Ugrás a fő tartalomra

Szosszenetek.

A nap szinte minden pillanatában van nálam egy kis füzet amibe főként meló közben éjjelenként írok. Akkor jön az ihlet. A csend a halk neszek az egész világ lelassulása gondolatokat ébreszt amiket leírok. Átmásolom ezeket az írásokat ide a dokumentáció miatt elsődlegesen, illetve hátha lesz olyan ember aki elgondolkodik némelyiken. Egyes irások könnyedén érthetők míg másokhoz mélyebbre kell ásni kinek kinek kedve szerint. Nem hiszem hogy ezek bármilyen irodalmi értéket képviselnének ezek csak papírra vetett betük így kezeljétek őket.


Halk sikoly melyet a szél hoz és a víz mos el. Harsány kacaj mely a házak falai között szökdécsel. Sóhaj mi sosem tör fel, szó mi sosem hangzik el. Megremeg a kő, széthasad a fa, a világ fáradtan ásít, majd az oldalát vakarászva a másik irányba fordul.


Lassú monoton tompa zaj lüktet és álmosít. Sivatag felől érkezik, porszemről porszemre jár míg mozgásba hoz mindent. Remeg a világ, majd leszakad. Zuhanás közben álmodik egy rövidet, és mosolyog.


Lassan szárad el minden. Az élet oly lassan folyik át halálba hogy fel sem tűnik senkinek. Halott a láb amin lépek, halott a szem amin keresztül látlak. Csak te élsz egyedül, nem ismerve a halál fájának virágait. Pedig oly csodás az illatuk!


(bori kedvence)
Piros műanyagbárányok látni vélik az áttetsző zsírpapírfarkast. Morgása acsarkodása átjárja a színes poliésztert. A bárányok összebújnak remegve, menedéket keresve bámulnak halott műanyag szemekkel. Hol az igazság a világban ha a műanyagbáránynak is félnie kell?


Az élet fáján teremnek a halál legédesebb gyümölcsei. Szakíts bátran ne várd meg míg a fejedre hullik.


A lehulló sárga levelekből szemet kápráztató pillangó születik. Nagy lélegzetet vesz, hogy energiával telve vágjon neki a létezés új ösvényének. Még utoljára hátrapillant, és kőként hull alá.



Szétszaggatott pókhálóba ragadt fény várja a hajnalt. Fekszik mozgásképtelenül, csak a lélegzete látszik halványan.



Apró léptek zaja szakítja szét az időtlenség unalmát. A föld remeg belé, majd felröppennek az első madarak. Az ég csodálkozva fogadja magába őket és egy könycseppet ejt a lázadókért.


Egy napon minden megszáradt tinta új életre kel, és önfejű spontán útra indul a könyvek lapjainak labirintusába. Átíródik minden, és egy generáció előrehaladtával már mindenki tényként kezeli majd a tinta forradalmának szerzeményeit.


Részecske csapódik részecskébe amint kérdésed közeledik felém, de ebben a nagy csapkodásban nem értek egy szót se. Szóltál életem?


Hová mennek a csigák minden éjjel? Ma meglesem őket amint transzszexuális nyálkabált rendeznek a harmatos fűben. A csigák hedonisták!


Álmomban rájöttem hogy álmodok, pedig nem is álmodtam. Tükörkép vagyok a saját álmomban, árnyékom árnyéka, de vajon aki veti az árnyékot rájön e valaha is, hogy csak álmodik ő is? Egyébként még ha rá is jönne mi lenne velem hisz csak a tükörképének az árnyékának az árnyéka vagyok. Ha felébred eltűnik, az árnyék pedig nem létezhet öncélúan hisz csak a fény hiánya, önmagában nem létezik. Ám mivel a test is csak álom az árnyéka sem lehet más így már most sem létezem, csakis illúzió lehetek, illetve az illúzió illúziója. Minden ami körülvesz úgyszintén az. De hogy lehetek biztos a dolgomban amíg nem láttam a valóságot. A valóságot amit sosem pillanthatok meg hisz még megérkezése előtt szertefoszlok. Szertefoszlik ami sosem létezett. Mit lehet ilyenkor tenni? Azt hiszem iszom egy sört.


Kihült hideg lakásban fekszem. Por lep mindent, semmi sem mozdul. A néma sötét béklyóban tart. A takaró nem melegít, a tűz rég kialudt. Lassan lélegzem és tágra meredt pupillákkal nézem őt. Ő nem néz rám. A polcon guggol, maga elé bámul, és idegesen rágcsálja a körmeit. Nem lélegzik. Nem ad ki hangot. Feketén csillogó szárnyai lepelként borítják a falakat. Mintha csillagok lennének bennük. Egész galaxisok. Nem félek tőle.


