2011. május 1., vasárnap

Anyák napja.

Anyám...ízlelgetem a szót...számban keserű epeként árad szét a harag...
Köszönöm...feltódulnak a dolgok...
Emlékszel amikor a kocsma előtt hagytál pár hetesen a napon? Ha nem tetted volna nagyanyámék talán nem vettek volna magukhoz....
Emlékszel szép szavakra? -Nyisd ki az ajtót te dagadt kis geci! -üvöltötted rekedt részeg hangon....
Emlékszel még hogy az iskolában mindenki útált miattad?
Tudod te egyáltalán mennyire szégyeltelek?
Születésnapomon nagyanyám adott neked egy százast...nem...nem ajándékra, hanem hogy el tudj menni kocsmázni és ne tedd tönkre azt az egy napot az évben amikor boldog lehetnék...egyszer hoztál ajándékot...kaptam egy rohadt ananászt a zöldséges kukájából...én emlékszem...
Köszönöm hogy úgy alszom minden éjjel mint egy kibaszott kutya aki minden rezzenésre felriad és támad, köszönöm hogy eltelhettem gyűlölettel ami szülte démonjaim, köszönöm hogy megnézhettem milyen az amikor valaki leépül és a saját mocskába fullad, köszönöm hogy tönkretetted nagyszüleimet, és végül köszönöm hogy 16 évesen árva lehettem.
Published with Blogger-droid v1.6.8

3 megjegyzés:

Josef S. írta...

Thank you for this very touching and sad Mother's Day message. While your story is about your mother, I could tell a similar story about my father. We all have to carry some weight on our shoulders, heavier or lighter but we have to carry it forever.

Unlike a bag which we can just put down to have a rest if it is too heavy, this weight is always and forever on our shoulders and is just getting heavier and heavier as the time goes by. All the words we never said and all the feelings we never shown make it just heavier and heavier.

I forgave my father but never told him that I did. Now it's too late to tell, he is gone a long time ago. He never asked for our forgiveness. Should I forgive my mother? Should I tell her before it's too late?

(Bocsánat az Angol használatra de már Magyarul nem nagyon megy az írás.)

Balassa László írta...

Hajaaaj...mondhatnám nekem meg az angol nem erősségem, bár még mindig jobb mintha svédül írtál volna! Van egy érdekes megállapítás amin sokat gondolkoztam anno....a lélek szabad...bármit cipel saját akaratából cipeli...akor teszi le a legnehezebb zsákot is amikor csak akarja....fene tudja nehéz dolgok ezek...

Gabesz írta...

Sajnos az ember a családtagjait nem választhatja meg.
Mondom ezt önnön tapasztalatból is, bár nekem annyi előnyöm van,hogy még élnek a "szüleim".
Átérzem a belső kínt amit egy ekkora teher jelent,ezt sosem lehet feldolgozni..max elfelejtheti az ember időlegesen,de a teher attól még teher marad!
Nekem sem jelent semmit az anyák napja...bár anyám rájött időközben a hibáira,megpróbál tenni ellene ez már keveset segít azon amit anyám,apám,nevelőapám és nagyszüleim iránt érzek.
Kicsi a világ...