A Balassa

Hófehér erdőben lépdelt a lombok fagyott szellemei között. - Hát nem látod hogy itt minden halott? Kérdezte a szél és barátságtalanul mellbe lökte. - Takarodj vagy elpusztulsz mint minden e földön! Fenyegette meg Amaz leült egy fa tövébe és k icsiny gyertyát vett elő. A szél hangosan kacagott. - Mit akarsz azzal a csonkkal itt a mozdulatlanság fagyott világában te ostoba? Gyufa halkan sercent és a parányi láng boldogan táncolt a csonkon. A szél könnyedén elfújta és kacagott tovább. - Megmondtam nem ostoba? Amaz halványan elmosolyodott. Egy apró hóvirág bátortalanul de mosolyogva bukkant fel a lábainál.

- Mégis hova akarsz menni? Hova vezesselek? kérdeztem értetlenül... - Ez a te utad... felelte közömbösen...vezess amerre visz... Lassan hagytuk magunk mögött az állomást, kis utcák labirintusában bolyongtunk, mikor megláttam egy régi omladozó kaput, ami mint egy sötét kitárt száj tornyosodott egymagában. Arra vettem az irányt.... Közelebb érve megcsapott a régi épületek fáradt életszaga....az a szag, ahogy kikopik az ember a falak közül...elfogy mint hosszú lélegzet, és csak egy jellemző szagot hagy maga után.... Az öregség, elfeledettség szagát.... A kapualj sötét, dohos volt sorban kukákkal, szemközt kopott, összetördelt levelesládákkal.... Ahogy méláztam mögöttem rekedtes hosszú sóhaj hangzott fel... Kezemet megszorította kicsit, és lágyan arra fordított amerről a hang jött. A vaskos kapu, és a fal találkozásának sötétjében egy csapzott hajú nő állt, kezében egy gyermekkel. Arca kifejezéstelenül bámult a fény irányába... Közelebb léptem. Orromat savanyú hányásszag, és al...

-Felhagytam ez élettel.... mondta maga elé, és lassan kifújta a füstöt.... -Meguntam tudod? minden reggel felkelni, minden este lefeküdni..... -Tudod is te milyen kibaszott unalmas..... Halkan sercegett a parázs, ahogy mélyet szívott a cigarettába. A kesernyés füst kezdte ellepni a szobát. A derengő fényekben kavargott szürkén, lomhán, különböző alakokat magára öltve. - Különben is... vett új lendületet.... Az ablakok halkan megrezegtek, ahogy a szél egy hatalmas lökéssel a házra támadt, és valahol messze piciny, fagyott mókus hullott alá egy fáról....

Elekta. Zách utca, műszaki áruház, Kiszháztartási osztály. - Mondom én hogy nem fér bele!!!!  morogta Szandokán -Beleférne csak nem mer belemászni....van aki fél a sötétben....mondtam tárgyilagosan -Basszátok meg! nyisd ki Szandi beleférek én! mondta Géza indulatosan..... Ne szaladjunk előre...ki is az a Géza és hova nem fér bele???? Géza az Elekta Műszaki Áruház kisháztartási osztályának eladója...ahogy én is, és Szandokán is, akit termete és kinézete miatt becéztünk Szandokánnak.... Géza tanár volt amíg, egy jeles ünnepen le nem szaggatta a csillagos posztereket az iskolában, amikor is kirúgták oroszellenes lázításért. Termetre 170 körüli, csapzott félhosszú hajú, se nem sovány se nem kövér, borvirágos orrú, kissé dülöngélve járó, kordbársonynadrágos csibész volt.... Jellegzetes figura...megkeseredett értelmiségi aki borba folytja bánatát. És hogy mibe nem fért bele? Hát a 300 literes Zanussi fagyasztóládába, ami a háztartási osztály közepére volt kiállítva. -Nyisd m...

-Tényleg nem akasz kiszálni? kérdezte pillanatnyi komorsággal hangjában... A peron szinte teljesen üres volt. Hatvanas éveiben járó, őszes hajú férfi komótosan cserélte a zsákokat a szemetesben...kezein az erek, mint fák kusza gyökérzete, hol eltűnt a vékony bőr alatt, hol kidagadt. -És innen merre?   kérdezte buzgón mellettem -Kétfelé.   Mondtam mogorván -Nélkülem eltévedsz!   csacsogta mosolyogva, és én már már újra bedőltem bájos arcának, csillogó élettel teli szemeinek.... Majd megoldom! vágtam vissza indulatosan, de magamat sem tudtam meggyőzni, hogy valóban dühös vagyok..... - Kár összetörni a tükröt ha nem tetszik amit benne látsz!  felelte és piciny meleg kezét kezembe csúsztatta.... -És most! Vezess! adta ki a parancsot bohókásan, mintha csak úrnő mondaná az inasának....

Ötvenöt kölyök....ennyi jött aznap éjjel a szállodába...ötvenöt elkényeztetett, semmire se jó, kis seggfej.... Unottan álltam ez egyik pultnál...figyelni kell rájuk amíg eszik a hideg vacsit ami a buszról leszállt friss hús első élménye a szálloda konyhájából... Moslék...délben is az hát még este a maradék.... Indiaiak rakják össze nekik akik olyan büdösek hogy megállni nem tudok mellettük....egyszer egyik elkérte a rubik kockámat....utána napokig fertőtlenítettem....gombás volt minden körme tövig berohadva...míg egyik kezével a kockát nézegette, a másikon unottan rágcsálta félig lerohadt körmeit.... A kölykök kisebb csapatokban jönnek....az első három szó nélkül megy el mellettem....mintha ott se lennék... Persze hisz nem is vagyok...a biztonsági őr nekik nem személy hanem valami egzakt tárgy... -Helló! Köszönök rá angolul.... Összeröhögnek de nem köszönnek vissza..... Ötvenöt....ötvenöt kis köcsög megy el mellettem így! Érzem ahogy bizsereg a tarkóm az adrenalintól.....milye...

A lámpák felvillanó fénye megcsillantották az arcán lassan araszoló izzadtságcseppet. A másnapos borosta néhol útját állta, és mint áttetsző gyöngycsepp függött rajta.... A hangszert szájához emelte, és mély levegőt vett. A csend oly gyöngéden szakadt szét az első hangokra, hogy szinte észrevétlen volt. Az aluljáró megtelt élettel. A csempék repedései közül kiszivárgó istenek lepték el. Szavakba nem önthető formák, színek, illatok folytak össze egy egész hullámzó egységgé. Táncuk színtiszta érzelmekből, illatokból állt. A zenész csukott szemmel játszott, szemernyit sem törődött az egésszel. Mikor a falak széthasadtak körülötte, meg se rezzent. Az istenek immár tér, és idő nélkül folytatták a teremtést....teremtést, mert ez történt valójában. A tánc forgatagában univerzumok, különösebbnél különösebb lények, növények jelentek meg a semmiből, és széledtek szét, hogy benépesítsék a még üres világot. Egy robbanás rázta meg a harmóniát....a falak újra a helyükön voltak. A zenész h...