Érintem de nem érzem. Ujjaim átsiklanak rajta. Mosolyog mint mindig. Gyengéden megcirógatja az arcomat, homlokon csókol és utamra ereszt. Mozdulatlanul mozdulok. Testetlen zuhanás. Nem ijesztő. Kellemes ahogy felfekszem a szélre. Körbeölel, rámnevet majd leejt. Távolról még integet egy picit. Találkozunk még- súgja fülembe.


Elsőre ennyi elég is lesz. Ha esetleg akad valaki aki feltenne kérdést bármelyikről, kérem ne tegye, mert szinte bizonyos, hogy nem tudok válaszolni rá. Ezek a gondolatok spontánok, nem tervezem őket csak úgy felbukkannak, így jómagam sem rendelkezem magyarázattal, csak vizsgálgathatom őket, de mivel nem szeretek élveboncolni nem teszem.

Megjegyzések

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Samyang F2,8/14mm teszt Balassa módra! :)

A Leitz Hungária egyik legszimpatikusabb mondata az volt hogy a teszt alatt maradj végig önmagad! Iszonyatos megkönnyebbülés volt nekem mert akik ismernek személyesen tudják hogy ami a szívemen a számon és hogy nem tudok kibújni a bőrömből.
Mikor megláttam a 14-es Samyangot az volt az első két gondolatom hogy:
1: Ez nagyon sérülékenynek tűnik a kis domború pofikájával,
2: Na most én mit csináljak ezzel?



Első körben kimentem kék órában a dunapartra hogy na akkor most aztán megcsináljuk a tipikus kékórás lánchidas parlamentes förtelmet mert bizony ez erre való! (NEM!) Igazából nem is volt kedvem elővenni és akkor jutott eszembe hogy maradjak önmagam... Jó de akkor mi a fészkes fenét kóválygok a dunaparton mint gólyafos a levegőben ahelyett hogy mennék a dolgomra! Én megrögzött szociofotós vagyok. Arcokkal, történetekkel dolgozom. És még valami! Folyamatosan azt tanítom hogy hacsak nem igazolványképet csinálunk akkor mutassunk meg minél többet az alanyunk hátteréből környezetéből mert a…

Csak ez lehetek

Pici sötét szoba....koszos bomladozó ágyak.

A földet ürülék borítja. Mennyezetről lógó apró izzó fénye dereng. Romlott hús szaga keveredik emberi vizelettel. Az ágyon gyerekek fekszenek.  Tizennyolcan laknak a kétszobás vályogházban. Egyik legsötétebb sarokban valami neszez...közelebb megyek...takarók között cseppnyi baba fekszik.  Beteg. Nem tudják mi baja van. Nincs pénz gyógyszerre. Nincs pénz orvosra. Nincs pénz buszra az orvosig. Félretették....lehet hogy megmarad...ha elég erős. Közelebb lépek, lábam megcsúszik, szandálom vöröses barna csíkot húz a földön friss ürülékből... Résnyire nyitott száján sipolva szalad a levegő...apró fogai koromfeketék...majd megmozdulnak. Fél tucanyi döglégy mászik ki a résnyire nyitott ajkak közül.  Még él...de a legyek már a szájába petéztek... Pár órája még egy üszkösödő láb savanyú, lassan bomló szagát éreztem alig pár centire az arcomtól, és nem gondoltam hogy jön még rosszabb.

De hiába...én erre vagyok alkalmas.  Tudom hogy még saját feleségem…

Leica Q teszt....avagy engem átbasztak....

Azoknak akik tanulnak tőlem, vagy ismernek közelebbről számtalan mondat eszükbe juthat ami renszeresen elhagyja ajkaimat, de az egyik talán leismertebb mondat az, amit arra szoktam felelni mikor valaki megkérdezi hogy milyen géppel dolgozom? Milyennel milyennel hát amilyet a kezembe adnak! Fotós vagyok egy gyufásdobozzal is fotózni fogok persze ez nem teszi alkalmasá a gyufásdobozt mondjuk sportfotózásra... A gép másodlagos. Mindig az számit aki mögötte van...jobb géptől nem lesznek jobb képeid max technikailag. Igazából sokáig vártam hogy egyszer kapok egy levelet a Nikontól, hogy támogatásképp ingyen szervizelik a gépemet ha valami történne vele, de még arra a megkeresésemre sem kaptam választ sosem, hogy vajon miért válik le a gumi boritás a gépemről és mit lehetne tenni ellene.... A dolog igazából érthető hisz az én fotóim még mindig nehezen emészthetőek, olyan tartalommal telítettek, amivel az emberek nagy része nem szeret szembesülni. Nem lehet feltenni őket egy oldalra ahol le…