Fekete csontos kezekként ölelnek körbe a fák.
A hó könnyedén lassan táncol az ágak
közt….a csend oly hatalmas, hogy egyesével hallom ahogy a hópelyhek földet
érnek. Elfoglalják végső helyüket hosszas út végén, és már sosem lesznek
vakítóan fehérek, gyémántként csillogóak.
Hideg szél csiklandozza meg tarkómat, befut
a ruhám alá, és gerincem mentén megborzongat. Mióta állok itt? Most érkeztem
vagy mindig itt voltam? Talán nem én érkeztem hanem az erdő született körém.
Talán csak vártam míg a táj teljes lesz és a szél keltett életre. Vagyok
valakié, vagy csak ömagam csúf tükre grimaszol? Szeretek e valamit e világon,
vagy engem szeret e valaki?
Ki kérdez?
A hóban elöttem szavak…..egy régi mondóka
gúnyos szavai…..
“Mit érdemel az
a bűnös, akit saját teremtője is elhajít?”
Gondolataim csillapodnak, szemeim lassan
lehunyom….hallgatom a hópelyheket….
Megjegyzések