-Gyere ülj le! -bökött a roskatag székre José Jordi lassan körülnézett a dohos, sötét kis kocsmában. Falakon bomladozó vakolat alól kibukkanó tapéta, már szinte tapintatlanul bántotta szemét. Az asztaloknál az emberek poharukba bámulva mozdulatlanul ültek. Rá, senki sem nézett. Megszokta már. Termete miatt kerülte mindenki. -Na..-dörmögte csak úgy az orra alá és elhelyezkedett a széken amíg az bánatosan nyekergett alatta mint aki épp összeroskadni készül. -Mocsok egy idő! –pillantott az ablak felé José pár pillanatig elmerengve a koszos szürke ablaküvegen. -Az bizony hogy a rossebb enné meg! –vágta rá dühösen Jordi és kiköpött. -Mit hozzak? –szólalt meg a csapos Jordi mellett hasát szinte a nagydarab férfi arcába nyomva. -Egy kávét, meg egy szódát. –felelte Jordi a koszosfehér hasnak. Joséra pillantott, aki még mindig az ablakot bámulta vizenyős szemmel… -Voltam ma a városban. –kezdte a beszélgetést Jordi, és egy cigarettát kezdett sodorni, koszos...