Ugrás a fő tartalomra

Apró sorsok.

Minap a neten bolyongtam, és szembetaláltam magam egy fotóval.
Vannak képek, amik mellett nem lehet szó nélkül elmenni....még akkor sem ha nem Hollywoodi sikersztori, sztárforgatókönyv, hanem csak két kisgyerek utolsó fotója, mielőtt meghaltak.
























Hosszan nézegettem, ahogy nagyobbik, (öt éves) hogy próbál vigyázni a kissebbre (két éves).
Szüleik akkorra feltehetően már halottak voltak, őket pedig épp a Majdaneki haláltáborba szállították.
Nem tudom kire jelentettek veszélyt?
Ki félt tőlük annyira, hogy elpusztította őket?
Vajon mennyit értett meg a két csöppség abból, hogy hova viszik őket, és mi fog ott történni?
Akkor is védeni próbálta a kissebbet Avram, (mert így hívták) mikor a halálba készültek?
Mi lett volna belőlük ha felnőnek?
Aki bekísérte őket a kamrába, vagy akárhova ahol végeztek velük, hogy tudott a tükörbe nézni?
Hogy lehet az, hogy egy beteg eszméért gyermekeket gyilkoltak?
Megölni egy felnőtt életerős embert az más dolog...ha esélyt adsz neki a küzdelemre akkor még talán nem is feltétlenül látok benne kivetnivalót hisz egyenlő esélyek vannak....
De gyerekeket?????
Nőket????
Milyen beteg elme tartja ezt helyesnek?
Továbbmegyek...milyen beteg elme az, aki mindennek fényében újra megtenné ezt, és újra elhisz minden demamgóg szart amit elé tolnak?
Igazából mindegy...már kidühöngtem magam...már csak bámulok magam elé...inkább nézem ezt a fotót és megjegyzem az arcukat....ki tudja emlékszik e még rájuk bárki...inkább leszek az emlékezet.



Megjegyzések

texas üzenete…
Egyetértek veled. De elég csak szegény Szita Bencére gondolni.
Yeteee üzenete…
Ezt a megjegyzést eltávolította a szerző.
Yeteee üzenete…
Laci !
Nagy rajongód vagyok, már írtam ezt neked. Emberként, fotósként mindenképpen.Ezt a bejegyzésedet olvasva tántoríthatatlan követőd lettem. Van olyan dolog, amiben nem feltétlenül értek veled egyet. Elég trágya világ lenne, ha teljesen egyformák lennénk. Ez, amit itt leírtál, torokszorítóan szép dolog. Betűről betűre, szóról szóra így gondolom én is és fojtogat a sírás. Tudom, ebben például nem vagyunk egyformák. Embernek maradni, ez jelenti számomra az élet elsőszámú célját. Ha ezt leírtad, akkor te is így vagy ezzel, gondolom. Lehet, hogy az az oka, hogy a gyermekkorunk is hasonló volt valamilyen szinten. Köszönöm neked ezeket a sorokat és vigyázz, mert könnyen példaképpé válsz néhány igaz(i) ember szemében. (Szerinte már sokaknak az vagy.) Üdvözöllek. Havasi László Székesfehérvár
Balassa László üzenete…
Szia! köszönöm kedves tőled....példaképnek azért egy jobb embert válasszatok :) Gandhi, Teréz anya, továbbmegyek Jézus....őket érdemes követni bárhova is mennek....Jó hogy aláírtad épp rá akartam kérdezni kivel beszélgetek :)

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Samyang F2,8/14mm teszt Balassa módra! :)

A Leitz Hungária egyik legszimpatikusabb mondata az volt hogy a teszt alatt maradj végig önmagad! Iszonyatos megkönnyebbülés volt nekem mert akik ismernek személyesen tudják hogy ami a szívemen a számon és hogy nem tudok kibújni a bőrömből.
Mikor megláttam a 14-es Samyangot az volt az első két gondolatom hogy:
1: Ez nagyon sérülékenynek tűnik a kis domború pofikájával,
2: Na most én mit csináljak ezzel?



Első körben kimentem kék órában a dunapartra hogy na akkor most aztán megcsináljuk a tipikus kékórás lánchidas parlamentes förtelmet mert bizony ez erre való! (NEM!) Igazából nem is volt kedvem elővenni és akkor jutott eszembe hogy maradjak önmagam... Jó de akkor mi a fészkes fenét kóválygok a dunaparton mint gólyafos a levegőben ahelyett hogy mennék a dolgomra! Én megrögzött szociofotós vagyok. Arcokkal, történetekkel dolgozom. És még valami! Folyamatosan azt tanítom hogy hacsak nem igazolványképet csinálunk akkor mutassunk meg minél többet az alanyunk hátteréből környezetéből mert a…

Csak ez lehetek

Pici sötét szoba....koszos bomladozó ágyak.

A földet ürülék borítja. Mennyezetről lógó apró izzó fénye dereng. Romlott hús szaga keveredik emberi vizelettel. Az ágyon gyerekek fekszenek.  Tizennyolcan laknak a kétszobás vályogházban. Egyik legsötétebb sarokban valami neszez...közelebb megyek...takarók között cseppnyi baba fekszik.  Beteg. Nem tudják mi baja van. Nincs pénz gyógyszerre. Nincs pénz orvosra. Nincs pénz buszra az orvosig. Félretették....lehet hogy megmarad...ha elég erős. Közelebb lépek, lábam megcsúszik, szandálom vöröses barna csíkot húz a földön friss ürülékből... Résnyire nyitott száján sipolva szalad a levegő...apró fogai koromfeketék...majd megmozdulnak. Fél tucanyi döglégy mászik ki a résnyire nyitott ajkak közül.  Még él...de a legyek már a szájába petéztek... Pár órája még egy üszkösödő láb savanyú, lassan bomló szagát éreztem alig pár centire az arcomtól, és nem gondoltam hogy jön még rosszabb.

De hiába...én erre vagyok alkalmas.  Tudom hogy még saját feleségem…

Leica Q teszt....avagy engem átbasztak....

Azoknak akik tanulnak tőlem, vagy ismernek közelebbről számtalan mondat eszükbe juthat ami renszeresen elhagyja ajkaimat, de az egyik talán leismertebb mondat az, amit arra szoktam felelni mikor valaki megkérdezi hogy milyen géppel dolgozom? Milyennel milyennel hát amilyet a kezembe adnak! Fotós vagyok egy gyufásdobozzal is fotózni fogok persze ez nem teszi alkalmasá a gyufásdobozt mondjuk sportfotózásra... A gép másodlagos. Mindig az számit aki mögötte van...jobb géptől nem lesznek jobb képeid max technikailag. Igazából sokáig vártam hogy egyszer kapok egy levelet a Nikontól, hogy támogatásképp ingyen szervizelik a gépemet ha valami történne vele, de még arra a megkeresésemre sem kaptam választ sosem, hogy vajon miért válik le a gumi boritás a gépemről és mit lehetne tenni ellene.... A dolog igazából érthető hisz az én fotóim még mindig nehezen emészthetőek, olyan tartalommal telítettek, amivel az emberek nagy része nem szeret szembesülni. Nem lehet feltenni őket egy oldalra ahol le…