Ugrás a fő tartalomra

Bejegyzések

Folytatás.

Folytatás. Hát akkor térjünk át az első és második emeletre…. Szemközti emelet első lakás Guszti a cigány harcművész, a kung fu különféle válfajait ismerte és gyakorolta szorgalommal ám tehetség nélkül. Felesége autentikus cigány asszony…se irni se olvasni nem tudott ha kapott levelet mindig lehozta hozzánk hogy olvassuk el neki…. Mellettük Rózsi néni (nem AZ a rózsi) nagyanám barátnője. Kedves teremtés fia megjárta az idegenlégiót talán a 8-ik év után szökött haza….Rózsi néninek idősebb korában a cukra miatt amputálták a lábait de sosem jöt rendbe teljesen. Emlékszem teljesen megtörten mesélte nagyanyámnak hogy nem altatták el és hallotta ahogy fűrészelik a lábát….pár évre rá meghalt. Mellette a Steinerné! Öreg rusnya teremtés volt agy kicsi keverék kutyával. Napi programként körbesétált az emeleten és koldult valami kaját magának és a kutyának. Ám fő attrakciója mégsem ez volt hanem amikor napos délutánonként kiült a hokedliére és kiverte a kutyus pöcsét…. Szerepe itt véget is ér bes...

Kis családtörténet.

Apám (Zimonyi László) feleségül vette anyámat….azt hiszem innen érdemes kiindulni…Nagyapámnál igazán sosem tudott bevágódni, nagyanyám azonban szerette. Amikor elment nagyanyám még a párnáját is nekiadta amit nálunk használt. A történetnek ezen része zavaros…pár hónapos lehettem amikor elválltak. Apámmal fojtatott későbbi beszélgetések, rávilágítottak arra hogy nem feltétlenül csak őt terheli felelősség. Anyám bár lassan de annál biztosabban rálépett az alkoholizmus útjára. Apám soha nem mondta ezt nyiltan ki de az alkoholizmus miatt feltehetően számtalan probléma felszinre került ami egy normális kapcsolatban nem lép fel. Idővel apám ezt nem tudta tolerálni gondolom. Ez teljességgel érthető is. Egy két születésnapomra még eljött azután elmaradozott. Az ok ködbe vész. Vagy az akkori felesége miatt (ezt kétlem) vagy nagyapám hatására (valószínübb) Na de térjünk vissza az alapokhoz innen a történet többszereplős lesz ismerkedjünk meg velük. A ház maga egy kétemletes körfolyosós régi b...

Fekete feher tutorial (uj)

Nos akkor nézzük a következő technikát fekete feher kep csiszolására. Ugyanaból indulunk ki mint előzőleg tehát a kis fekete fehér szimbólum a layer paletta alján. Miután rákattintottunk válasszuk a Hue-Saturation módot. Majd nyissunk egy újat azonos beálitassal. A felső ablakon dupla klikk es a szaturáciot teljesen vegyük le. Az alsón a blending módot állitsuk color módba majd nyissuk meg az ablakot es el lehet kezdeni jatszani csatornankent a telitettséggel fényerővel stb….jó szórakozást…

Photoshop tutor. Fekete feher kepek tokeletesen.

ha valaki egy kicsit belemelyed a ps-be akkor hamar eszreveszi hogy nem olyan konnyu vele igazi fekete feher kepeket alkotni...persze lehet egy mozdulattal desaturalni de az eredmeny egy szurke szar lesz aminek koze nincs teszemazt egy fekete feher analog kephez meg tavolrol sem. nos itt egy modszer ami konnyu gyors es ha valaki egyszer kiprobalja garantaltan nem nyomkod tobb ctrl+u-t. nyissuk meg a kepunk layer ablakat es valasszuk ezt a fekete feher kor alaku szimbolumot alulrol majd valasszuk a channel mixert. a felugro ablakban a grayscale kisablak kipipalasa utan a kovetkezo ertekeket allistuk be. Red:112 Green: 56 Blue: -48 Constant: -14 es maris kesz ha kivancsiak vagyunk a kulonbsegre akkor az alul levo meg szines layert duplazzuk meg es desaturaljuk az alsot, a felsot meg olvasszuk ossze a retagmaszkunkal es meg lehet nezni a kulonbseget. Jo szorakozast!

Lehámlott lélekdarabkák

A szél lágyan cirógatja tollait, néha játékosan belekap, és amaz már már mozdulni látszik. Néhányan átlépik, páran eltapossák, mindegy. Apró kutya hosszan csaholja majd végezetül messze rohan vele, egy eldugott helyre, ahol kedvére széttépheti. Az angyal hosszan néz a kutya után és mélyet szív a cigarettából. A füstöt lassan komótosan ereszti ki. –Leszarom….morogja csak úgy magának és felszáll a buszra.

hirek.

Események. Eltelt pár hónap lassan elmúlik a nyár is. Mondjuk itt nem annyira de otthon feltehetöleg :) Mondom sorban a dolgokat. Meglátogattak minket juniusban az AFK késkészítő műhely képviselői. Elég hivatalos? Az ismeretség onnan eredt hogy egyszer megláttam a neten a késeiket és térdre is borultam tőlük. Aki ismer tudja hogy megrögzött késbuzi vagyok….de ezek a kések valóban különlegesek voltak (akit érdekel ott van oldalt a linkjük meg lehet nézni) A fotókkal voltak gondok amit szóvá is tettem majd a végén egy prospektust raktam össze nekik és mivel szimpatikusnak tűntek meghívtuk őket…beszoptuk….elfogadták….:) Nagyon kedves emberek voltak és úgy gondoljuk szereztünk pár új barátot személyeikben…na de nem is ez a lényeg. Elkészítették álmaim kését… végre egy kés amiből csak egy van és a kezemre készült. Na használni még nem nagyon merem de kirándulásokon már ott virit az oldalamon. Mellé hoztak két igazi...

A Lakas

Sokat gondolkoztunk rajta milyen lakast vegyunk idovel hol lakjunk. Nehez elszakadni a tengertol de hianyzik az erdo mezo is. Az akacfak illata a fu a kispatak stb amihez hozzaszoktunk kishazankban. Lassal kikristalyosodik, hogy egy nagyobb teruletet veszunk, egy nyaraloszeru kishazzal (ezek a teruletek itt igen olcsok es nagyok) es rendelunk ra egy jurtat mongoliabol. Miota otthon lattuk, hogy hogyan lehet berendezni ezeket a kis jurtakat, es mennyire kenyelmesek azota foglalkoztat a gondolat, hogy sokkal jobb lehet egy ilyenben aludni, mint falak kozott. Persze ez ido mire mindent elrendezunk ekorul de egy biztos, lesz jurta. Meg nincs gep ugyhogy ekezet sem ezert elnezest....