amerika!
-Egy rakat fotós dolgozott akkoriban az államokban a padlás is tele képekkel....
-De ezek jók!
-Nem érdekel...
-Rolleiflexxel dolgozott....
-Muti csak....
Hát kb így ismerkedtem meg Vivan Maier fotóival.
Dadus aki egy akkor csúcs kategóriásnak számító géppel szaladgál és fotóz...ez megragadott.
Rolleiflexxel nem könnyű fotózni...sok magát fotósnak tartó ember még a rekesz/záridőt sem tudja beállítani rajta és akkor nem beszéltünk a saját fénymérőjéről ami a korszak egyik legjobbja volt, szeléniumos.
Persze manapság mindent csinál a gép a fotósok megdöbbentően nagy százaléka pedig mindent automatizálva használ. Nincs is ezzel semmi baj csak a sok xy fotográfi mellett egyszer csak megjelent egy egyszerű dadus aki olyan életképeket kattintott Chicago városáról, ami teljesen egyedülálló és mégsem hirdette magáról bőszen mint fotográfus...
Fotói nagyon szépen vannak szerkesztve, és úgy látom a fénymérés sem okozott neki különösebb gondot...remek pillanatokat kapott el úgy hogy csak egy lövése volt...a Rolleiflex nem mondható sorozat lövőnek.
Kápráztató.
A kiállítást végigsétálva sajátos hangulat ragadott meg amit tetézett Vivian Maier mondata a falon...
"nincs új a nap alatt"
valóban nincs....
Megjegyzések