2012. augusztus 16., csütörtök

Bódhiszattva

Az a tó....

Szeretem az eukaliptuszfák illatát. Aznap is mélyeket szippantottam a friss levegőből ahogy lassan sétáltam le a domboldalról.
Meleg nyári nap volt a kabócák már javában muzsikáltak.
A tavat mindig útba ejtettem….csodás tavirózsák nőttek benne, és nekem jólesett reggelente pár percre megállni és a fapadok egyikéről ülve figyelni a vizet.
Messziről láttam hogy a padon, ahol nap mint nap ülni szoktam, a halál ül, hosszú botjára támaszkodva, és merengve nézi a vizet.
Halkan melléültem és követtem tekintetét….
A vízben egy halott sirály lebegett mozdulatlanul.







-Szegény….-próbáltam beszélgetést kezdeményezni.
-Remélem jó élete volt! – próbáloztam újra.
-Fogalmam sincs…nézett rám a halál…
-Akkor miért olyan érdekes? –kérdeztem kicsit nyersen
Hosszan rám pillantott gyönyörű szemeivel, majd újra a sirályra szegezte a tekintetét.
-Azért mert nem én voltam.-felelte.
-Hogyhogy nem te? –néztem rá kérdőn
Lassan felémfordult.
-Ezzel a sirállyal nem én végeztem…-mondta lassan tagoltan.
-Ha nem te akkor ki? –bukott ki belőlem a kérdés.
-Egy Bódhiszattva. –felelte halkan.
-Az lehetetlen…-suttogtam
-Nézd csak meg hol van….
-A tavirózsák között….
-Látod a fejét?
-Nem…mi lett vele?
-A víz alatt van! -felelte és botjával arra bökött…
-Úgy érted megfulladt? –értetlenkedtem
-Igen…a tavirózsa gyökerei megragadták én nem engedték…-felelte.
-Én ezt nem értem! - vallottam be csendesen
-Ahol határt látsz valójában semmi sincs. Ahol jót sejtesz ott nincsenek érzelmek. Ahol megváltást vársz ott a káosz fogad. –felelte majd ismét a botjára támaszkodott és nem szólt többet.

Nincsenek megjegyzések: