2010. augusztus 24., kedd

Kettesben

-Miért nem adod már fel?
Kérdezte csilingelő hangon, és piciny fejét a nyakamba fúrta.
-Mert akkor meghalok. Válaszoltam tömören.
-Hát...ez így is úgy is megesik nem igaz?
Nem jobb kényelmesen, tudatosan,
mintsem állandó küzdelemben,
 a bukás bokrétájával a kezedben?
-Jön a vonatom.
Álltam fel lassan, kerülve kérdő tekintetét.
 -Veled tartok.
Mondta mosolyogva
és parányi kezét kezembe csúsztatta.

Nincsenek megjegyzések: