"Fényképezni annyit jelent, mint visszatartani a lélegzetet, amikor az illékony valóság pillanatában minden képességünk egyesül. Akkor a fej, a szem, a szív is ugyanazért működik. A fényképezés egyfajta kiáltás, de nem azért, hogy eredetiséget bizonyítsuk. A fényképezés az élet egyik formája." /Henri Cartier-Bresson/ Képeit nézve egyértelmű, hogy megismételhetetlen pillanatban készültek, melyek nap mint nap megismétlődhetnek előttünk, de mi nem tudjuk úgy meglátni benne a mindenséget, ahogyan azt ő elénk tárja. A fotóművész 1908-ban született, s az 1920-as években úgy tűnt, hogy el is kötelezi magát a festészet mellett, de amikor 1931-ben fényképezéssel is kezdett foglalkozni, megingathatónak tűnt ez az elhatározás. 1935-ben New Yorkba költözött, és szabadúszó fotográfusként nézett kenyérkereseti lehetőség iránt, miközben a filmezés technikáját is tanulmányozta. Jean Renoir, a híres francia rendező asszisztenseként dolgozott 1936-39 között, több fontos filmjében is segédkezett. 1937-ben pedig Herbert Kleinnel forgatott dokumentumfilmet a spanyol köztársasági hadsereg kórházairól. 1939-ben a hadsereg tudósítószázadának fényképésze volt egészen addig, míg ő maga fogságba nem esett. Vogézekben raboskodott egy hadifogoly-táborban 1940-43 között, ahonnan megszökött. 1944-45-ben végigfényképezte Franciaország és Párizs felszabadítását. 1946-47 tájékán néhány kollégájával (David Seymour, Werner Bishop) megalakította a Magnum fotóügynökséget, melynek vezetője a pesti Robert Capa vagyis Friedmann Endre lett. Tették mindezt azért, hogy a későbbiekben ne legyenek kiszolgáltatva a fotóügynökségeknek és a képes magazinoknak. Akkoriban talán még ők sem gondolták, hogy ők fogják felforgatni a sajtókép világát és a fotóművészetet egyaránt. Felosztották egymás között a világot: Bresson Indiában, Kínában, Capa Izraelben, a Szovjetunióban, Bishop pedig Koreában, Dél-Amerikában fotózott. Bressont több alkalommal is kitüntetik az Award of the Overseas Press Club of America díjával (1948, 1954, 1960, 1964). Az 1950-es évektől pedig több nagyszabású fotós körutat tett Indiában, Burmában, Pakisztánban, Indonéziában (1948-50), a Szovjetunióban (1954), Kínában (1959), Kubában, Mexikóban, Kanadában (1960). Az 1960-as években több dokumentumfilmet forgatott brit és német televíziók számára. Képeiből először 1932-ben rendeztek önálló kiállítást a New York-i Julien Levy Galériában, ettől kezdve fotográfiáit a világ legjelentősebb múzeumai és galériái mutatták be önálló kiállítások százain, így Budapesten is láthatóak voltak.A 95 éves mester halálhírét 2004. augusztus 4-én adta hírül a sajtónak családja. A fotóművész, ki eredetileg festőnek készült - s idős korában sokat foglalkozott az ecsettel és vászonnal -, a fényképezést is úgy tudta művészi szintre emelni, hogy a dokumentálás mellett külön valóságot is tudott teremteni.
Sajat szavak:
Egyszer a raday utcaban setaltam mikor a foldhoz szogezett egy foto egy kirakatban...egy kisfiu egy uveg borral fordul be a sarkon buszken mosolyogva....letaglozott teljesen....hogy lehet ezt igy elkapni? Megjegyeztem a fotos nevet es elkezdtem utananezni.....hat persze hogy o volt....
Megjegyzések